Nem érti senki sem
|
2017. április 2. 09:33
2017. ápr. 2. 09:33
Nem akadt ember ezen a héten, aki képes lett volna megmagyarázni, miért is rontott neki a jelenlegi magyar kormányfő a Budapesten működő Közép-európai Egyetemnek? Annyit még felfoghattunk, hogy Orbán számára mindez valamiért nagyon is személyes ügy, hiszen ritkán vesz konfliktust ennyire egyértelműen a saját nevére. Próbáljuk meg hát az egész ügyet ott értelmezni, ahol ő valóban kizárólagos és egyértelműen egyeduralkodó tényező: a magyar külpolitika játékterében.
2017 tizenharmadik hetében, az első negyedév végén nagy vonalakban a következő helyzetképet láthatjuk. (Ezen írás keretei nem teszik lehetővé azt, hogy a legfontosabb tényezőkről kellően árnyalt áttekintést adjunk, de a lényeget talán érzékeltetni tudjuk így is.)
1.Két hónappal ezelőtt hivatalba lépett az az új amerikai elnök, akiről jóelőre tudni lehetett, hogy nehezen kiszámítható irányokba fogja terelni a világpolitikát. Azóta számos olyan döntést hozott, amelynek még most sem tudhatjuk a végső következményeit felfogni. Annyi azonban bizonyos, hogy az amerikai érdekeket az eddig megszokottakhoz képest összehasonlíthatatlanul erőteljesebben akarja érvényre juttatni. Mindeközben elhúzódó belső küzdelmekre kell felkészülnie, illetőleg ő maga számos fronton világossá tette, hogy kész e harcokat megvívni.
Amerika ez idő tájt jóval megosztottabb, mint amilyennek korábban megszoktuk, s nem is látni a reményét e megosztottság csillapodásának. A sokrétű küzdelmek egyik metszetében Soros György az elnökkel szembeni ellenállás egyik emblematikus alakjaként is felfogható. Ott, Amerikában. Tegyük fel, Orbán Viktor - nem is olyannyira titkoltan - arra számít, hogy e politikai harcokban ő is részt kérhet - a Trump melletti kiállást erősítve -, ha itthon minden eszközzel elvállalja a Soros elleni csatározásokat. S valljuk be, egyébként nem sok esélye lenne arra, hogy onnét, Amerikából egyáltalán észre vegyék a létezését, s számon tartsák politikai tényezőként. (Eddig talán követhető volt e fejtegetés logikája, a bonyodalmak ezután következnek.)
2.Merthogy egy dolog Soros ellen küzdeni, s egészen más dolog egy nemzetközileg is jóhírű egyetem létezésébe mondvacsinált indokokkal belekötni. Orbán és szűkebb köre számára e kettő összezagyválása problémamentes politikai művelet, mondhatnám, a megszokott hatalmi machinációk szerves tartozéka. A többszörösen összetett nemzetközi erőtérben azonban nem. Ezen a szinten a nemzetközi főszereplők ugyanúgy képesek szétválasztani azt a tényt, hogy sok évvel ezelőtt Soros alapított egy szellemi központot, s a működését képesek megkülönböztetni attól, amit pillanatnyilag róla gondolnak.
Amerikára nézve e különbségtétel fokozottan is igaz, mivel ott az egész szellemi élet működésének egyik nélkülözhetetlen összetevője a magánalapítású egyetem, múzeum, közgyűjtemény, park s mindenféle közintézmény. Ha például esni kezd az eső, nem jut eszükbe bíróság elé cipelni az esernyőgyártókat azzal az érvvel, hogy nekik is közük van az esőhöz.
E különbségtételi képesség következtében az orbáni lépésnek a nemzetközi szellemi életben olyan erejű tiltakozási gesztusokkal kell majd szembe néznie, amelynek következtében Magyarországot sokszorosan meg nem érdemelt presztízsveszteség érheti.
Orbán itthon megtanulta és az elmúlt hét év során sikeresen meg is tanította, hogy az értelmiség nem számít.
Itthon valóban nem számít. Neki. Következésképpen a rendszerének sem. Mindebből azonban nem következik, hogy más országok, más világok is az orbáni logika szerint működnének. Orbán meg fog lepődni. A jelen világ számos pontján még számít a független sajtó, az akadémiai értelmiség, a szellemi szféra függetlenségének ethosza. Még akkor is, ha ő ezt nem kedveli.
3.Hagyjuk egyelőre zárójelek között, hogy ebből az oktalan, fölösleges, egyoldalú csatározásból a magyar-amerikai kapcsolatok milyen minőséggel keverednek majd ki. Meglátjuk, mindenesetre e mostani ügy nem a legjobb előjel. Főleg akkor nem, ha azt is számításba vesszük, hogy Orbán Viktor az év elején meghirdette, majd az elmúlt két hónapban számtalanszor megerősítette, hogy 2017 a Brüsszellel szemben folytatott ötfrontos harc éve lesz. (Mire Ön, kedves olvasó e sorokat olvassa, talán már ott is van a postaládájában az a levélke, amelyben az Ön hozzájárulását is kérik ehhez az esztelen küzdelemhez.) Akkor, ezen a ponton összegezzük röviden, mit is tudhatunk:
-Utolsó leheletünkig harcolni fogunk Brüsszellel szemben.
-Ebben a küzdelemben az egyetlen komoly, szívesen látott barátunk Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin. (Illetve... most már talán a manilai elnök is...)
-A visegrádi négyek mostanában szép, csöndben elkezdtek szétspriccelni.
-Ebben a szép magányban még megpróbálkozunk azzal, hogy az amerikai közvéleményt, meg a nemzetközi sajtót is magunk ellen hangoljuk.
-Cserébe itthon megpróbáljuk fokozni a külföldiekkel, idegenekkel szembeni ellenszenv már eddig is történelmi csúcsra járatott szintjeit.
4.Szép kilátások Orbán úr! S mindezt, miért is? Azért, hogy Ön újabb négy évig zavartalanul gyűjtögethesse vagyonkáját, újsütetű barátai csokrában.
5.Utóirat: Valaha, 1974-ben volt egy talányos, rövidke Fonográf-dalocska, mindössze 39 másodpercig tartott. Nem emlékezik ma már erre szinte senki sem. Az Ön helyében naponta százszor elénekelgetném - legalább magában:
Nem érti senki sem/nem érti senki sem,
Hiába kérded, hogy mit nem ért senki,
Csak ennyi volt az ötletem.
Kéri László, 2017 április másodikán.
1.Két hónappal ezelőtt hivatalba lépett az az új amerikai elnök, akiről jóelőre tudni lehetett, hogy nehezen kiszámítható irányokba fogja terelni a világpolitikát. Azóta számos olyan döntést hozott, amelynek még most sem tudhatjuk a végső következményeit felfogni. Annyi azonban bizonyos, hogy az amerikai érdekeket az eddig megszokottakhoz képest összehasonlíthatatlanul erőteljesebben akarja érvényre juttatni. Mindeközben elhúzódó belső küzdelmekre kell felkészülnie, illetőleg ő maga számos fronton világossá tette, hogy kész e harcokat megvívni.
Amerika ez idő tájt jóval megosztottabb, mint amilyennek korábban megszoktuk, s nem is látni a reményét e megosztottság csillapodásának. A sokrétű küzdelmek egyik metszetében Soros György az elnökkel szembeni ellenállás egyik emblematikus alakjaként is felfogható. Ott, Amerikában. Tegyük fel, Orbán Viktor - nem is olyannyira titkoltan - arra számít, hogy e politikai harcokban ő is részt kérhet - a Trump melletti kiállást erősítve -, ha itthon minden eszközzel elvállalja a Soros elleni csatározásokat. S valljuk be, egyébként nem sok esélye lenne arra, hogy onnét, Amerikából egyáltalán észre vegyék a létezését, s számon tartsák politikai tényezőként. (Eddig talán követhető volt e fejtegetés logikája, a bonyodalmak ezután következnek.)
2.Merthogy egy dolog Soros ellen küzdeni, s egészen más dolog egy nemzetközileg is jóhírű egyetem létezésébe mondvacsinált indokokkal belekötni. Orbán és szűkebb köre számára e kettő összezagyválása problémamentes politikai művelet, mondhatnám, a megszokott hatalmi machinációk szerves tartozéka. A többszörösen összetett nemzetközi erőtérben azonban nem. Ezen a szinten a nemzetközi főszereplők ugyanúgy képesek szétválasztani azt a tényt, hogy sok évvel ezelőtt Soros alapított egy szellemi központot, s a működését képesek megkülönböztetni attól, amit pillanatnyilag róla gondolnak.
Amerikára nézve e különbségtétel fokozottan is igaz, mivel ott az egész szellemi élet működésének egyik nélkülözhetetlen összetevője a magánalapítású egyetem, múzeum, közgyűjtemény, park s mindenféle közintézmény. Ha például esni kezd az eső, nem jut eszükbe bíróság elé cipelni az esernyőgyártókat azzal az érvvel, hogy nekik is közük van az esőhöz.
E különbségtételi képesség következtében az orbáni lépésnek a nemzetközi szellemi életben olyan erejű tiltakozási gesztusokkal kell majd szembe néznie, amelynek következtében Magyarországot sokszorosan meg nem érdemelt presztízsveszteség érheti.
Orbán itthon megtanulta és az elmúlt hét év során sikeresen meg is tanította, hogy az értelmiség nem számít.
Itthon valóban nem számít. Neki. Következésképpen a rendszerének sem. Mindebből azonban nem következik, hogy más országok, más világok is az orbáni logika szerint működnének. Orbán meg fog lepődni. A jelen világ számos pontján még számít a független sajtó, az akadémiai értelmiség, a szellemi szféra függetlenségének ethosza. Még akkor is, ha ő ezt nem kedveli.
3.Hagyjuk egyelőre zárójelek között, hogy ebből az oktalan, fölösleges, egyoldalú csatározásból a magyar-amerikai kapcsolatok milyen minőséggel keverednek majd ki. Meglátjuk, mindenesetre e mostani ügy nem a legjobb előjel. Főleg akkor nem, ha azt is számításba vesszük, hogy Orbán Viktor az év elején meghirdette, majd az elmúlt két hónapban számtalanszor megerősítette, hogy 2017 a Brüsszellel szemben folytatott ötfrontos harc éve lesz. (Mire Ön, kedves olvasó e sorokat olvassa, talán már ott is van a postaládájában az a levélke, amelyben az Ön hozzájárulását is kérik ehhez az esztelen küzdelemhez.) Akkor, ezen a ponton összegezzük röviden, mit is tudhatunk:
-Utolsó leheletünkig harcolni fogunk Brüsszellel szemben.
-Ebben a küzdelemben az egyetlen komoly, szívesen látott barátunk Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin. (Illetve... most már talán a manilai elnök is...)
-A visegrádi négyek mostanában szép, csöndben elkezdtek szétspriccelni.
-Ebben a szép magányban még megpróbálkozunk azzal, hogy az amerikai közvéleményt, meg a nemzetközi sajtót is magunk ellen hangoljuk.
-Cserébe itthon megpróbáljuk fokozni a külföldiekkel, idegenekkel szembeni ellenszenv már eddig is történelmi csúcsra járatott szintjeit.
4.Szép kilátások Orbán úr! S mindezt, miért is? Azért, hogy Ön újabb négy évig zavartalanul gyűjtögethesse vagyonkáját, újsütetű barátai csokrában.
5.Utóirat: Valaha, 1974-ben volt egy talányos, rövidke Fonográf-dalocska, mindössze 39 másodpercig tartott. Nem emlékezik ma már erre szinte senki sem. Az Ön helyében naponta százszor elénekelgetném - legalább magában:
Nem érti senki sem/nem érti senki sem,
Hiába kérded, hogy mit nem ért senki,
Csak ennyi volt az ötletem.
Kéri László, 2017 április másodikán.
