Itt az idő... /5.rész/
|
2017. március 19. 09:48
2017. márc. 19. 09:48
..., HOGY HELYREÁLLÍTSUK A DEMOKRATIKUS NORMÁKAT!
Nem, Kedves Olvasó...nem a minapi Majtényi-beszédek valamelyikéből idéztem a címbeli felszólítást. A 2010. május 22-én elfogadott - és máig érvényben lévő - Fidesz-kormányprogram záró (ötödik) fejezete kezdődik ezzel a címmel. S milyen igazuk volt a fiúknak. Úgy tűnik, örök időkre szóló, s valamennyiőnk számára érvényes igényeket sikerült egykoron megfogalmazniuk. Különösen indokolt ezt újból meghirdetni, szemügyre véve a demokratikus berendezkedésnek az elmúlt hét évben megtapasztalt változásait.
A mögöttünk hagyott héten túlestünk a köztársasági elnökválasztás meglepetésein, valamint túléltük a megszokottan aktuálpolitikaivá silányuló nemzeti ünnep beszédeit is, ezért talán nem indokolatlan egy-két oldalnyi gondolatmenet erejéig felidézni mindazt, amit a Fidesz eredeti kormányprogramjában arról olvashatunk alcímként, hogy: "Kitartunk a demokrácia és a jogállamiság eszméje mellett." (78.o.) A kormányra került - és programot adó - politikusok nagyon is tisztában lehettek az újkori magyar demokráciára leselkedő legnagyobb veszélyek némelyikével. "Tűrhetetlen, hogy az állam javaira úgy tekintsenek, mint politikai zsákmányszerzés tárgyára. Elfogadhatatlan, hogy a közjavakkal törvénytelenül és erkölcstelenül sáfárkodók az államot, mint magánvállalkozást kezeljék." (83.o.)
Ezeket a mondatokat hét év távlatából olvasgatva nehezen oszlatható el az a félelmetes sejtelem, hogy az aktuális/legyőzendő ellenfél történelmi bűnlistáját csupán azért kellett gondosan összeállítani, hogy idővel a vétkeiket összehasonlíthatatlanul professzionálisabb módon lehessen elkövetni. Annál is inkább, mert bekezdéssel előbb a program néven is nevezi azt a garanciális igényt, amely az egyik legfontosabb gátja lehetne e fönti -"tűrhetetlen"- jelenség megakadályozásának: "... azonnal véget kell vetni annak a gyakorlatnak, hogy az igazságszolgáltatást politikai támadások kereszttüzébe állítják, illetve hogy a kormány közérdekű adatok nyilvánosságra hozatalát akadályozza saját hatalmi ambícióitól vezérelve..." (82.o.) Írták és követelték mindezt 2010-ben a kormányra kerültek, s azóta többet és többször titkosíttattak, mint előttük húsz éven át a hét magyar kabinet - összesen.
A Fidesz joggal hívta fel a figyelmet arra, hogy: "Az állam a magánérdekek kiszolgálójává vált, a törvényalkotás lobbicsoportok áldozatává esett." (80.o.) Vajon, olvassák-e ezeket a kormányprogramba foglalt intelmeket Lázár János és közvetlen munkatársai, s netán azon Fidesz-képviselők olyankor, amikor szinte kész szövegként kapják meg a sürgősséggel előterjesztendő törvényjavaslatokat - olykor az utolsó pillanatokban? Többnyire azt sem tudván pontosan, hogy kik és miért írták azokat.
Tudták, nehéz dolguk lesz, programjukból azt is kiolvashatjuk, hogy nemcsak az ezerszer elátkozott "nyolcév" meghaladása vár reájuk, hanem a lassan negyedszázada tartó, kanyargóssá sikeredett rendszerváltás kiegyenesítésének feladata is. Némi joggal gondolhatták magukról: "... meggyőződésünk, hogy a Fidesz képes lesz visszaadni a demokrácia iránti bizalmat, a törvényeknek járó tiszteletet és tekintélyt az államnak. Ehhez az kell, hogy újra bebizonyítsuk: a rossz kormányzati politikára, a kudarcokra, valamint gazdasági és társadalmi versenyképességünk hanyatlására van megoldás." (81.o.)
Nos hát, e hanyatlás megállításának a bizalom visszaszerzésének eddig elért mértékéről finoman szólva is megoszlik a mai magyar társadalom véleménye. S ha az ide vonatkozó empirikus vizsgálódások adatait is figyelemebe vesszük, úgy tűnik, hogy a többség inkább csalódott, mint elégedett, amire megvan minden okuk.
2017-ben a Fidesz-vezette kormányzás történelmi felelősségét már csak azért is érdemes nyomatékkal kiemelni, mert újbóli hatalomra kerülésük pillanataiban ők már nem ugyanazok a tiszta hittel és tiszta nappal elinduló fiatalok voltak, akik egykoron ezt az ifjúsági pártot útnak indították. 2010-ben egy olyan hatalmi elitcsapat térhetett vissza a kormányrúdhoz, amelynek meghatározó magja már húsz éve benn ült a parlamentben, és minden lényeges ismerettel, politikai tapasztalattal fel volt ruházva ahhoz, hogy valóban élni tudjon a kivételes történelmi eséllyel. Tudták és ismerték az összes tévedés, hiba és bűn kitörölhetetlen következményeit is, s nem véletlenül fogalmazták meg ebben a fejezetben is azt a figyelmeztetést, hogy: "Amilyen gyorsan elillan a demokráciába vetett bizalom, olyan keservesen nehéz visszaszerezni." (78.o.) Ez a figyelmeztetés akkor, 2010 májusában még leginkább önmaguknak szóló parancs lehetett. Ma már mindannyiunknak szóló tanulság.
A mögöttünk hagyott héten túlestünk a köztársasági elnökválasztás meglepetésein, valamint túléltük a megszokottan aktuálpolitikaivá silányuló nemzeti ünnep beszédeit is, ezért talán nem indokolatlan egy-két oldalnyi gondolatmenet erejéig felidézni mindazt, amit a Fidesz eredeti kormányprogramjában arról olvashatunk alcímként, hogy: "Kitartunk a demokrácia és a jogállamiság eszméje mellett." (78.o.) A kormányra került - és programot adó - politikusok nagyon is tisztában lehettek az újkori magyar demokráciára leselkedő legnagyobb veszélyek némelyikével. "Tűrhetetlen, hogy az állam javaira úgy tekintsenek, mint politikai zsákmányszerzés tárgyára. Elfogadhatatlan, hogy a közjavakkal törvénytelenül és erkölcstelenül sáfárkodók az államot, mint magánvállalkozást kezeljék." (83.o.)
Ezeket a mondatokat hét év távlatából olvasgatva nehezen oszlatható el az a félelmetes sejtelem, hogy az aktuális/legyőzendő ellenfél történelmi bűnlistáját csupán azért kellett gondosan összeállítani, hogy idővel a vétkeiket összehasonlíthatatlanul professzionálisabb módon lehessen elkövetni. Annál is inkább, mert bekezdéssel előbb a program néven is nevezi azt a garanciális igényt, amely az egyik legfontosabb gátja lehetne e fönti -"tűrhetetlen"- jelenség megakadályozásának: "... azonnal véget kell vetni annak a gyakorlatnak, hogy az igazságszolgáltatást politikai támadások kereszttüzébe állítják, illetve hogy a kormány közérdekű adatok nyilvánosságra hozatalát akadályozza saját hatalmi ambícióitól vezérelve..." (82.o.) Írták és követelték mindezt 2010-ben a kormányra kerültek, s azóta többet és többször titkosíttattak, mint előttük húsz éven át a hét magyar kabinet - összesen.
A Fidesz joggal hívta fel a figyelmet arra, hogy: "Az állam a magánérdekek kiszolgálójává vált, a törvényalkotás lobbicsoportok áldozatává esett." (80.o.) Vajon, olvassák-e ezeket a kormányprogramba foglalt intelmeket Lázár János és közvetlen munkatársai, s netán azon Fidesz-képviselők olyankor, amikor szinte kész szövegként kapják meg a sürgősséggel előterjesztendő törvényjavaslatokat - olykor az utolsó pillanatokban? Többnyire azt sem tudván pontosan, hogy kik és miért írták azokat.
Tudták, nehéz dolguk lesz, programjukból azt is kiolvashatjuk, hogy nemcsak az ezerszer elátkozott "nyolcév" meghaladása vár reájuk, hanem a lassan negyedszázada tartó, kanyargóssá sikeredett rendszerváltás kiegyenesítésének feladata is. Némi joggal gondolhatták magukról: "... meggyőződésünk, hogy a Fidesz képes lesz visszaadni a demokrácia iránti bizalmat, a törvényeknek járó tiszteletet és tekintélyt az államnak. Ehhez az kell, hogy újra bebizonyítsuk: a rossz kormányzati politikára, a kudarcokra, valamint gazdasági és társadalmi versenyképességünk hanyatlására van megoldás." (81.o.)
Nos hát, e hanyatlás megállításának a bizalom visszaszerzésének eddig elért mértékéről finoman szólva is megoszlik a mai magyar társadalom véleménye. S ha az ide vonatkozó empirikus vizsgálódások adatait is figyelemebe vesszük, úgy tűnik, hogy a többség inkább csalódott, mint elégedett, amire megvan minden okuk.
2017-ben a Fidesz-vezette kormányzás történelmi felelősségét már csak azért is érdemes nyomatékkal kiemelni, mert újbóli hatalomra kerülésük pillanataiban ők már nem ugyanazok a tiszta hittel és tiszta nappal elinduló fiatalok voltak, akik egykoron ezt az ifjúsági pártot útnak indították. 2010-ben egy olyan hatalmi elitcsapat térhetett vissza a kormányrúdhoz, amelynek meghatározó magja már húsz éve benn ült a parlamentben, és minden lényeges ismerettel, politikai tapasztalattal fel volt ruházva ahhoz, hogy valóban élni tudjon a kivételes történelmi eséllyel. Tudták és ismerték az összes tévedés, hiba és bűn kitörölhetetlen következményeit is, s nem véletlenül fogalmazták meg ebben a fejezetben is azt a figyelmeztetést, hogy: "Amilyen gyorsan elillan a demokráciába vetett bizalom, olyan keservesen nehéz visszaszerezni." (78.o.) Ez a figyelmeztetés akkor, 2010 májusában még leginkább önmaguknak szóló parancs lehetett. Ma már mindannyiunknak szóló tanulság.
