Kár, hogy a régi, jó dolgokból nem maradt semmi!

2017. december 15. 06:40

A túrót nem. Még sok is. Rengeteg ótvaros komcsi rutin, mondjuk.

Mostanra talán viszonylag tudott rólam, mennyire fel lehet bosszantani a "bezzeg a mi időnkben" meg az "ezek a mai fiatalok", illetve a "régen minden jobb volt" tirádákkal. Különösen, amikor közhelyes, rosszindulatú általánosításokra húzzák fel a konklúziót. Mesélek valamit, jó?

Pár napja egy gyorsétteremben reggeliztem. Már messziről kiszúrtam egy tizenéves srácot, aki az okostelefonján videotelefonált - illetve, hogy egész pontos legyek, "videojelelt", ugyanis vagy ő, vagy a telefon másik oldalán lévő fél hallássérült lehetett.

A telefon kamerája és képernyője segítségével tökéletesen tudtak jelbeszélni. Most tartunk ott, hogy az internet kellően gyors és megfizethető (és/vagy egyre több helyen ingyen van), illetve a telefonoknál az alsókategóriás okosmobil is képes a videótelefonálásra. Egy ilyen hallássérült srác tíz éve még szöveges chaten társalog, húsz éve SMS-t ír, harminc évvel ezelőtt pedig táviratot. Kár, hogy a régi jó dolgok... helyett lettek jobbak, mi?

Hogy a politikát is idehozzam a javarészt ellenzéki olvasóközönségnek: amikor legközelebb egy szépkorú demokrata azon háborog, hogy a fiatalok minek nyomkodják a telefont, jusson eszébe, hogy ugyanez a fizikai és szoftveres platform az, ami egyáltalán lehetővé teszi, hogy ne csak Orbán Viktor hangját halljuk, képét lássuk. Ez 2018 után pláne így lesz. Kádár János nevű diktátorunk azért is tudott olyan sokáig hatalmon maradni, mert akkortájt még kézzel ki lehetett húzni "a" sajtóból az önkényuralom számára hátrányos híreket. Igen, pontosan értem, hogy az elmúlt idővel ki mit sirat, kire és miért haragszik. Az időmúlás lehetséges előnyei (gyarapodó tapasztalat, fogyó indulat meg ilyenek) és előforduló hátrányai (gyarapodó testzsír, fogyatkozó hajszálak, mondjuk) mindenkinél máshogy csapódnak le.

Nekem egy ideje hárommilliméteres hajam van, a KDNP-s Hollik meg ugyane problémára egy drága és (elnézve a fejgyep aktuális állapotát) sikertelen szőrdugványozási metódust választott megoldásként. Ahogy az ifjú kereszténydemokrata vágyik vissza a hajas periódusába, úgy vágyja vissza magát a magyar társadalom egy jelentős része a múltba - és ehhez asszisztál a kormányoldal, de ellenzék jelentős része is.

Pedig (lassan mondom, hogy gázárcsökkentők is megértsék) nem_lesz_olyan_mint_volt. Másmilyen lesz.
Lehet jobb is. És pont azzal tudjuk a múlt értékeit tisztelni és célzottan megóvni, ha nem rakjuk be az ótvar műanyagot meg a bunkó megyei tanácselnököt is közéjük, csak mert régen ezek is voltak. Tállai elvtárs meg a disznós Pócs, ugye. Azt pedig kifejezetten a politikusoknak és azok tanácsadóinak mondom: lehetne ám olyan pártot és politikát is csinálni, aminek nem a nyugdíjasok retrográd kisebbsége a legfontosabb. Ami a haladást nem a "Nyuszinet és Nagyinet" gyáva dichotómiájára húzza fel. Ami meri azt mondani, hogy ha lényegében az összes párt a legaktívabb és ebbéli definíciójában leghomogénebb szavazói csoportra, a nyugdíjasokra építi a politikáját, akkor én másik korosztályt keresek magamnak.

A 2018-as választás jó eséllyel rámegy arra, hogy a többség csak a múltban kapirgál. Szavazni viszont csak arra kéne, aki tud arról is összefüggően beszélni három percen keresztül, hogy ha tőle függ, mi lesz ezzel az országgal, hol tart majd 2032-ben. Haladjunk!
Szerző: Ceglédi Zoltán