Orbánból „kicsiklandozta a kisördög"...
Mármint azt, hogy az ellenzéknek majd áprilisban húzzák el a nótáját.
Ha ezt az öttömösi disznóölésen, vagy a fehérvári huszárok elóbégatása előtt vagy után, „rokonok" közt mondja, minden a helyén van. Csak Völner meg Schadl hiányzott, no meg Kaya Ibrahim és a többiek.
Van abban valami önmagában ellentmondásos, ha Orbán Viktor valamilyen kulturális eseményen jelenik meg, mintegy felavatva egy-egy új létesítményt. Jobban illik hozzá az ilyen eseményekről való diszkrét távolmaradás, az éjszakai „avatás", mint a Szabadság téri borzalom esetében. Kulturális értékrendjét inkább jellemzi a Nagy Imre-szobor éjszakai elhurcolása, vagy a „nemzeti összetartozás" trianonozó árka, a „nemzeti vértanúk" hazug, horthysta, nem mellékesen pedig ocsmány emlékműve, mint a Magyar Zene Háza.
Ám Orbán Viktor mindenütt megjelenik és ünnepel, ahol valami durva erőszakot követett el pártja és kormánya. Így jelenik meg csaknem minden pénteken az általa elrabolt egykori „közrádióban", és így történt ez a Magyar Zene Házának avatásakor is.
Nem csoda, hogy ebben az ünnepi beszédben elhangzott minden, ami fontos: információk „kerékkötőkről, károgókról, hátráltatókról, országrombolókról", akiknek nevét nem őrzi meg az orbániai „nemzeti emlékezet"; szó esett nemzeti alkotmányos fordulatról; mesélt híveinek globalizációról és keresztény alapokról, Brüsszelről és nemzeti büszkeségről, migráncsokról, valamint genderpolitikáról és gyermekvédelemről. Előkerült a japán-magyar rokonság gondolata is a 30-as évekből, de a Matolcsy-féle piros pöttyről hallgatott.
Orbán tehát megjelent, és egyre nehezebben elviselhető szokása szerint kijelentett, hangsúlyozott, sorolt, aláhúzott, rámutatott stb. – a díszes ünneplők pedig áhítatba dermedve lesték egymást, mikor kell tapsolni, hahotázni. Nem is lehetett elvárni, hogy ilyen körülmények között ellen tudjon állni a „kisördög csiklandozásának".
A „kulturális" program méltó betetőzéseképpen Szakcsi Lakatos Béla, ahogy Kossuth-díjashoz illik, elzongorázta a „piros paradicsomot"... A végén valahol biztosan megejtették az elmaradhatatlan pálinkázást, emlékezve a magyar kultúrától elválaszthatatlan, miniszterelnöki szintre emelt disznóölésre is.
Orbánia kulturális és általános színvonala, 2022 – no meg ráadásul Fekete Péter lopkodása...
Orbánia előre megy, nem hátra… Hajrá, magyarok...
