A CÖF retteg attól, hogy Ukrajna megtámadhatja Magyarországot
Már többször írtunk arról, hogy a Civil Összefogás Fórum – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (a továbbiakban CÖF) rajta tartja érző ujját a magyar közélet lüktető pulzusán. Ez egyben azt is jelenti, hogy minden olyan fontos kérdésben hallatja a hangját, amely szerintük elengedhetetlenül szükséges a nemzet felemelkedéséhez. Négy évvel ezelőtt, 2022 májusában például Orbán Viktorhoz írtak egy meglehetősen sajátos hangvételű levelet, amelyben kemény szavakkal illették a miniszterelnököt, és arra kérték nagy tisztelettel, hogy folytassa békepolitikáját, miközben az Isten, haza, család szilárd eszmeisége vezeti. Most Mark Rutte NATO-főtitkárhoz fordultak levélben, akitől több más mellett azt kérdezték: számíthat-e Magyarország a NATO segítségére abban az esetben, ha Ukrajna megtámadná Magyarországot.
Már ebből is látszik, hogy Csizmadia László nem egy elefánttoronyban él, és nagyon jól tudja, hogy mi az, amitől a magyar emberek tartanak. Ennek megfelelően a CÖF kuratóriumi elnöke a következő három kérdésre vár választ a NATO főtitkárától: 1. Figyelemmel kísérik-e a fejlemények alakulását, illetve történnek-e a konfliktus megelőzéseként diplomáciai intézkedések az ügyben? 2. Terveznek-e a rendkívül feszült és kényes ügy kapcsán hivatalosan is megnyilvánulni, elejét véve egy NATO - Ukrajna közötti konfliktus kibontakozásának? 3. Amennyiben egy NATO-tagállamot - így Magyarországot - tényleges katonai támadás vagy más jellegű, agresszív fellépés érne Ukrajna részéről, milyen vészforgatókönyv, mechanizmusok és kollektív védelmi intézkedések lépnének életbe a NATO keretében?
Határidőt nem szabtak Rutte úr számára, de remélhető, hogy a megszólított nem fog késlekedni a válasszal, és a magyar közvélemény mihamarabb egy megnyugtató válaszlevélből értesül arról, hogy számíthatunk-e katonai segítségre egy ukrán támadás esetére.
Csizmadia László, aki nem csupán a pártállam egyik üldözöttje volt á hiszen amellett, hogy belekényszerítették az MSZMP-be, még egyik felelős állásból is a másikba hajszoltak az egypártrendszer pribékjei - a levélírásban is meglehetős jártasságot árul el. Négy évvel ezelőtt például Orbán Viktort találta meg egy, az MTI-n keresztül eljuttatott levéllel. A kuratóriumi elnök Nyílt levél Magyarország Miniszterelnökének című szösszenetében a kritikával járó rizikót is vállalva a többi között azt írta Orbán Viktornak: „Az Ön kiemelkedő szakmai munkája és mesteri teljesítménye előtt, ahogy szokták mondani, le a kalappal... A felbolydult világ tapasztalt, a nemzetéhez és annak identitásához hű vezetőt kíván. Magyarország e tekintetben szerencsés.... Szeretném megerősíteni, hogy a CÖF-CÖKA szellemi honvédői, a békemenetek „hű katonái” az Ön szilárd támaszai.”
Most meg itt a NATO főtitkárához íródott felvetés, amelynek az adhatta az apropóját, hogy Csizmadia értesülései szerint a magyar embereket aggasztja az ukrajnai vezetés magatartása és tartanak attól, hogy az ukránok nemcsak a „tapasztalt, a nemzetéhez és annak identitásához hű vezetőt,” hanem egész Magyarországot megtámadhatják.
Meg kell jegyezni, hogy ez a mostani aggodalom akkor volna jogos és hiteles, ha a CÖF más témákban is hallatná a hangját. Például aggódhatna az egészségügyben tapasztalható áldatlan állapotok, az elmaradt műtétek, a hosszú várólisták miatt, vagy szólhatna arról, hogy a magukat keresztényinek valló egyházak egyetlen együttérző szót sem vesztegettek arra, hogy Orbán Viktor kormánya támogatás helyett vegzálja és minden lehetséges módon akadályozza az Iványi Gábor vezette, elesetteket, szegényeket segítő Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség tevékenységét.
S ha már háború: Putyin orosz elnök is megérdemelne egy levelet a CÖF kuratóriumi elnökétől. Meg lehetne kérdezni tőle, hogy mikor méltóztatik felhagyni a velünk szomszédos ország lakosságának, köztük a kárpátaljai magyar embereknek a gyilkolásával. Orbán Viktor másik nagy barátjától, a Béke Nobel-díjra ácsingózó, eddig féltucatnál több háborút kirobbantó Donald Trump amerikai elnöktől pedig arról érdeklődhetnének, hogy miként tervezi befejezni az iráni háborút, amellyel most éppen a NATO egységét és létét veszélyezteti.
Lennének bőven levéltémák, és ezek között egy Magyarország elleni ukrajnai támadás – egy új keletű klasszikussal szólva - nincs az első ötven között.
A KlikkTV ÚjságíróK című műsorának 2025. július 1-jei adása: