Támogatás – magyar módra
A garantált bérminimummal (szakmunkás minimálbérrel) megegyező összegű, 219 ezer forint támogatást kaphatnak a veszélyhelyzeti korlátozásokkal érintett 56 főtevékenységet folytató önfoglalkoztatók – közölte 2021. június 8-án Schanda Tamás az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára. Az egyszeri támogatás mintegy 100-120 ezret érinthet, mások mellett például fodrászok, kozmetikusok, idegenvezetők, előadóművészek és autósiskolai oktatók számára könnyítheti meg az újraindulást.
Azzal kezdem, hogy minden támogatásnak örülnünk kell, amelyet a mikro vállalkozói/önfoglalkoztatói szféra viszonylag gyorsan megkaphat, és amely segítheti talpra állásukat. Ez a szektor (elsősorban a személyi szolgáltatásokat nyújtók széles köre) adókedvezményekhez és hitel-átütemezési lehetőségekhez kapcsolódó kedvezményekben ugyan részesült, de – munkaviszonyban lévő alkalmazottak hiányában – semmilyen bértámogatást nem kapott. Az önfoglalkoztató egyéni vállalkozók kompenzációs támogatására vonatkozó fent hivatkozott intézkedés miatt nem vagyok felhőtlenül boldog, és elégedetlenségem okát az alábbiakban röviden vázolom.
– Miért most áll elő a kormány ezzel a támogatási konstrukcióval, miért nem egy évvel ezelőtt nyúlt a zsebébe?
– Miért hagyta, hogy mikro-vállalkozók ezrei, tízezrei végleg „bedobják a törölközőt”, miért nézte tétlenül a szakminisztérium, hogy ezek a kiszolgáltatott kis-tulajdonosok „kiütéssel a padlóra kerüljenek”?
– Miért csak a nagymenők juthattak száz- és ezer milliárdokhoz, miért nem volt fontos a családi vállalkozások megmentése?
– Miért szűkmarkú a kormány a mostani támogatás osztásánál is? Azt gondolja valaki, hogy 219 ezer forinttal újra lehet indítani a verklit?
– Számoljanak csak: 100 ezer vállalkozó x 219 ezer forint= 21,9 milliárd forint. A 20 ezer (!) milliárd forintot meghaladó állami költségvetésből miért csak 21,9 milliárd jutott utólag a válság legnagyobb veszteseinek?
Több kérdésem nincs.
