Benzinár elvtárs a hokedlin
|
2017. november 17. 07:40
2017. nov. 17. 07:40
Egyszer azért próbáljuk meg komolyan elmagyarázni, hogy ez miért nem oké.
Mindenki tudja az alapsztorit: Tállai András (helyben: elvtárs), egyszersmind adóügyi államtitkár, büszkén adta hírül, hogy odaszólt a MOL-nak, miszerint drágállja az ő választókerületében a benzin árát, és erre azok csökkentették is. A jóembert azóta megdicsérte a tettéért Orbán Viktor, legott akadt KDNP-s követője is, és motoszkál bennem a gyanú, hogy esetleg vannak olyan, egyébként nem a Fidesz rajongói közé tartozó emberek, akik arra jutnak, hogy tulajdonképpen csak jót tett ez a jóember az övéivel, nincs ezzel gond. Pedig de. Sok.
Egyrészt ijesztő precedenst teremthet, ha az adóügyekért, így például a MOL-t és más, kisebb-nagyobb vállalkozásokat érintő vizsgálatokért felelős államtitkár ilyen szívességeket kérhet és kaphat. Gondoljunk bele, hova vezet az, ha még meg is tapsolunk egy ilyen akciót.
Rossz belegondolni, hogy hányféle szívesség és ellentételezés képzelhető el olyan relációban, ahol egyik oldalon különböző kormányzati döntéshozók vannak: adóvizsgálatról, engedélyekről, eljárásokról döntő vezetők, a másikon pedig ezt a folyamatot megkenni igyekvő cégek. Mi lesz, ha holnap az egészségügyi államtitkár kér valamit, aki közvetve az orvosok, vagy a belügyi, aki a rendőrök fölött diszponál?
Másfelől pedig normális esetben minden annyiba kerül, amennyit hajlandóak kifizetni érte. Ha Tállai András szűkebb pátriájában nem a focira költenének súlyos pénzeket, csak taoból kétmilliárdot (!) a Mezőkövesd-Zsóry "utánpótlásfejlesztésére", hanem helyi munkahelyteremtésre, akkor bízvást könnyebb lenne kifizetni a tankolást. De nem. Inkább Tállai elvtárs közbenjár, hogy vigyék le a benzinárat. De azt a pénzt valahol máshol be kell ám szedni. Ez így nem oké.
Volt már olyan világ, ahol a politika mondta meg mindennek az árát, és szörprázj-szörprájz, tönkrementünk bele. Azt például majd sok, Orbán utáni kormánynak együttes erővel kell helyre rakni, hogy a rezsicsökkentés miatt elhanyagolt karbantartás nem látható áldozatai, a csövek ugyanúgy rohadnak a földben akkor is, ha Németh Szilárd áll fölöttük. Emlékezzünk erre, amikor zsinórban jönnek majd a borzalmas balesetek.
Mindennek ára van. A benzinnek például annyi, amennyi. Ha majd mindenki körbeszól, és mindenhol csökken, és egyre messzebb a piactól, egyre közelebb valami hülyebal lázálomhoz, örülünk majd annak, hogy az elvtársak csökkentenek, egyszer majd nálad is kopogtatnak, hogy Tállai elvtárs üzeni, mostantól feleannyiba kerül, amit árulsz, amit dolgozol, amit tudsz. És mennél a szomszédba panaszkodni, akit meg kirúgtak, mert nem volt elég az árcsökkentés utáni bevétel a fizetésére. És újra és újra belepiszkálunk abba, ami ettől egyre rosszabbul működik majd.
Végül pedig az egész olyan végtelenül ciki. Olyan megyei tanácselnökös. Olyan Tarlós István tokaszalonnával csendélet. Olyan begombolhatatlanra kihízott gallér, olyan felvágatlan könyvek a szellősen rakott polcos szekrényben, mellettük ízléstelen plecsniplakettkitüntetések, közös fotó a főtitkár elvtársúrral, csiricsáré italkollekció az üveg mögött. Azt a színes löttyöt az asszonyoknak tartom, te ezt igyad, házi, ugyejóez, telekről a szilva, leszedettük a rabokkal, felfőzte a Bélám, jól megrángatja az ember belit, kell az, rendet csinál odabent, hát tudod, mi zsírosat megeszek egy hétvégén, falunap, átadás, meg a nyugati imperialisták elleni agitáció is tüzesebb úgy, na, azt szeretik a népek.
Szóval hogy a tőlünk ellopott pénzt legalább ne műbőr autóstáskába tömjed, és ha már diktatúrát akarsz csinálni, akkor élre vasalt nadrágban, rendesen megborotválkozva csöngess fel, ne mackónadrágban. Legalább ennyit, hogy nem pörköltszaftos trikóban teszitek tönkre, hanem felöltöztök rendesen a kivégzésre. Stílus.
Egyrészt ijesztő precedenst teremthet, ha az adóügyekért, így például a MOL-t és más, kisebb-nagyobb vállalkozásokat érintő vizsgálatokért felelős államtitkár ilyen szívességeket kérhet és kaphat. Gondoljunk bele, hova vezet az, ha még meg is tapsolunk egy ilyen akciót.
Rossz belegondolni, hogy hányféle szívesség és ellentételezés képzelhető el olyan relációban, ahol egyik oldalon különböző kormányzati döntéshozók vannak: adóvizsgálatról, engedélyekről, eljárásokról döntő vezetők, a másikon pedig ezt a folyamatot megkenni igyekvő cégek. Mi lesz, ha holnap az egészségügyi államtitkár kér valamit, aki közvetve az orvosok, vagy a belügyi, aki a rendőrök fölött diszponál?
Másfelől pedig normális esetben minden annyiba kerül, amennyit hajlandóak kifizetni érte. Ha Tállai András szűkebb pátriájában nem a focira költenének súlyos pénzeket, csak taoból kétmilliárdot (!) a Mezőkövesd-Zsóry "utánpótlásfejlesztésére", hanem helyi munkahelyteremtésre, akkor bízvást könnyebb lenne kifizetni a tankolást. De nem. Inkább Tállai elvtárs közbenjár, hogy vigyék le a benzinárat. De azt a pénzt valahol máshol be kell ám szedni. Ez így nem oké.
Volt már olyan világ, ahol a politika mondta meg mindennek az árát, és szörprázj-szörprájz, tönkrementünk bele. Azt például majd sok, Orbán utáni kormánynak együttes erővel kell helyre rakni, hogy a rezsicsökkentés miatt elhanyagolt karbantartás nem látható áldozatai, a csövek ugyanúgy rohadnak a földben akkor is, ha Németh Szilárd áll fölöttük. Emlékezzünk erre, amikor zsinórban jönnek majd a borzalmas balesetek.
Mindennek ára van. A benzinnek például annyi, amennyi. Ha majd mindenki körbeszól, és mindenhol csökken, és egyre messzebb a piactól, egyre közelebb valami hülyebal lázálomhoz, örülünk majd annak, hogy az elvtársak csökkentenek, egyszer majd nálad is kopogtatnak, hogy Tállai elvtárs üzeni, mostantól feleannyiba kerül, amit árulsz, amit dolgozol, amit tudsz. És mennél a szomszédba panaszkodni, akit meg kirúgtak, mert nem volt elég az árcsökkentés utáni bevétel a fizetésére. És újra és újra belepiszkálunk abba, ami ettől egyre rosszabbul működik majd.
Végül pedig az egész olyan végtelenül ciki. Olyan megyei tanácselnökös. Olyan Tarlós István tokaszalonnával csendélet. Olyan begombolhatatlanra kihízott gallér, olyan felvágatlan könyvek a szellősen rakott polcos szekrényben, mellettük ízléstelen plecsniplakettkitüntetések, közös fotó a főtitkár elvtársúrral, csiricsáré italkollekció az üveg mögött. Azt a színes löttyöt az asszonyoknak tartom, te ezt igyad, házi, ugyejóez, telekről a szilva, leszedettük a rabokkal, felfőzte a Bélám, jól megrángatja az ember belit, kell az, rendet csinál odabent, hát tudod, mi zsírosat megeszek egy hétvégén, falunap, átadás, meg a nyugati imperialisták elleni agitáció is tüzesebb úgy, na, azt szeretik a népek.
Szóval hogy a tőlünk ellopott pénzt legalább ne műbőr autóstáskába tömjed, és ha már diktatúrát akarsz csinálni, akkor élre vasalt nadrágban, rendesen megborotválkozva csöngess fel, ne mackónadrágban. Legalább ennyit, hogy nem pörköltszaftos trikóban teszitek tönkre, hanem felöltöztök rendesen a kivégzésre. Stílus.
