Navracsics Tibor: a szakemberhiány enyhítését szolgálja a Balaton-környéki bérlakás-építési támogatás

HírKlikk 2024. augusztus 22. 13:05 2024. aug. 22. 13:05

A szakemberhiány enyhítését szolgálja a Balaton-környéki önkormányzatok számára elérhető ötmilliárd forint keretösszegű pályázati támogatás bérlakásépítésre – emelte ki a közigazgatási és területfejlesztési miniszter csütörtökön Badacsonytomajon, ahol a kétfordulós pályázat első körének eredményeit ismertették a térség országgyűlési képviselőivel.

Navracsics Tibor úgy fogalmazott: a bérlakásépítés abban is segít, hogy a Balaton ne csak üdülőhelyként, hanem lakóhelyként is vonzó legyen, a térségben élők megtalálhassák számításaikat.

Czunyiné Bertalan Judit fideszes országgyűlési képviselő, a Balatoni Fejlesztési Tanács társelnöke a sajtótájékoztatón elmondta: a pályázat első fordulójában május 13-ig lehetett benyújtani a pályázati igényeket, míg a második körben november 29-ig van még lehetőség támogatást igényelni.

Közlése szerint az első fordulóban tizenegy pályázat érkezett be, amelyek közül tíz megfelelt a jogosultsági kritériumoknak. A tíz pályázó összesen 2,1 milliárd forintot meghaladó támogatást kapott, ebből a járásszékhelyek 1,9 milliárd, míg a nem járásszékhely települések 221 millió forintot kaptak.

Az önkormányzati önrésszel együtt mintegy 3,6 milliárd forint értékben 71 szolgálati lakás létesül, amelyek közül 56 új építésű lesz, 15 pedig felújított ingatlanban kap helyet – ismertette Czunyiné Bertalan Judit.

Kontrát Károly, a Veszprém vármegyei 2-es választókerület fideszes országgyűlési képviselője elmondta: térségükben, Balatonfüreden egymilliárd forintos beruházásban 600 millió forintos támogatással két nyolclakásos tömbben 16 bérlakást épít az önkormányzat. Köveskálon pedig az orvosi rendelő melletti leromlott állapotú ingatlan felújításával egy bérlakást alakítanak ki.

Navracsics Tibor, aki a Veszprém vármegyei 3-as választókerület KDNP-s országgyűlési képviselője is, jelezte: Badacsonytomaj és Szigliget is egy-egy orvosi lakásra pályázott sikeresen.

Nagy Bálint, a Zala vármegyei 2-es választókerület fideszes országgyűlési képviselője elmondta: Keszthelyen 11, míg Zalaszántón két szolgálati lakást alakítanak ki.

Móring József Attila, a Somogy vármegyei 3-as választókerület KDNP-s országgyűlési képviselője arról tájékoztatott: Balatonkeresztúron egy szolgálati lakást, Fonyódon két ingatlan felújításával, valamint egy új építésével 22 bérlakást, míg Marcaliban 15 bérlakást alakítanak ki.

Witzmann Mihály, a Somogy vármegyei 4-es választókerület fideszes országgyűlési képviselője közölte: Balatonszárszón háziorvosi szolgálati lakást hoznak létre.

A sajtótájékoztató házigazdája, Krisztin N. László, Badacsonytomaj független polgármestere hangsúlyozta: a várossá válásának húszéves évfordulóját idén ünneplő településnek fontos beruházás volt az orvosi lakás kialakítása.

Forrás: MTI


Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom