Magyar-magyar futballháború
Normális országban örülni szoktak a sikereknek, ám a NER uralta világban más a módi. Mi nem a gazdaságra, vagy az emberek életviszonyaira fókuszálunk, ehelyett a sportban, pontosabban labdarúgásban akarunk sikeresek lenni. Miután a magyar labdarúgó válogatott csoportelsőként, veretlenül kijutott az Európa-Bajnokságra, a kormány, mint korábban a kokárdát, vagy épp a nemzet és a haza kifejezéseket, ezt a diadalt is magáénak tudja, és bírálja az ellenzéket, hogy nem a csapatunknak, hanem ellene drukkol. Vádak vannak, bizonyítékok nincsenek.
A Momentum a románoknak drukkol, a DK, Dobrev Klára bolgár édesapja miatt, a bolgároknak. Ilyen egyszerű a világ, nem is kell ennél jobban bonyolítani, elég, ha rámutatnak valakire, rásütik a bélyeget, hogy boszorkány és már mehet is a máglyára. A Momentumnak egyébként az a bűne, hogy akkori elnöke, Fekete-Győr András 2020-ban (!) a romániai választáson egy román baloldali párt mellett kampányolt, ahelyett, hogy a kormány által pénzzel is támogatott RMDSZ sikeréért szorított volna. (Arról az RMDSZ-ről van szó egyébként, amelynek vezetője, Kelemen Hunor néhány évvel ezelőtt azt mondta a szocialistáknak, hogy ne is próbálkozzanak Erdélyben, mert számukra ott úgysem terem babér.)
Ez tehát a Momentum sara a kormánypárti megmondóemberek szerint, a DK-t pedig azzal találták meg, hogy Dobrev Klára bolgár felmenője miatt biztosan a bolgároknak szurkolnak. Mindezt tetézte, hogy a DK egy másik politikusa, Gréczy Zsolt arról beszélt, hogy a magyar válogatott játékosai közül többen nem beszélnek magyarul. Ezzel amúgy fölösleges vitatkozni, hiszen sem Willi Orban (egy ideje Orbánnak hívják), sem az angol nagymamája révén magyarrá is lett Callum Styles nem beszéli a nyelvünket, de ugyanígy, a nemzeti tizenegy Franciaországból importált színesbőrű játékosa, Loic Nego sem tud magyarul. A félig (vagy egészen) külföldi magyarok közül egyedül a szerb-magyar Kerkez Milos bírja a nyelvünket, és ígérete szerint a nemrégiben szintén magyarrá lett szövetségi kapitány, Marco Rossi is nyelvtanulásba kezd.
Önmagában nem volna ezzel baj, ha a kormány nem magyarkodna állandóan, és nem próbálna egyedül hasznot húzni a sikerekből. Szerethető válogatottunk van, ezt halljuk úton-útfélen – mintha a korábbi magyar válogatottak nem a mieink lettek volna. Márpedig a korábbi kormányok idején futballozó nemzeti tizenegy is a magyar Himnuszt énekelte a válogatott mérkőzések előtt, ők is a magyar színekért futballoztak, ami még akkor is tény, ha többnyire kevesebb sikerrel, mint a mostaniak.
Orbán és kormánya a futballba öntött milliárdokkal, a stadionépítésekkel magyarázza a sikernek mondható eredményt, ám arról nem beszélnek, hogy amint arról korábbi cikkünkben is írtunk, a mostani eredmények nem a hazai futball, még kevésbé az akadémiák világából jöttek. Szoboszlai, Sallai és több társuk nem hazai klubokban nevelkedtek, kiváló teljesítményüknek – tehetségük és szorgalmuk mellett – az a titka, hogy elsősorban szüleik menedzselésének köszönhetően, már gyerekként kikerültek a magyar futball középszerű közegéből.
Mert ne tévesszen meg senkit a válogatott sikere, vagy a Ferencváros évek óta tartó menetelése. A Ferencváros ugyan kiemelkedik a hazai mezőnyből, ám a kezdőcsapatban legtöbbször két – időnként három-négy – magyar játékos van, a többiek idegenlégiósok, azaz, külföldiek.
A futballháborút bizonyára nem segíti, az egyébként valóban kiváló szakmai munkát végző Marco Rossinak a Montenegro elleni meccs utáni szerencsétlen nyilatkozata. Az olasz-magyar szövetségi kapitány arról beszélt, hogy vannak olyan magyarok, akik nem hazájuk csapatának drukkolnak, és nekik ezért szégyellniük kell magukat. Rossi utólag igyekezett elvenni e meglehetősen NER-kompatibilis nyilatkozat élét, azzal mentegetőzött, hogy nem volt tolmácsa, ezért nem az anyanyelvén olaszul, hanem angolul kellett beszélnie, így történhetett, hogy pontatlanul fogalmazott.
Most azon ne nyissunk vitát, mennyiben tartozik bele a hazafiasság fogalmába, hogy szeretjük-e a magyar labdarúgó válogatottat. Sokan vannak, akiket nem érdekel a futball és inkább annak drukkolnak, hogy a hónap végéig kitartson a fizetésük, a következő nyugdíjig a szerény apanázsuk. Az viszont várható, hogy a futballháború hevessége a következő napokban fokozódik. November 25-én lesz ugyanis a legendás 6:3 hetvenedik évfordulója, vagyis, amikor a magyar labdarúgó válogatott a londoni Wembley stadionban legyőzte az angol csapatot. Történelmi tett volt ez a maga módján, a futball őshazájának tekintett Anglia ugyanis azt megelőzően még nem szenvedett vereséget hazai pályán. Duplán lesz hát majd mit ünnepelni: ahogy akkor Puskásék, ma Szoboszlaiék sikerét igyekszik kisajátítani a hatalom.
