EDF: ha senki sem hallatja a hangját az elnyomó rendszer ellen, akkor nem is lesz változás

Millei Ilona 2023. október 3. 19:10 2023. okt. 3. 19:10

Az Egységes Diákfront megígérte, és be is tartja, amit ígért: „szeptember 1. után is harcolni fogunk, folyamatosan jelen leszünk az utcán, és minden nap akciózni fogunk”. Ezt még augusztus 22-én a Civil Bázissal és a PDSZ-szel közös rendezvényen, a híressé vált Tompa utcai a szivárványostól a zöld-fehérig, majd kockásig mindenféle színre átfestett padnál jelentették be. A pad támláján is felirat hirdette: „Folytatjuk a jövőnkért!” Most október 5-én a Várban egy igencsak látványos demonstrációval folytatják, mondván, ha senki sem hallatja a hangját az elnyomó, megalázó rendszer ellen, akkor nem is lesz változás.

Az ellenállás indokai széles skálán mozognak, kezdve a hittől a civil összetartás fontosságának hangsúlyozásáig. Céljuk egy diktatórikus rendszer kiépítésének megakadályozása, miközben fel akarják hívni a figyelmet, hogy ismét becsapták a pedagógustársadalmat, hisz van olyan tanár, akinek 21 (huszonegy!) forinttal fog emelkedni a bére. Azt mondják, ha senki sem hallatja a hangját az elnyomó, megalázó rendszer ellen, akkor nem is lesz változás. Így pedig nehéz lesz a következő generáció szemébe nézni.

A harcot tehát 2023. október 5-én – ami az UNESCO kezdeményezésére 1994 óta a pedagógusjogok világnapja (World Teachers' Day) – folytatják. Mivel megígértük nekik, hogy nem írjuk le, mi is fog pontosan történni 17 órakor a Budai Várban a kordonok előtt, csak annyit árulhatunk el, kétségtelenül nagy meglepetés várja azokat, akik akkor ott lesznek. A látványos demonstráció célja, hogy tiltakozzanak az oktatás és más ágazatok szisztematikus kivéreztetése ellen. 

A fiatalok arra is emlékezni fognak, hogy tavaly október 5-én történt a „hídfoglalás”. Akkor legalább tízezren voltak a Margit hídnál, és nemcsak a híd telt meg, hanem a Parlament felé vezető út is. A Nyugati pályaudvar irányába a Hollán Ernő utcáig álltak, majd elindult a tömeg a Kossuth térre, a Tanítanék és a noÁr Mozgalom tüntetésére, ahol koncertek is voltak. 

Most nem szerveznek ilyen tömegrendezvényt, mert az október 23-i nagy rendezvény előtt nem akarják megterhelni minden erőforrásukat – tudtuk meg Perlaki-Borsos Noeltől, az EDF elnökségi tagjától. Ő maga az összes eddigi akciójukból a hídfoglalásra emlékszik a legszívesebben, az volt az első, amit szerveztek. Mint mondta: „ott akkor teljesen elvesztettük a kontrollt, de azt látni lehetett, hogy nagyon, nagyon sok ember volt jelen, ilyen sok embert érdekel az oktatás, és hogy ez a projekt sikerült, azt jó volt látni. Nagyon hirtelen szerveződtünk erre a programra össze, de biztató volt, hogy ennyi ember munkája kifizetődött.”

Ám a demonstrációk október 6-án is folytatódnak, a terv szerint az egész országban meglepetések várhatók a Fidesz-irodák előtt, és ebben az OKA (Országos Közös Akarat) szervezeteinek és fehér rózsáknak is szerepük lesz.

Az OKA egy közös szolidaritási platform, amely első sorban a civil-, szakmai- és szakszervezetek kommunikációját hivatott összehangolni minden olyan ágazatban, amely a kormány által elhanyagolt, kivéreztetett, ellehetetlenített és súlyos, alapvető problémákkal küzdő területté vált az elmúlt bő 13 év kordonkormányzás alatt.

Az akciókban minden egyes ágazatra sor kerül, és minden ágazat problémáit, követeléseit az abban hiteles, az adott szakma civil- és szakszervezetei dolgozzák ki. Ez minden terület esetén 3+1, jól és egyszerűen kommunikálható probléma megfogalmazását jelenti, három alapvető, rendszerszintű problémát, valamint plusz egyet a legaktuálisabbak közül. Eddig az oktatásügy volt napirenden, a követelések a következők: azonnali 50 százalékos béremelést, a sztrájk legyen alapjog, új esélyteremtő alaptantervet és +1 aktuális, le a bosszútörvénnyel!

Az OKA-t ténylegesen közös akarattá akarják formálni, minden ember akaratát és alapvető jólétének fontosságát szeretnék képviselni, de tudják, ehhez az kell, hogy minden terület problémáját a sajátjuknak tekintsenek.

A gyakorlatban ezt úgy fejezik ki, hogy egy adott időintervallumban minden az OKA-hoz csatlakozott civil-, szakmai-, és szakszervezet az adott ágazatnak a 3+1-es követeléseit hangsúlyozná a médiában és a mindennapokban is. Mindenki a saját szájízéhez alakíthatná a négy pont kommunikációjának módját. Ha valakinek valamelyik pont jobban kapcsolódik a saját problémájához, akkor azt természetesen kiemelheti. Mindenki a saját szemszögéből közelítené meg a problémát, hogy hiteles és releváns legyen az ő részvétele. Nem uniformizálni, hanem egységesíteni szeretnének. A kezdeményezés célja, hogy minél több emberhez átütően eljusson az üzenet, valamint, hogy minél több ember ébredjen rá arra, hogy ezek a problémák az ő mindennapjait is meghatározzák, korlátozzák, megnehezítik.

Ahhoz, hogy sikerrel járjanak és erőt tudjanak felmutatni, mindenkire szükségük van. Meg kell teremteniük és meg kell tapasztalniuk a valódi együttműködést, közös és közösségi élményekre van szükségük. Ahogy írják: „egyenként erőtlenek vagyunk a rendszerrel szemben, egyenként nem tudjuk mindannyiunk problémáit eljuttatni a nyilvánossághoz. Egyenként nincs esélyünk a kormánypárti médiafölénnyel szemben. Közösen viszont erőteljesen felmutathatjuk, érvényesíthetjük az akaratunkat.”

Az OKA-hoz eddig ADOM Diákmozgalom, a Civil Bázis, az EDF, az Esély Közösség, a Fridays For Future Magyarország, az Igazgyöngy Alapítvány, a Miután Felmondtam, az MKKSZ, a Nyomtassteis, az Oktatással a Demokráciáért Alapítvány, a Padtársak, a PDSZ, a Roma Parlament és az Új Roma Innováció Alapítvány csatlakozott. 

Az október 23-ra tervezett nagy demonstráción is a valódi együttműködés áll majd a középpontban. Erre készülnek a fiatalok a fővárossal és a Tanítanékkal közösen. Lesz nagy színpad, lesz zenekar is. A tervek szerint a Hősök teréről indulnak, és az Oktogonig vonulnak majd.



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom