Matolcsy kritizál, Matolcsy delirál
Újabb rövid Matolcsy dolgozat jelent meg növekedes.hu-n, a bankelnök írói munkásságának mindig helyt adó felületen. Bevallom, nem mindig olvasom el a jegyzeteit, de most olyan gondolatok, mondatok kerültek nyilvánosságra, amely a legszigorúbb ellenzéki kritikákkal is versenyképesek lehetnek. Nem túlzok, és ezt idézetekkel igazolom. Az öntörvényű pénzember olyan erővel ostorozza a mostani gazdaságpolitikát, hogy szinte megkönnyeztem elszántságát. Kis szépséghibája azért van hirtelen felindulásának: 1.) Matolcsy aktív részese az elmúlt tíz év elhibázott gazdaság politikájának, 2.) nem mutatja meg a kiutat most sem, csak általánosságokat hangoztat.
Vízió/jövőkép: „Magyarország ma nem rendelkezik egységes és világos jövőképpel. Ausztria utolérésének szükségességét a politikai vezetők nem fogadják el, bár földrajzilag és történelmileg is kézenfekvő cél volna ez.” Matolcsy változtatott korábbi álláspontján, hiszen néhány évvel ezelőtt éppen ő ígérte a kormányfőnek és a dolgozó népnek, hogy kis hazánk 2030-ra eléri az EU-átlag, 2050-re pedig Ausztria fejlettségi szintjét. (Voltak ennél korábbi időpontok is, de azokat nyugodtan elfelejthetjük.) Az, hogy nincs „magyar vízió”, az még csak hagyján, azt meg, hogy Ausztria elérhetetlen távolságban van, azt nélküle is mindannyian tudjuk. De, hogy már Csehországot is csak az álmok és vágyak birodalmaként emlegethetjük?! No, ez már sok!
Mérés és visszajelzés „Ma az állam működése terén a leggyengébb a mérés, ezért itt a legalacsonyabb szintű a visszajelzés és ennek megfelelően a kiigazítás esélye. A gazdaságban az állami beruházások terén különösen gyérnek minősíthető a mérés és a visszajelzés.” Jóságos Elnök Úr! A felduzzasztott magyar államapparátus mivel foglalatoskodott az elmúlt tíz évben? A vállalkozások adminisztrációs kötelezettségei folyamatosan nőnek, a kormány – a Központi Statisztikai Hivatal segítségével – szinte valamennyi adathoz hozzáfér. Minden tudnak mérni, amit akarnak, valamennyi alapadat rendelkezésre áll. Ennek bázisán egy évtized után – a gazdasági válás kellős közepén – derül ki, hogy nincs visszacsatolás, nincs visszajelzés? Hol a hiba, és ki ezért a felelős?
Versenyképesség „Magyarország nem rendelkezik hosszú távú versenyképességi programmal, egy ezt gondozó hatékony intézményi hálóval, valamint egy visszacsatolást is végző, kiigazító döntéshozatallal.” Mivel tölti drága idejét a Nemzeti Versenyképességi Tanács, amelynek tagja a pénzügyminiszter, az innovációs és technológiai miniszter és a mindenhez (is) értő kamarai elnök? Mert, hogy van ám nekünk Tanácsunk, nem is akármilyen összetételű! A Világgazdasági Fórum (WEF) rangsora szerint 2019. őszén a versenyképességi sorrend a következő: 31. Észtország, 32. Csehország, 35. Szlovénia, 37. Lengyelország, 39. Litvánia, 41. Lettország, 42. Szlovákia 47. Magyarország. És „úriember” voltam, mert nem hoztam ide Szingapúr, a Benelux államok vagy Ausztria versenyképességi helyezését, Svájcról vagy Svédországról nem beszélve. Nyafogunk, vagy teszünk is valamit annak érdekében, hogy legalább régiós szinten ne mi legyünk a tabella végén?!
Életminőség „A hazai életminőségi felmérések is ritkák, az ezekre alapuló, a kormányzati, üzleti és családi döntéseknél használható visszajelzések is gyengék. Mindez erősen fékezi a magyar fenntartható felzárkózási modell kialakítását, mert Magyarország valódi történelmi esélye nem a GDP terén, hanem az életminőségben rejlik.” Teljesen egyetértünk. Csak azt hiányolom, hogy Matolcsy nem jelöli meg az életminőség legfontosabb alapelemeit: az oktatás- és egészségügy színvonalát, egyéb állami szolgáltatások nívóját, a vállalkozói klíma minőségét, a magántulajdon védelmét, a jogbiztonságot stb.
Fenntartható felzárkózás „2010 és 2019 után valóban a Trianon utáni 100 év legsikeresebb évtizedét építettük fel. De voltak nálunk sikeresebbek: a románok, a baltiak és a lengyelek sokkal jobb teljesítményt értek el. Sőt, mi magunk is voltunk már jobbak. 1998 és 2002 között, öt év alatt 8,8 százalékkal közeledtünk az akkori EU átlaghoz. A legutóbbi tíz év alatt nem egészen nyolc százalék volt ugyanez a mutató. Bármilyen furcsa, ebben a szavaknak, szómágneseknek és narratíváknak döntő szerepük van.” Ezt érdemes többször elolvasni, hiszen teljes a zűrzavar! Kihez és mihez képest vagyunk sikeresek, mikor éppen Matolcsy állítja, hogy román és lengyel barátaink úgy elhúztak tőlünk, hogy már csak hátukat látjuk!? A magyar GDP 2008-ban 158,4 milliárd amerikai dollár, 2018-ban 160,4 milliárd amerikai dollár volt. Ez az összevetés jól mutatja gazdaságunk tejesítő képességét, fizetőeszközünk erősségét és stabilitását. A „szómágneseket” pedig felejtsük el, mindörökre! Reális tervekre és vállalható kormányprogramra van szükség, nem a bankelnök vágyvezérelt és kusza elképzeléseire.
Esetleg felmerülhet valakiben, hogy Matolcsy elnök most „átállt” ellenzékhez, vagy csak a Nagyfőnök megbízásából átmenetileg eljátssza a belső ellenzék szerepét, ezzel is bizonyítva, hogy személye és az általa irányított MNB független a kormánytól. Gyors, egyszerű megállapítással zárom a kérdést. 2010. október 5. óta a kormányfőtől tudjuk, hogy „Matolcsy György a jobbkezem”. Akkor ott bizonyára szükség is van rá. Itt a baloldalon azonban biztosan nincs helye.
