„Ezek ugyanazok”

Vasvári G. Pál 2020. szeptember 26. 13:50 2020. szept. 26. 13:50

A hír az, hogy az SZFE dolgozóinak csütörtöki két órás figyelmeztető sztrájkja után, másnap, a Vidnyánszky Attila vezette kuratórium az egyetem kancellárjától bekérte a figyelmeztető sztrájkban résztvevők név szerinti listáját. Csak nem? Már megint kezdik?

Mint portálunk is beszámolt róla, a sztrájkbizottság bejelentést tesz a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál, mert az adatok kikérését jogszerűtlennek tartja. Úgy véli: se célja, se jogalapja nem volt az adatok átadásának.

A sztrájkbizottsággal egy lényeges dologban nem értek egyet: kötve hinném, hogy az effajta listázásnak – amit jó okkal tarthat minden demokratikusan gondolkodó ember jogalap nélkülinek, jogszerűtlennek (bár ez csupán egy máról holnapra meghozandó törvénykiegészítés kérdése Illiberisztánban) – ne lenne célja. Úgy hiszem, van.

De mi is lehet ez a cél? Eligazít bennünket a történelem. Eltekinthetünk most a hitleráj, s a hidegháborús sztálinista és a maccarthysta idők szörnyűségeitől. Attól is, ahogy a chilei forradalom után, a Pinochet-puccs számolt le a Santiago-i stadionba összeterelt, haladó szellemű emberekkel, köztük a Népi Egységet népszerűsítő gitáros dalszerző, Victor Jarával, akinek a diktátor katonái törték el mind a tíz ujját, majd gépfegyverrel ki is végezték.

Szóval, maradjunk csak itthon, a magyar „jogszerűsített” történelemnél!

Hivatalosan az állami alkalmazottak (közöttük a szellemi dolgozók) számának B-listázás alapján, elbocsájtással történő csökkentését célozta az 1923. évi XXXV. törvénycikk. Ez rendelkezett a leépítésről ami – a tanácsköztársasági előzmény és a fehérterror után konszolidálódva – a látszólag ártalmatlan, „segítőkész” törvénybe foglaltan, ám valójában politikai alapon, elsősorban „a  zsidó értelmiséget, pedagógusokat, valamint politikailag megbízhatatlannak vélt hivatalnokokat” sújtotta.

Volt hazánkban B-listázás 1945 után is: akkor – politikailag indokoltan, a haladó erők egybehangzó véleménye alapján – azokra került sor, akiknek „hivatali működése az ország demokratikus szellemű újjáalakítását tevőlegesen nem szolgálja…” Abban az időben fasiszta, hungarista, háborúpárti tevékenységet folytató tisztviselőket, közalkalmazottakat, katonákat és csendőröket bocsátottak el.

A minapi listázási kísérletről pedig – már a nemzeti hagyomány alapján is – gyanítható: ismét politikai indíték állhat a sztrájkolók névsorának bekérése mögött. Miféle? Vélem: a mindennapi propagandával előkészített „gyökeres” (ál)nemzeti-(ál)keresztény fordulat jegyében, most a libernyákoknak titulált demokratákkal, a szabadgondolkodó értelmiséggel, az ellenzék „szellemiségével” készülhet leszámolni a centralizált illiberális rendszer. Bele is illene a sorba: tankönyvek, filozófusok, új Nat, Közép-Európai Egyetem, MTA, médialedarálás és betöltés, az autonóm felsőoktatás kuratóriumok kezére adása és most az SZFE leuralása… Már talán tényleg csak a „törvény” – az lehet képviselői indítványra akár kétharmados is – hiányzik a kulturkampf kiteljesítéséhez… S ha még ez sem lenne elég a mohó NER-nek: süket és vak, aki nem hallja, nem látja, hogy a hatalom naponta új meg új ellenségeket kreál, a szóhasználata militáns – bár ellenség nincs a láthatáron, erősen fegyverkezik és a stadionokat is sorra építteti…

Mégis kíváncsi lennék: törvénytelennek találja-e az SZFE sztrájkoló dolgozóinak listázását az adatvédelmi biztos. Ha igen, akkor talán sztrájkolhatnak tovább nyugodtan, névtelenül. Látszólag nyugodtan, és látszólag névtelenül persze, mert itt ugye bárki, bármit megtudhat, névsort is. Kérdeznie sem kell hozzá. De azért fontos a látszat! Akkor is, ha közben az SZFE fölé tett kuratórium már „alternatív oktatást” tervez, egyetemfoglalók helyett nyilván alternatív hallgatókkal és neki megfelelő oktatókkal, dolgozókkal…

Evvel a listával kezdődne megint? Ugyan már! Folytatódik… Mert bizony – úgy tűnik – „ezek ugyanazok”. Azok, akik 1923-ban elkezdték… Ne nézzétek a nevüket! Nem érdemes...