Stefano Bottoni: mondja meg történész úr, én megélem-e?

Néhány hónapja jelent meg „A hatalom megszállottja, Orbán Viktor Magyarországa” című könyve. Miközben már több a magyar miniszterelnökről szóló könyv is bekerült a boltokba, úgy tűnik, Bottonié „talált be a legjobban”. Azért, mert történészként vagy azért, mert olasz-magyar szemszögön keresztül nézve íródott? – kérdezte Bolgár György. Történészként nagy merészség volt ezt a könyvet megírni, hiszen a történet éppen előttünk zajlik – kezdte válaszát Stefano Bottoni. Hozzátette, nagyon kockázatosnak is szokták mondani az ilyen könyveket, mert szükséges, hogy tartalmazzanak előrejelzéseket is. De csak kevés jövőbelátó következtetéssel próbálkozott, amelyekről reméli, hogy „bejönnek”. 

Szerinte olasz-magyar szerzőként nyilván kissé más a látásmódja, emellett az is jót tett a könyvnek, hogy rendes kiadót nem találtak, ezért egy hetilap segítségével kerülhetett nyomdába, a már 10 ezer példány felett elkelt könyv. A megjelenése óta Bottoni rendszeresen vesz részt közönségtalálkozókon, ahol elhangzik egy, az idősebb olvasók által feltett „szívfacsaró” kérdés: „mondja meg történész úr, hogy én megélem-e azt, hogy…”, amire objektív válaszként azt tudja mondani, hogy nem tudja, szubjektívként viszont azt, lehet, hogy a kérdező már nem. 

Ez ugyanis egy olyan rendszer, egy olyan társadalmi állapot, amely nemcsak régóta – tizenhárom és fél éve – áll fenn, de nyugodtan elképzelhető, hogy még jó pár év van benne, így a találkozókon résztvevők egy része már nem fog mást tapasztalni. Így vannak olyanok, akik már megéltek hasonlót, majd évek múlva megint kapnak a nyakukba egy ilyet. „Ez viszont nyugtalanít” – mondta Bottoni.

Mi az, amit Orbán Viktor kitalált, megérzett? – érkezett a következő kérdés, amelyre a szerző azt felelte, a hatalomtechnikai dolgokon túl, a manipuláció és a propaganda ereje mellett, ráérzett a nyugati liberális-demokrata konszenzus válságára. Ez a legsúlyosabb és a legkomolyabb dolog, ami megtörténhetett az utóbbi 15-20 évben. Erre alapozva jutott hatalomra, és kezdett leválni az ország mentálisan is a nyugati térképről, a magyar miniszterelnök pedig eközben nyitott kelet és dél felé. 

Ha beszélhetünk ilyesmiről, akkor Orbán Viktor érdeme, hogy a 2000-es évek elejétől, amikor még mindenki a rendszerváltás és az EU-csatlakozás mámorában élt, ő már érzékelte a társadalomban lappangó feszültségeket, amelyeket sokan nem. Sőt, ezeket a feszültségeket rendszeresítette is. Ebből tudott építkezni és felépítette a konzervatív ellenforradalom ideológiáját. Ugyanakkor voltak olyan események – például a 2006-os zavargások és a politikai botrány, a 2008-2009-es gazdasági válság –, amelyek segítették őt. Részben meg volt tervezve, részben pedig kapott egy olyan löketet, amelyek elősegítették az első kétharmados parlamenti többséget, ami után már sokkal egyszerűbb volt Orbán Viktornak sok minden – magyarázta a történész.  

Mintha Európa elkezdené elveszíteni liberális, demokratikus identitását – vetette fel a műsorvezető. Az utóbbi években vannak a helyzet komolyságára utaló jelek – reagált Stefano Bottoni. De ha megfordítjuk és nem azt nézzük, hogy a szélsőséges pártok erősödtek, hanem azt, hogy az emberek 60-70 százaléka még mindig a normális együttélésre és szabályokra alapuló pártokat preferálja, akik elutasítják a populizmust, azért az nem semmi. Egy olyan közegben, ahol a közösségi média veszi át a mainstream média szerepét a tömegtájékoztatásban – ahol komplex dezinformációs kampányokat lehet lebonyolítani névtelenül, észrevétlenül, hónapokig, milliárdokkal megtámogatva –, a választók többsége még mindig azt érzékeli, hogy az a nyugati liberális demokrácia, amit állandóan szidnak, amivel állandóan elégedetlenek, még mindig sokkal jobb, kívánatosabb, normálisabb életet biztosít, mint bármelyik más rendszer.