A kínai vakcinák is úgy végezhetik, mint a lélegeztetőgépek

Föld S. Péter 2021. február 18. 12:43 2021. feb. 18. 12:43

Lélegeztetőgépekben világelsők vagyunk, dicsekedett Orbán Viktor még a járvány első hullámának idején. Ebben nem tévedett a miniszterelnök, a fürkészek és portyázók áldozatos munkájának köszönhetően, 300 milliárd forintért hozzávetőlegesen 16 ezer lélegeztetőgépet vásárolt a magyar adófizetők pénzéből a magyar állam. Ezek nagy részére szerencsére nem volt szükség, más részük – sajnálatos módon – használhatatlannak bizonyult. A külügy most árulja a lélegeztetőgépeket, a munkába a nagykövetek is besegítenek, egyelőre sikertelenül. Egy most napvilágra került videón pedig az látszik, hogy a használ(hat)atlan lélegeztetőgépek a Bajcsy Kórház alagsorában porosodnak raklapokon, őrizetlenül. Egyedül az enyészet vigyáz rájuk.

Ehhez képest a magyar állam 5 millió adag kínai vakcinát rendelt a Sinopharm nevű készítményből, amelyből 550 ezer kedden már meg is érkezett Magyarországra. Hogy van-e hozzá szükséges dokumentáció, arról megoszlanak a vélemények. Szijjártó Péter külügyminiszter szerint már decemberben itt volt a leírás, Müller Cecília országos tiszti főorvos azt állítja, hogy már megérkezett, az ellenzék szerint nem biztos, hogy minden szükséges papír megvan. Mindennek egyelőre két okból is csak elvi jelentősége van. Egyfelől a kínai vakcinára még különféle vizsgálatok várnak, hadrendbe állítása tehát még nem lehetséges, szakemberek szerint leghamarabb március közepén lesz bevethető. Már, amennyiben lesznek olyanok, aki ezzel oltatják be magukat. Egy ilyen honfitársunk biztosan akad, hiszen Orbán Viktor maga mondta, hogy ő bízik a kínai vakcinában, mert már milliókat oltottak be ezzel, köztük Szerbiában vajdasági magyarokat is, így ő a kínai vakcinával oltatja majd be magát.

A lakosság nem ennyire bizakodó. Jelen állás szerint a kínai vakcinával szemben még az orosz Szputnyik V-nél is nagyobb az ellenállás. Legutóbb csütörtökön reggel Szlávik János főorvos győzködte az embereket, hogy a vakcinából nem kell politikai kérdést csinálni, a kínai oltóanyag jó és megbízható. Hogy mennyire volt meggyőző a főorvos úr személyes kiállása, az még a jövő zenéje. Ami biztos: a magyar emberek jobban bíznak az EU illetékes szervezete által jóváhagyott oltóanyagokban, és kevésbé azokban, amelyekre csak a magyar kormány által nyomás alá helyezett hatóság adta áldását.

Itt kell megjegyeznünk, hogy bár a vártnál lassabban, de a magyarok által jobban preferált Pfizer is érkezik az országba. Épp az 550 ezer kínai vakcinával egyidőben, a Pfizerből is 102 ezer adag érkezett. Arról a vakcináról beszélünk, amelynek kifejlesztésében a miniszterelnök által kisújszállási asszonyságnak nevezett Karikó Katalin révén, magyar tudós is jelentős szerepet játszott. Amikor ez kiderült, Orbán azonnal a magyar észt kezdte dicsérni: „amerikai pénz van benne és magyar ész, tehát, mondhatjuk, hogy ez egy magyar vakcina”, büszkélkedett akkor a miniszterelnök. A kínai vakcinának nincs magyar vonatkozása, hacsak az nem, hogy a kormány ezt akarja elfogadtatni a lakossággal – egyelőre kevés sikerrel. Ha ez nem változik, akkor kínai vakcinákban ugyanúgy leszünk világelsők, mint ahogyan lélegeztetőgépekben már ma is azok vagyunk.

Nem ma kezdődött egyébként a pénzszórás, vagyis, a használhatatlan (vagy legyünk megengedőbbek: fel nem használt) berendezések beszerzése. A jó példával Deutsch Tamás járt elől, még 2002-ben, sportminiszter korában, amikor a stadionfejlesztési rekonstrukció keretében, mintegy 4 milliárd forintért beléptető kapukat vásároltatott a magyar állammal. Ez akkoriban még a mostaninál is több pénznek volt mondható, ám a kapukat soha nem használták. Sokáig azt sem lehetett tudni, mi lett a sorsuk. Azóta kiderült, hogy a négymilliárd forintért megvásárolt rendszerből 51 millió forintot sikerült értékesítés révén visszanyerni, a többi – elektronikai hulladékként – szeméttelepen végezte.