Beer Miklós: meg kellene hökkentenünk a világot
Amikor tiltották a vallásosságot tele voltak a templomok, a rendszerváltás óta bekövetkező jóléti társadalom kényelmessé, elbizakodottá, magabiztossá tette az embereket. Arra kell bíztatni az embereket, amit a pápa is mondd, hogy sokkal szerényebben kellene élni, önvizsgálatra lenne szükség, a fiataloknak pedig meg kell hökkenteni a világot – így kommentálta a KlikkTV Mélyvíz című műsorában Beer Miklós, nyugalmazott váci megyéspüspök az Központi Statisztikai Hivatal népszámlálásának vallásosságra vonatkozó adatait.
A püspököt nem lepte meg, hogy csökkent a magukat vallásosnak mondók száma, hiszen látja, hogy a templomokba is kevesebben járnak. Az meglepte, hogy 40 százalék nem válaszolt arra a kérdésre, hogy vallásosnak tartja-e magát. Szerinte legitim ezzel kapcsolatban felvetni a hitelesség kérdését is. „Ebben a fölfordult világban, ahol olyan tragédiákkal szembesülünk, mint a háború, hogy úgy kell beszélni a hitről, hogy az reményt adjon mindenkinek, akik most elvesztették a családtagjaikat.”
A műsorban szóba került az izraeli háború, a katolikus szinódus, valamint a Szent Ferenc Szegényei Alapítvány, ami nógrádi falvakban élő gyerekeket támogatását tűzte ki célul.