Részletek Marco Rossi szövetségi kapitány meccs utáni nyilatkozatából (Magyarország-Albánia: 0-1)
„Nálunk az ellenfél tizenhatosánál hiányzott a minőség befejezéseknél, a passzoknál, a lövéseknél. Ez érezhető volt. Ami a teljesítményt illeti, nézzünk rá a statisztikákra, azok alapján nem maradtunk alul, a különbség, ami mégis kialakult, a játékosok minőségbeli különbségéből jött.”
Téved, Kapitány Úr! A játékteret és a játékot teljes egészében az albánok uralták, és a labdarúgás nem tizenhatostól tizenhatosig tart. A statisztikák pedig senkit nem érdekelnek (vesztes meccs után ez duplán igaz), csak a gólok, illetve a gólkülönbség számít. Egy sorsdöntő mérkőzésen pláne így van.
„Összességében nem érzem, hogy ma rosszul játszottunk volna, voltak ki nem kényszerített hibáink, igen, az első félidőben is eladtunk két-három labdát, de ezzel együtt az utolsó negyedóráig rendben voltunk, elöl hiányzott a minőség. Hiányoznak játékosok a különböző csapatrészekből.”
Kapitány Úr! Nem ugyanazt a meccset láttuk. A csapat nem egyszerűen rosszul, hanem elképzelés nélkül és pocsék módon futballozott: az első perctől az utolsóig. Rendes dolog, hogy mentegeti a fiúkat, de a jövő érdekében ne védje a védhetetlent! Ön is látja, hogy „hiányoznak játékosok a különböző csapatrészekből”: a csatársorból csatárok, a védelemből védők, a középpályáról középpályások. A saját kapunkban jók vagyunk. A többi stimmel.
„Nem vagyok Jézus Krisztus. Ahogy nálam sokkal sikeresebb edzők is mondták, olyan az edző, mint a borász, csak abból készíthet bort, amit szüretelni tud.”
Azt eddig is tudtuk, hogy nem Ön a Megváltó, mint ahogy az elődei sem voltak azok. A bor íze, zamata, harmóniája valóban függ a szüretelt gyümölcs minőségétől. Ez eddig rendben van. Ami nem elfogadható, hogy a silány kotyvalékot nemes italként kínálják a fogyasztónak. Esetünkben: azért mert elcsíptünk egy-egy döntetlent a franciák és a németek ellen, az nem jelenti azt, hogy a hazai játékosok tudása és erőnléte eléri a közepes szintet. A VB-selejtező eddigi hét mérkőzésén csak az uli-buli csapatokat vertük, Andorrát itt Budapesten óriási szerencsével. Albániától két „zakó”, Angliától négy „sima”, a lengyelekkel hazai pályán ikszeltünk. Ne beszéljünk borról, mikor silány lőrével, borhoz nem hasonlító löttyel kínálnak minket!
Befejezésül két megjegyzés:
- Adjunk hálát az FIFA-nak, hogy ezt a meccset zártkapuk mellett rendezhettük. 65 ezer ember vásárolt volna a drága jegyekből, a színvonal és az eredmény miatt a helyszínen kaptak volna gutaütést. És szerencsére nem kellett odamenni a hazai közönséghez sem Himnuszt énekelni, kihangsúlyozva, hogy „Balsors akit régen tép”. Így aztán megszégyenülve, otthon dühönghettünk a képernyők előtt a látott játék és a csúfos kudarc miatt.
- Viszont van egy jó hírem. A VB-álmok elszálltak, tehát következhet az ígérgetés korszaka. Olyan sportág évei következnek, amelyben hosszú ideje világbajnokok vagyunk, és ez a verbális foci. Jön majd a szózuhatag az utánpótlás megújításáról, a sok hantaboy előadja a speciális edzésterveket, az MLSZ átszervezi a klubstruktúrát és az NB1 lebonyolítását, a VAR-t korszerűsítik, és átadnak még tíz stadiont. Végül kimondják: jó eséllyel pályázunk a következő EB- és VB-döntőn való részvételre, csak legyen jó a sorsolás és ismét emeljék a részvételi limitet. (Ne felejtsük: a 2016-os és 2021-es EB-lehetőség is csak ebből adódott).
Katartikus élményben volt részünk! Bye, Bye Katar!
