Infláció, de mekkora!?

Az elmúlt évben a világ legtöbb országában erősödött az infláció, a V4-ek körében azonban nálunk a legjobban. A fogyasztói árszint az esztendőn belül folyamatosan nőtt; a januári 2,7 százalékos áremelkedés decemberre 7,4 százalékosra duzzadt. A termékek és szolgáltatások előző évinél szélesebb körében volt kimutatható az árak növekedése, ami szintén arra utal, hogy az infláció mélyen beívódott a magyar gazdaságba.

Ugyanezt tükrözte az áremelkedések alaptrendjét kifejező maginfláció is. Az utóbbi években ez ugyancsak folyamatosan nőtt, 2021-ben éppen a háromszorosa volt a 2016. évinek. Pedig a KSH igyekezett a csökkentésébe besegíteni, amikor – külföldi gyakorlatra hivatkozva – áprilistól már nem számította bele a szeszesitalok és a dohányáruk árszintnövekedését. Ez az év közben szokatlan módszertani váltás így valóban kedvezőbb alaptrendmutatót eredményezett. Érthetően, hisz' a hivatal éppen azt a termékkört hagyta ki a számításokból, amely a legjobban drágult. (A maginfláció mutatója az első negyedévben így lett egy százalékponttal alacsonyabb.) 

Antiinflációs politika helyett megtévesztő kormánykommunikáció

Mindezek ellenére, a kormánynak nincs antiinflációs gazdaságpolitikája. Ami helyette van, az csak a választások megnyerésére sandító, alkalmi politika. A kabinet az infláció ellen is kommunikációval „küzd” (ami meglehetősen unortodox mód az infláció elleni fellépés terén). Egyfelől azt hangoztatja, hogy az infláció kívülről jön, tehát őt nem terheli érte felelősség, és így nem is tud mit tenni ellene. Másfelől azt üzeni a választópolgároknak, hogy érti a gondjukat, kiáll mellettük, például az árak befagyasztásával is.

A tavalyi infláció – amelynek nagysága meghaladta a globális válság mélypontján, 2009-ben mértet is – csak a külső okokra való visszavezetése féligazság. Mert tény, hogy a járvány szétszaggatta globális világgazdaságban kitermelődött hiányhelyzetek szinte mindenhol áremelésekhez vezetnek, de Magyarországon nemcsak erről van szó. A hozzánk hasonló szerkezetű, kis, nyitott gazdaságokban – így például Csehországban és Szlovákiában – ugyanazon külső hatások mellett, jóval alacsonyabb infláció termelődött (3,4, illetve 2,9 százalékos), és az unió egészében is három százalék alatt maradt a drágulás.

Azt sem téveszthetjük szem elől, hogy a többi uniós országgal ellentétben, egyelőre csak nálunk érvényesült a „rezsicsökkentés”. Azaz a rögzített áras vezetékes gáz-, áram-, víz-, csatorna-szolgáltatás, távfűtés, szemétszállítás áraiban külső áremelkedések itthon, a fogyasztói árakban egyáltalán nem jelentek meg. Márpedig ez a termékkör elég jelentős hányadot képvisel a fogyasztási kosarunkban, és ennek ellenére, a hazai változatlan árakkal mégis az unió legmagasabb inflációját sikerült előállítanunk.

De az is elgondolkodtató, hogy az MNB tavaly decemberi inflációs jelentésében a 2022-re készített prognózist azzal a feltételezéssel állította össze, hogy ebben az évben a külső drágulás mérséklődik, mert az esztendő második felétől kiiktatódnak a hiányhelyzetek, az olajárszint pedig stabilizálódni fog. Vagyis összességében megcsappan az importált, azaz a külső hatású infláció. Ugyanakkor a jegybank szakértői e feltételezések mellett nagyjából a tavalyival megegyező áremelkedést prognosztizáltak 2022-re (4,9 százalék). Márpedig ebből az következik, hogy a hazai inflációt ebben az évben belső tényezők tartják magas szinten.

Költségnyomás

2022-ben mindenekelőtt nagyon erős termelői árnyomással kell számolnunk. Noha a tavaly decemberi adatok még nem állnak rendelkezésre, annyi már látszik, hogy 2021-ben az ipar belföldi eladásainak drágulása majdnem megtízszereződött 2020-hoz viszonyítva. Ezen belül az élelmiszeriparé megkétszereződött, a fogyasztási cikkeket előállítók körében pedig nagyjából 70 százalékkal magasabb volt az infláció üteme. A mezőgazdaság termelői árainál is hatalmas inflációs ütemrobbanás következett be. A növénytermelés és a kertészeti termékek több mint háromszor olyan gyorsan drágultak, mint 2020-ban, ugyanakkor az élő állatok és állati termékek előállításában az infláció üteme több mint a nyolcszorosára emelkedett.

A megerősödött termelői árnyomás pedig meg fog jelenni az idei fogyasztói árakban is. Párosul hozzá a kormány által a választásokra tekintettel felfűtött bérkiáramlás is, amely a feszes munkaerő-piaci körülmények közt törvényszerűen bér-ár-spirált vált ki. Ha csak a Pénzügyminisztérium tavaly decemberben 2022-re készített prognózisából indulunk ki, akkor is azt látjuk, hogy ebben az évben a reálkeresetek majdnem kétszer olyan gyorsan emelkednek, mint a nemzetgazdaság termelékenysége, a termelés bérigényessége pedig növekszik. Mindkét szám az infláció erősödésének irányába mutat.

Kereslethúzás

A megemelkedett költségek elismertetésének igénye miatt (is) az átárazások az év elején igen jelentősek lesznek. 2020-ban és 2021-ben is januárban – amikor még viszonylag „béke” volt – 0,9 százalékkal emelkedett a fogyasztói árak szintje a decemberihez képest. Ha az idén csak egy kicsivel is magasabb lesz ennél a januári drágulás – amire van esély, mert főleg a kormány által generált tengernyi kereslet lehetőséget ad a kínálati árnyomás elismertetésére –, akkor a 2010 utáni orbáni érában újabb inflációs csúccsal fogunk szembesülni. A tengernyi keresletnövekedés a felfújt bérkiáramláson túl a választások megnyerésére aspiráló kabinet döntéseinek következménye. Ezt Orbán Viktor az infláció elleni harc eszközének tekinti, ami súlyos tévedés, hiszen a felturbósított kereslet ad esélyt arra, hogy a termelők és szolgáltatók ceruzája az új árak megállapításánál vastagabban foghasson. A kikerülő többletjövedelem zöméből ugyanis fogyasztói keresletnövekedés lesz, mert többségében olyan fogyasztóképes társadalmi csoportokhoz kerülnek pénzek, amelyek korábban nem, vagy kevéssé részesülhettek a kormány jótékonykodásából. Ha pedig megnő a kereslet, akkor van tere a magasabb termelési költségek áremelésekben való elismertetésének is. Vagyis az infláció fűtőanyagát alapvetően a kormány szolgáltatta/szolgáltatja.

Antiinfláció Orbán Viktor rendszerében

Az infláció elleni fellépés jogszabály szerint a jegybank feladata. Az MNB a múlt év nyarától tett is lépéseket ebbe az irányba, de nem túl következetesen, ezért kevésbé eredményesen. Ám a kormány laza fiskális- és jövedelempolitikájával szemben, amely politika ráadásul feszes munkaerő-piaci körülmények közt érvényesül, a monetáris politika egyedül esélytelen megbirkózni ezzel a feladattal. Ráadásul az újabb unortodox kormánydöntések, amelyek a hitelmoratórium meghosszabbításán túl, „sapkát” húztak a kamatokra és az árak befagyasztását vették célba, még további olajat öntenek a tűzre. Egyrészt, mert a hitelmoratórium és a kamatstop – a megtakarítható hitelköltségek révén – növeli a fogyasztók vásárlóerejét, azaz a keresletet. Másrészt az árak befagyasztása az érintett termékkörnél legfeljebb átmenetileg hoz megnyugvást; az árrögzítés feloldása után nagy valószínűséggel berobbanhatnak az árak. Ugyanakkor az árbefagyasztás miatti veszteség kompenzálásának igénye a helyettesítő és más szabadáras termékeknél áremeléseket válthat ki, akár már most, a felkészülés időszakában (januárban) is.

Az pedig, hogy a tavaly év végén két részben bejelentett 1100 milliárd forintos forrás-felhasználás elodázása (plusz lemondás a reptér megvételéről?!) keresletszűkítést jelentene, megint csak egyfajta féligazság. Egyrészt, mert – ha jól értem – nem a fogyasztói, hanem a beruházási keresletet fogja vissza, másrészt erre is csak átmenetileg hat – ha jól értem. 

***

Az OECD 2022-re – tavaly decemberben – emelkedő inflációs pályát jósolt a magyar gazdaságnak, és az éves drágulás mértékét hat százalékra tette. Akkor ezen a számon kissé elhűltem, ma már azonban egyáltalán nem tartom lehetetlennek ennek a teljesülését sem.