Odatenni valami szépet
Nagyon ifjúnak, de leginkább csecsemőnek kell lennie annak, aki Cakó Ferenc egyetlen animációs filmjét vagy könyvillusztrációját sem látta. Ha mással nem is találkozott a magyar polgár, de gyerekként bizonyára beleütközött a Sebaj Tóbiás! vagy a Zénó sorozat némelyik epizódjába, vagy látta rajzait a több százezer példányban megjelenő közös könyveink valamelyikében. És akkor a friss Kossuth díjas művész világhírt szerző, agyondíjazott önálló filmjeit (Ad Astra, Ab Ovo, A homok dala, Hamu stb.), a harmincnál több egyéni kiállításon bemutatott festményeit, meg az élő homokanimációkat még nem is említettem.
Mindezzel csak azt akarom mondani, hogy ha majd a mesterséges intelligencia átvilágítja a magyar nemzet lelkét (mert van közös lélek, igen!) akkor az alkotásokban megjelenő Cakó Ferenc üzenetek egyikét-másikát biztosan megtalálja a kincsek és a kacatok között.
Harmincöt éve (ami hosszabb, mint egy átlagházasság) együtt dolgozunk az ifjúsági és gyerekkönyveken. Úgyhogy elég nehéz olyat kérdezni, amire nem tudom a választ. Egy tény: most láttam, hogy éppen tavaly, a Petőfi évfordulón volt ötven éve, hogy első nagy önálló alkotásoddal, a Petőfi festményfilmeddel sikert értél el… És most jelent meg a János Vitéz a te rajzaiddal. Az is Petőfi…
Ezt a könyvet félig-meddig a marosvásárhelyi Ariel Színháznak köszönhetem. Be akarták mutatni a János Vitézt, és megkértek, készítsek hozzá egy homokanimációs filmet. Állóképek, mozgóképek – az előadáshoz alkalmazva. Szóval olyan film kellett, ami a színpadi játék során a háttérben látható. Mikor elkészültem, eszembe jutott, milyen jó lenne a képek egy részéből könyvet csinálni. A Kecskeméti Animációs Fesztiválon, ahova meghívtak zsűrizni, találkoztam az Equibrilyum Könyvkiadó munkatársával. Tetszett a kiadónak az ötlet. Az ezer rajzból kiválasztottunk harmincat és még rajzoltam harmincat. A könyv érdekessége, hogy nem oldalra kell lapozni, hanem alulról felfelé, hogy a homokrajzok még jobban látszanak.
Fentebb felsoroltam hány területen alkottál kiválót: animációs film (festmény, gyurma, rajz, tárgy, homok) tévésorozat, festészet, illusztráció, élő homokozás… Mit hagytam ki? Szóval a kérdés: miért nem volt elég neked egy birtok, mint más „rendes” képzőművésznek?
Egymásra épült minden műfaj, amiben dolgozom. A rajztudásból indult a képzőművészet, ebből a film, majd amikor a projektor megjelent, akkor, mondjuk úgy, összművészetként létrejött a homokanimáció. Húsz évig a filmekkel jártam a fesztiválokat, a világot. Aztán húsz évig a homokozással. Meg persze a filmekkel is.
Az embernek élete során lehet több partnere, de igazi nagy szerelme (általában) csak egy van. A te alkotói birodalmadban is igaz ez a tétel, vagy az egész háremed egyformán kedves? (És most kifejezetten a művészeti létezésedre gondolok.)
Szerelem? Mindig az motivál, az a fontos, amin éppen dolgozom. Valamit el akarok mondani, és kiválasztom az ahhoz legjobban illő kifejezési formát. Legutóbb éppen festmények készültek a Szegedi Kulturális Őszi Fesztiválra, amelyek most a Stefánia Galériában láthatók.
Ha elkap az ihlet, ott a vászon, a festék… Szóval ilyenkor előre tudod, mit, azaz miket akarsz megfesteni?
Nem. Mikor elkezdem a képet, még fogalmam sincs hogyan fogom befejezni. Elindul egy motívum. Talán egy nonfiguratív elem. Aztán testet ölt, figurák jelennek meg, és végül kész a történet. Ez persze az én történetem. A néző azt a történetet hozza ki a képből, amit ő lát.
Most kaptad meg a régen megérdemelt Kossuth-díjat. Van, aki ilyenkor leteszi a lantot és nyugalomba vonul. Pláne, ha már minden megnyerhető díjat megnyert itthon és a világban, és nem is egyszer. Édesapád majdnem száz évig dolgozott. Te sem adod alább?
Remélem, hogy nem. A díj inspirál. Ezért jó, ha az ember nem öregen kapja meg, amikor már mindent megcsinált, ami igazán foglalkoztatta. Remélem, most még oda tudok tenni valami szépet…
Reményünk közös.
Nógrádi Gábor
