Szakítsd a hálót!
Úgy néz ki, visszautasítottam egy gépkocsi-nyereményt. Talán egy hatmilliósat. Vagy egy hétmilliósat? Netalántán nem is egy gépkocsinyereményt utasítottam vissza, hanem egy promóciós átverést?
Ismerősök ajánlgatták, hogy vegyek részt egy játékban, amelyben minden nap kisorsolnak egy gépkocsit. Először félrehajítottam az ötletet, de amikor egy megbízható, ráadásul igen csinos barátnőm küldte el az ajánlatot, és láttam a jelentkezők között a szociális hálóm számos szereplőjét, rákattintottam. Adjunk egy esélyt Fortunának. Mindig tetszett a szobra. Formás egy nőszemély! Próbálkoztam vele az elmúlt hetven évben, mióta slicces alsót hordok, de eddig le se… pillantott rám. Hátha most bejövök neki.
Úgy emlékszem, az autós játékban először csak egy e-mail címet kellett közölni. Megadtam egy ritkán használt marginálisat. Legyenek vele boldogok! Csakhogy utána jöttek az újabb kérések szépen, sorban, ahogy a folyamatosan adagolt fake news nyúzza hülyíthetővé a tudatlan ember agyát.
Regisztráljak! – kaptam a felszólítást. – És adjam meg az adataimat, ötödikes bizonyítványom átlagától anyám melltartó méretéig. Valamint küldjem szét a felhívást tíz ismerősömnek. Na, akkor már megszólalt a vészcsengő. Engem akarnak szívatni? Én már a lottózást is abbahagytam húsz éve, nehogy véletlenül négyes találatom legyen. Az a bosszantó, nem a lyukas óvszer. (Na persze az sem tűzijáték.)
Szóval töröltem az ajánlatot, az ajánlókat, és lerúgtam a lépcsőn Fortunát. Riszáljon annak, akinek két édesanyja van. (A „két anyja” kifejezés már nem aktuális, mert előfordul.)
Az autós Cippola azonban nem hagyta abba. Elénekelte Messengerre küldött posztjában minden nap az üzenetét, hogy én nyertem! Én nyertem! Csak regisztráljak, meg a többi, meg a többi, és már vihetem is a kocsit.
Anyád!
Komolyra fordítva a komolyt, egy ilyen trükköcske már múlt századi blöff azokhoz a veszélyekhez képest, amelyek úgy környékeznek mindannyiunkat, mint a pandémia tette, meg teszi. A háló, amit a net, a MESI és dicső történelmünk meg kormányunk szőtt köribénk, olyan veszélyes lehet, mint a fekete özvegy pókhálója.
Most például – az elmúlt időkhöz képest – egy egész szabadcsapat rohant meg a Facebookon, hogy ugyan már, kapcsolódjunk össze, mint két szerető szív. Kapcsolódnék én minden szerető szívhez, hogy megosszam magamat, csakhogy szerény IQ képességemmel végzett kutatással is hamar kiderült, hogy szinte minden jelentkező ajánlkozó álnéven és hamis fb poszttal akar baráti kullancsom lenni. Nyugtassatok meg! Ugye ez a sunnyogó vérszívó csapat nem az úgynevezett digitális polgári kör serege?! Semmi vész, lerázom őket, mint Piedone a banditákat, mikor rárohantak, csak az a gond, hogy már a tisztességes jelentkezőkre is gyanakszom. Ilyen jogosan gyanakvó nemzeti légkörben előfordulhat, hogy már a páromnak is csak akkor nyitok ajtót, ha előbb bedugja a fehér lábacskáját.
Mi a megoldás?
Védd magad, ha nem véd meg, akinek ezért fizetünk. Akinek ez a dolga.
Nógrádi Gábor
