Már a biztosításokon is spórolunk
Csak az egészségbiztosításokra és utasbiztosításokra költünk, minden más biztosításon spórolunk idén.
Romló nyereségesség, csökkenő díjbevétel, a biztosításokon is spóroló ügyfelek – ezt hozta 2023 eddig a biztosítóknak. Csak az egészségbiztosításokra és utasbiztosításokra költünk, életbiztosításra, cascóra és lakásbiztosításra viszont egyre kevesebbet – derül ki a Bank360 adataira hivatkozó Profitline elemzéséből.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss adataiból az látható, hogy az első félévben a szektor eredményessége még a tavalyinál is rosszabb lett, a nyári viharkárokról szóló beszámolók alapján pedig a harmadik negyedév is gyengén sikerülhet. Elsősorban a vegyes életbiztosítások szűnnek meg, emellett az egyszeri díjasokat sem újították meg a statisztika szerint az ügyfelek.
Nem csak a szerződések száma csökkent az életbiztosításoknál, de a díjbevételek is siralmasan alakultak. Éves összevetésben 17 százalékkal kevesebb, nem egészen 295 milliárd forint folyt be hat hónap alatt. A nyugdíjbiztosításoknál ugyan 16,7 százalékos növekedést mért az MNB, de figyelembe véve az új szerződések számát, ez a mérték éppen, hogy csak felveszi az ütemet a tavalyi inflációval.
A nem életbiztosításoknál minimális mértékben – 77 ezer darabbal – emelkedett a szerződések száma, de igazából ez a felfutó utasbiztosításoknak köszönhető.
A legtöbb vagyonbiztosításnál azonban visszaesést mutatnak a számok, ami valószínűleg azt jelenti, sok család a biztosításokon is spórolni kezdett. A casco-szerződések száma például 12 ezerrel csökkent 2022 júniusa óta, bár autó több van kint az utakon, hiszen a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításoké (kgfb) 25 ezerrel nőtt. Cascót nagyjából minden hatodik gépjárműre kötnek a statisztika szerint. De a lakásbiztosítások száma is csökkent.