Kuss, mi így vagyunk keresztények!
Bedő Dávid, a Momentum országgyűlési képviselője meghívta a parlamentbe a saját, valamint mások méltóságáért küzdő Karsai Dánielt. Azt szerette volna, ha az aktív eutanáziát kategorikusan elutasító kormánypárti képviselők beszélgettek volna az ALS nevű gyógyíthatatlan, halálos betegségben szenvedő alkotmányjogásszal, hogy meghallgassák a történetét, és megismerjék a nézőpontját.
Bedő képviselő egy videót is feltöltött a Facebook-oldalára, amelyen arról beszél a plenáris ülésen, hogy „a meghívásomra Karsai Dániel csütörtökön a parlamentben volt és … a felszólalásom végén arra kértem a fideszes képviselőket, hogy jöjjenek és beszéljenek Karsai Dániellel, ismerjék meg a történetét. Ahogy a videóban viszont látszik, nem tartották fontosnak Dániel ügyét, egyikőjük sem jött oda beszélni vele.”
A videó folytatásában azt látjuk, hogy a nagyon keresztény kormánypárti képviselők – többen közülük a parlamenti imacsoport tagjai - ügyet sem vetnek a kerekesszékbe kényszerült beteg ügyvédre, nem veszik őt emberszámba, úgy mennek el mellette, mintha ott sem lett volna.
A legtöbben a messzi semmibe meredtek, kész szerencse, hogy nem estek hasra valamiben, miközben az előttük lévő valóság helyett távoli horizontokra fókuszáltak. Egyikük sem akart beszélni a halálosan beteg emberrel, nem akarták meghallgatni a történetét, nem akarták megismerni a nézőpontját. Jó, ne legyünk igazságtalanok: nem mindegyik volt lelketlen és alávaló, többen közülük bizonyára csupán gyávák voltak. Tartottak attól, mi lesz, ha a többiek látják, hogy emberi módon viselkednek. Még nagyobb lenne a baj, ha a Főnök is megtudná, hogy szóba álltak azzal az emberrel, akit, és akinek az ügyét Orbán Viktor a háta közepére sem kívánja.
Amúgy jó keresztények a kormánypárti képviselők, templomba járnak egytől egyig és bármikor képesek átszellemült, ájtatos képet vágni. Nem mindig voltak ilyenek, de mostanra számukra ez lett a módi. Ez hoz hasznot nekik – és nem mindig csak politikai értelemben. Hol vannak már a régi szép idők, amikor Orbán Viktor és társai valamelyik kereszténydemokrata – nem sokkal a rendszerváltás után még voltak valódi kereszténydemokraták a parlamentben – felszólalása alatt azt skandálták, hogy „Csuhások térdre, imához!” Hol vannak azok a daliás idők, amikor Kövér László a Fidesz kongresszusán még szocialistának vallotta magát, és amikor Orbán Viktor, aki egykor a Liberális Internacionálé alelnöke volt, arról értekezett, hogy bár az olaj keletről jön, a szabadság mindig nyugatról érkezik.
Mereven maguk elé nézve, fontosságuk és felsőbbrendűségük tudatában vonultak el a kormánypárti képviselők, ügyet sem vetve szenvedő honfitársukra. Nem meglepő ez, de nem is mulatságos: ezek az urak mindig is lekezelően bántak az elesettekkel, üldözöttekkel, menekültekkel, hajléktalanokkal. Akinek semmije sincs az annyit is ér – így hangzott Lázár János (most éppen miniszter) örök érvényű bölcsessége. Akinek meg még egészsége sincs – s ezt már nem Lázár mondta – az ássa el magát, lehetőleg a saját pénzén, mert az államnak a pénz másra kell.
Olyan ember mellett mentek el részvétlenül és cinikusan a magukat kereszténynek mondó képviselők, aki nemcsak magáért, hanem helyzetéből és egészségi állapotából következően a jövő nemzedékért is harcol. Azokért a fiatalokért például, akiknek ma még egyetlen sejtjük sem betegedett meg, de ez bármikor megtörténhet, és akik egy tisztességes élet után megérdemelnének majd egy elviselhető halált.
Álságos, álkeresztény szentfazekak gyülekezete a Fidesz frakciója. Jézus, ha élne, hányna tőlük.
