Szerb választás: Orbán Viktor nem örülne, ha elvesztené szövetségesét

Németh-Kállai Szilvia 2023. december 13. 07:30 2023. dec. 13. 07:30

Magyarország politikailag és gazdaságilag számos területen összefonódott Szerbiával – emlékeztetett a Magyar Külügyi Intézet Balkán- és biztonságpolitikai szakértője. Németh Ferenccel arról beszélgettünk, hogy az utóbbi hetekben hihetetlen erővel és nagyon feltűnően kampányol a magyar kormány a szerb választások mellett. A migráció, az energiaellátás, az energiabiztonság kérdése, a nemrég létrejött magyar-szerb energiavállalat, a MOL és az OTP térnyerése a szerb területeken, vagy a Budapest-Belgrád vasútvonal – amit magyar oldalon még el sem kezdtek – tartoznak az ismert hazai érdekeltségekbe, de mindez indokolja az érdeklődést?

Aleksandar Vucic szerb elnök évek óta a legnépszerűbb szerbiai politikus, de az utóbbi években fokozatosan csökkent a népszerűsége, amit a mostani közvélemény-kutatások is megerősítenek. Ennek ellenére, az előrehozott parlamenti választáson a Szerb Haladó Párt az ő nevével és arcával kampányol. 2012 óta most először van azonban a legnagyobb esélye az ellenzéknek a győzelemre – mondta Németh Ferenc.

A Balkán-szakértő szerint ennek alapvetően két oka van. Az egyik, hogy a társadalomban növekszik a kormányzó párttal és a Vucic elnökkel szembeni elégedetlenség, a másik oka pedig az, hogy az idén tavasszal két merényletsorozat is történt Szerbiában. Az egyik egy belgrádi iskolában, a másik egy Belgrád melletti településen. Emiatt rengeteg frusztráció gyűlt össze az emberekben és egy mozgalom is elindult „Szerbia az erőszak ellen” néven, amiből kinőtt egy ellenzéki pártokat tömörítő egység, illetve koalíciós lista. Nekik lehet esélyük arra, hogy megszorongassák a Szerb Haladó Pártot. Valószínűleg nem lesz kormányváltás, de abszolút többsége sem lesz a kormánypártnak, ahogyan most sincs, miután a tavalyi választáson már elvesztette azt.      

De az sem tesz jót a szerb elnöknek, hogy azok a médiafelületek – amelyek ezer szállal kötődnek néhány kormánytaghoz –, előszeretettel használnak most is olyan illusztrációkat, kifejezéseket, amelyekkel valamilyen szinten, akár tudat alatt is, az erőszak alkalmazásának lehetőségére szólítanak fel. Ennek megragadása az ellenzék részéről aduásznak tűnik, mert meg tudták szólítani a társadalomnak azt a rétegét, amelynek elege van az erőszak legitimálásából és kiábrándultak a jelenlegi szerb politikai vezetésből is – magyarázta a biztonságpolitikai szakértő. 

Szerinte Magyarországnak azért fontos a szerb választás, mert több gazdasági érdekeltsége is van Szerbiában, ugyanakkor Vucic szinte mindenben egyetért Orbán Viktornak az Európai Uniót és szövetségeseit támadó politikájával. Érthetően, neki az az érdeke, hogy Ukrajnával ne kezdődjenek meg a csatlakozási tárgyalások, a Balkánnal viszont gyorsítsák fel azokat. Itt közösek a szándékok: a magyar miniszterelnök sem szeretné, hogy ez a szövetség egy esetleges kormányváltással megszakadjon. Gazdasági oldalról pedig ismert, hogy a nemrég létrejött közös magyar-szerb energiavállalat, a MOL és az OTP egyre nagyobb teret nyer Szerbiában, illetve együtt próbálnak fellépni a migráció megállítása érdekében is.  

Emellett ott van a Budapest–Belgrád vasútvonal projektje is – Kína bevonásával –, bár ez a magyar részről nem egy sikersztori. Hiszen amíg jövőre már teljesen elkészül a Belgrád-Szabadka szakasz, addig a magyar részen még két kapavágás sem történt. Miközben leállították a vasútközlekedést, felvonultak a gépek még lényegi munka – egy megálló kivételével – még sehol sem volt. Viszont több mint ezer ingatlant sajátít ki az Orbán-kormány a Budapest-Belgrád vasútvonal miatt – fejtegette Németh Ferenc, aki szerint csak a magyar oldalon teszi ezt. Megjegyezte, a szerbek a már kész vonalon 120 km/óra sebességgel utaznak. 

Visszatérve a vasárnapi választásokra, azt is megkérdeztük a Balkán-szakértőtől, hogy miközben Magyarországon jelenleg a szuverenitás védelme az egyik fő propaganda-eszköz, Szerbia szuverenitását nem zavarja a választás előtti magyar kampány? Németh Ferenc elmondta, eddig nem találkozott olyan szerb politikusi nyilatkozattal, amely sérelmezte volna, hogy Magyarország beleavatkozik a szerb választásba és senki sem kritizálta Orbán Viktort azért, amit a Tanjug hírügynökségnek adott interjúban mondott. (Arról beszélt, hogy a szerbek nem lehetnek sikeresek a magyarok nélkül, de ez fordítva is igaz – a szerk.)

Ha kormányváltás történne – ami benne van a pakliban –, akkor egy fennálló új kormánnyal talán nem lenne olyan szoros Orbán Viktor kapcsolata, de a szakértő nem gondolja, hogy újra történelmi mélypontra zuhanna. Szerinte már olyan erős összekapcsolódások vannak a szerb-magyar gazdasági életben, hogy egy új belgrádi kormánynak sem lehet érdeke feladni ezeket. Ha a „Szerbek az erőszak ellen” tömörülés kerülne kormányra, akkor ők alapvetően belpolitikai ügyekre koncentrálnának, az előző kormány elszámoltatására és nem foglalkoznának Orbán Viktorral. Azt el tudja képzelni, hogy felerősödne a magyar álláspont, miszerint – kormányváltás ide vagy oda – a vajdasági magyarokat hagyják békén.

A szuverenitás kérdése azonban nem jelentene szakítópróbát, hiszen egy új szerb kormánynak sem lenne érdeke, hogy a politikai retorika szintjén összeakassza a bajuszát valamelyik szomszédjával. A ’90-es évektől a magyar kormányok elvárják, hogy a szomszédos országok tiszteljék, vagy legalább garantálják azokat a kisebbségi jogokat, amelyek biztosítják a magyar kisebbségek létét. A szerb ellenzékben, abban a tömörülésben, amelynek esélye lehet a kormányváltásra, nincsenek kisebbségellenes hangok. „Annyi már bizonyos, hogy olyan szerb párt biztosan nem fog hatalomra jutni és a majd felálló koalícióba sem fog kerülni, amely nyíltan magyarellenes lenne, és erről üzeneteket közvetítene a választási kampányban” – fogalmazott Németh Ferenc.



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom