Orbán kísérleti terepnek tekinti Magyarországot
Orbán Viktor az elmúlt féléves uniós elnökség értékelésekor azzal dicsekedett, hogy „pionírok vagyunk, bátor kísérletezők, nem a trendeket követjük, mint korábban. Ezért utálnak minket szívből a nyugati liberálisok.” A miniszterelnök tehát kísérleti terepnek tekinti az általa vezetett országot és számára ezért még az sem nagy ár, hogy a „nyugati liberálisok” utálnak minket.
Tisztességesebb lett volna persze az egyes szám első személy, de legalábbis, ha Orbán nem a magyarok, hanem a kormány nevében beszél. Mert nem minden magyart utálnak Brüsszelben – Orbánt és kormányát is inkább csak megvetik és undorodnak tőlük. De ez persze a miniszterelnök és a kormány ügye, amihez nekünk, egy jobb sorsot érdemlő állam polgárainak valójában nincsen közünk.
Ahhoz már igen, hogy míg Orbánnak Magyarország kísérleti terep – nekünk a hazánk. Kikérjük magunknak a kártékony kísérletezést. Orbánt és párttársait nem kísérletezésre szerződtették a választók, hanem kormányzásra. Ám a nemzetmegvezető és a Fidesz, amikor csak tehették, rárontottak a demokratikus intézményekre, és eltakarítottak mindent, ami magasztos, nemzetmentőnek gondolt terveik útjában állt. Már rögtön uralkodásuk elején csorbították az Alkotmánybíróság hatáskörét, felszámolták a Költségvetési Tanácsot, korlátozták a sztrájkjogot. Tették mindezt annak ellenére, hogy ezek a szégyenletes intézkedések sehol sem voltak benne az amúgy csak jelszavak szintjén létező választási programjukban.
Visszamenőlegesen és diszkriminatív módon vetettek ki különadókat, s miközben azt szajkózzák szüntelen, hogy megvédik a nyugdíjasokat, megőrzik a nyugdíjak értékét, védelmi pénzt ajánlottak a magán-nyugdíjpénztáraknak, ami a gyakorlatban azt jelentette, hogy lenyúlták az ott tartott vagyont, hogy azután maguknak megőrizhessék. Az Európai Unióban nincs még egy ország, ahol szegények és gazdagok között akkora volna a szakadék, mint nálunk: Magyarországon ma a nemzeti vagyon egyharmada egy százalék, a fele pedig tíz százalék – a Mészárosok, Tiborczok – kezében van.
Kikérjük magunknak, hogy kísérleti terepnek tekintsék a hazánkat. Mi szeretjük ezt az országot, hibáival, gyarlóságaival együtt. Itt születtünk, „s ha néha lábunkhoz térdepel egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudjuk”. Ennek az országnak a nyelvét beszéljük a legjobban - ha úgy tetszik: anyanyelvi szinten. Helyesebben használjuk a magyar szavakat, mint a köztársasági elnöki székbe pottyantott tartalék párbajtőröző, a hallgatag horgász, a kegyelmi botrányba belebukott, mindig mosolygós államnő.
Számunkra Magyarország nem kísérleti terep. Még akkor sem, ha tényleg volna mit javítani rajta. De mindezt nem a zemberekre, a csalárd módon – választási körzetek átigazításával és kommunikációs hazugságokkal – megszerzett kétharmadra hivatkozva kell megtenni, hanem valódi párbeszéd útján. Ami még véletlenül sem nevezhető nemzeti konzultációnak. Ez utóbbi kifejezést ugyanis a kormány alaposan lejáratta, a Fidesz által használt újbeszél nyelven semmi sem az, mint aminek látszik. Orwellnek mostanra lett igazán igaza: „A háború: béke. A szabadság: szolgaság. A tudatlanság: erő.”
A nemzeti konzultáció a kormány értelmezésében például azt jelenti, hogy nem tárgyalunk sem az érdekvédelmi, sem a szakmai szervezetekkel, nem egyeztetünk senkivel. Demokráciának nevezzük az önkényt, szabadságnak a semmire sem jó szabadságharcot, repülőrajtnak az értelmetlen kapkodást. Nálunk magas az infláció, gyenge a forint, a mi országunkból menekülnek a fiatalok, a mi kormányunk miatt bennünket sajnálnak le szerte a világban.
Magyarország nem kísérleti terep – aki mégis annak tartja, az kísérletezzen odahaza, a négy fal között.
