Nagy-stílus, SPAR-stílus
Az Európai Unió Bírósága szerint ellentétes volt az uniós joggal a magyar kormány 2022-ben bevezetett árstop-rendelete. A bíróság a SPAR miatt indított perben hozta ezt a döntést, az üzletlánc azután perelt, hogy a magyar hatóságok megbüntették az egyik vidéki áruházat. A bíróság úgy határozott, hogy ellentétes az uniós joggal az a magyar szabályozás, amely arra kötelezi a kereskedőket, hogy bizonyos mezőgazdasági termékeket meghatározott áron és előre meghatározott mennyiségben árusítsanak. Az EU Bírósága döntése szerint az árstop-rendelet sérti a szabadversenyt.
Egyértelmű, világos beszéd. Versenyen alapuló piacgazdaságban a végrehajtó hatalom nem szólhat bele egy kereskedelmi vállalkozás árképzési rendszerébe és nem kötelezheti a boltokat központilag meghatározott árumennyiségek tartására, értékesítésére. Márpedig az Orbán-kormány ezirányú rendelkezéseivel direkt módon megsértette a vállalkozói szabadságot és durván korlátozta a kereskedelemben hagyományosan elfogadott szabad versengést. A gazdasági kormányzat ettől az intézkedés-csomagtól remélte a pénzromlás megfékezését, ami nem sikerült, mert nem sikerülhetett. A szakszerűtlen beavatkozás csak azt eredményezhette, hogy Magyarországon az elmúlt évben „Európa-bajnok” infláció tombolt! A SPAR meg nem hagyta magát, és következetes fellépésével sikert ért el: olyan döntés született most az EU Bíróságán, amely a magyar bíróságok számára is irány – és mérvadó. A beperelt cég mostani győzelmével a többi kereskedelmi lánc érdekeit is védte, szolgálta, és felhívta a figyelmet arra, hogy nem szabad szó nélkül hagyni az államhatalom ostoba és pökhendi packázásait. Bátran „beleálltak” az ügybe, és markáns fellépésük meghozta a kívánt sikert. Ismét leégette magát a magyar kormány, hiszen már korábban csúful felsültek a Ryanair konfliktus kapcsán, és ország-világ röhögött a Heinekennel folytatott „vörös csillagos” háborújukon is. Magyarországon működő világcégekbe kötöttek bele nagy hanggal, de abszolút dilettáns módon.
A mostani ítélet kapcsán aztán teljesen „begerjedt” a Nagy Márton vezette minisztérium. Szeptember 12-i közleményükben mindenkit kiosztottak:
- Nagy miniszter elharsogta, hogy szerinte milyen vállalkozások lehetnek a magyar piacon. Volt „arca” a jogkövetést is feltételként megemlíteni akkor, amikor éppen a magyar kormány járt el jogsértő módon.
- A nemzetgazdasági miniszter kiosztotta a brüsszeli bizottságot és az EU Bíróságát is, mert azok szerinte az árdrágítók oldalára álltak, majd kijelentette, hogy nincs helye a magyar piacon olyan vállalkozásnak (értsd: SPAR), amely a fogyasztók érdeke ellen űz piszkos játszmákat. Ez felér egy hadüzenettel!
- Nagy Márton számonkérte a SPAR-on, hogy profitérdekelt vállalkozásként működik. Ez a jó ember eddig azt hitte, hogy a kereskedelmi vállalkozások szociális intézmények, és tevékenységüket nyereség nélkül kívánják végezni? Ha ezt gondolta, akkor gyors pályakorrekciót javaslok neki.
Érdemes elolvasni, hogy miként reagált az ítéletre a SPAR, amely akár kárörvendően ki is oktathatta volna a nagyképű, ámde szakmailag harmatgyenge minisztert. Nem tette, hanem könnyed és udvarias hangvételben, viszont igen határozottan rögzítette álláspontját:
„Örülünk a Szegedi Törvényszék által az Európai Unió Bíróságánál kezdeményezett eljárás végeredményének, mely kimondta, hogy a hatósági árazással érintett termékek meghatározott áron és egy előre meghatározott mennyiségben történő árusításának kötelezettségét előíró rendelkezés nem egyeztethető össze az európai uniós joggal. A Spar Magyarország mindenkori célja, hogy polcain a vásárlók megtalálják a szükséges termékeket a számukra megfelelő mennyiségben. Ez a hatósági árazás időszakában sem volt másképpen: a vásárlók mindig hozzá tudtak jutni az árstopos termékekhez. Bízunk abban, hogy a magyar bíróságok a folyamatban lévő több száz eljárásunkat az Európai Bíróság jogértelmezésének megfelelően fogják lezárni.”
Az egyik oldalon szakszerűtlen érvelés és meggondolatlan vagdalkozás, a másik oldalon elegancia és barátságos hangvétel. Micsoda különbség!