V4 államfők és az orosz invázió
Még a közismerten oroszbarát cseh államfő is elítélte az orosz inváziót, holott országa nem is határos Ukrajnával. A magyar „Hallgatag Ember” nem szólalt meg az orosz agresszióval kapcsolatban.
Zuzana Čaputová szlovák köztársasági elnök katonai agressziónak és megszállásnak nevezte az orosz fegyveres erők lépését Ukrajna területén. Véleménye szerint ez a nemzetközi jog és a területi integritás előkészített, szándékos, nem kiprovokált és indokolatlan megsértése Oroszország részéről, Ukrajna sérelmére, Szlovákia pedig határozottan elítéli ezt a lépést. Az államfő támogatásáról biztosította az Európai Unió és a NATO valamennyi intézkedését, beleértve a szükséges szankciókat is. Mindezt keddi nyilatkozatában közölte a köztársasági elnök. (ujszo.com – február 22.)
Miloš Zeman cseh köztársasági elnök: „Oroszország nem kiprovokált agresszióját nemcsak szavakkal, de tettekkel is következetesen el kell ítélni. Szeretem az orosz kultúrát, tisztelem az oroszok II. világháború idején tanúsított áldozatát, de ez nem azt jelenti, hogy egyetértek azzal, hogy egy szuverén állam területére hadüzenet nélkül belépjen egy idegen hadsereg. Oroszország ezzel a lépéssel békeellenes bűntettet hajtott végre.” (korkep.sk – február 24.)
Andrzej Duda lengyel köztársasági elnök: „A nemzetközi közösség erőfeszítései ellenére, Ukrajna brutális és indokolatlan orosz támadás áldozatává vált. Együtt dolgozunk NATO- és uniós szövetségeseinkkel, együtt fogunk válaszolni az orosz brutális agresszióra, nem hagyjuk támogatás nélkül Ukrajnát” (twitter bejegyzés – február 24.)
Mindhárom köztársasági elnök úgy érezte, hogy szólnia kell, még a közismerten oroszbarát cseh államfő is elítélte az orosz inváziót, holott országa nem is határos Ukrajnával. A V4-államok mindannyian tagjai az Észak-atlanti Szerződés Szervezetnek (NATO), ennek megfelelően a korlátozott jogkörrel rendelkező államfők nyilatkozatai abszolút szinkronban vannak az EU és a NATO irányultságával. Megszólalásuk tehát semmiféleképpen nem jelenthetett kockázatot, ellenkezőleg: megerősítik kormányaik döntését, kiállását és szolidaritását.
A három nyilatkozat után vadul elkezdtem szörfölni a neten, és hosszan kerestem a Sándor-palota lakójának az orosz megszállással kapcsolatos véleményét, esetleg Ukrajna megtámadását elítélő közleményét. „Ütöttem-vágtam” a számítógépem, felmentem a Köztársasági Elnöki Hivatal (keh.hu) honlapjára, a Médiatéka alfejezetre, azon belül az „elnöki nyilatkozatok” és a „sajtóközlemények” címszóra. Sehol semmi. Nem adtam fel. Rástartoltam a jól idomított Magyar Nemzet, Magyar Hírlap online felületére és nem hagyhattam ki az Origo hírportált sem. Itt sem találtam Ukrajna lerohanására vonatkozó elnöki álláspontot, viszont megtudhattam, hogy február 22-én szülővárosában mintegy kétszáz diák előtt tartott előadását követően, az államfő részt vett a Csornai Premontrei Apátság beruházásában elkészült Szent Norbert sétány utcatáblájának leleplezésén, majd átvette Fazakas Zoltán Márton premontrei apáttól a rend legmagasabb kitüntetését, a Szent Norbert érdemérmet, valamint a rend alapításának 900. évfordulójára emlékező emlékérmet és oklevelet.
Péntek délelőtt írom a jegyzetem, 11 óra 30 perckor küldtem el a szerkesztőségbe. Eddig az időpontig a magyar „Hallgatag Ember” nem szólalt meg az orosz agresszióval kapcsolatban. A rend kedvéért megjegyzem, hogy Áder február 25-én Varsóba utazik a bukaresti kilencek találkozójára, ahol az Ukrajnában kialakult helyzet lesz a tanácskozás fő témája és ahol vélhetően közös nyilatkozat is születik. De miért nem képes önálló véleményalkotásra Áder úgy, mint V4-es kollégái, akik szintén ott lesznek a lengyel fővárosban?
Befejezésül egy kis alkotmányügyi szösszenet: „Az Alaptörvény 9. cikk (2) bekezdése alapján a köztársasági elnök a Magyar Honvédség főparancsnoka. A főparancsnoki funkcióval járó feladatok és felelősség alkotmányos gyakorlásakor elsősorban a honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvény rendelkezései az irányadók. A köztársasági elnök a honvédelemért felelős miniszter előterjesztésére jóváhagyja az ország fegyveres védelmének tervét, kinevezi és felmenti a Magyar Honvédség parancsnokát, valamint a honvédségi szervezetek részére okirattal csapatzászlót adományoz.”
A csapatzászló adományozása rendben van. És a többi?