Több mint tízezer résztvevőre számítanak a Wizz Air Budapest Félmaratonon

HírKlikk 2024. augusztus 25. 17:10 2024. aug. 25. 17:10

A rendezők több mint tízezer résztvevőre számítanak a két hét múlva esedékes Wizz Air Budapest Félmaratonon.

A szervező Budapest Sportiroda vasárnapi tájékoztatása szerint a 39. alkalommal sorra kerülő viadal az előnevezések alapján a koronavírus-járvány utáni időszak legnépesebb hazai félmaratoni eseménye lesz, szeptember 8-án. A 21,1 kilométeres versenyre eddig 8500 nevezés érkezett, a kiegészítő távokra pedig 4000 fölötti nevezést regisztráltak. Nagyjából minden ötödik induló életében először vág neki a kihívásnak.

„Örömmel jelenthetjük, hogy kijött a koronavírus-járvány okozta gödörből a magyarországi futóközösség, és olyan erős, hogy még egy ilyen meleg nyár sem gátolta meg a futókat abban, hogy felkészüljenek az őszi szezon első komoly megmérettetésére" – mondta Kocsis Árpád, a szervező Budapest Sportiroda ügyvezetője. „Ott lesznek a legjobb hosszútávfutók, hiszen ez a hivatalos félmaratoni magyar bajnokság, és ott lesznek mintegy kétezren azok is, akik életükben először futnak 21 kilométert."

A félmaraton teljesíthető kétfős váltóban a Kometa Páros Félmaratonon, háromfős váltóban pedig a Xylem Trió Félmaratonon is. Azok pedig, akik túl soknak érzik a 21 kilométeres távot, a Szimpatika 10 km-es, illetve a 2,3 kilométeres Wizz Air Lágymányos-kör futamon is indulhatnak a lágymányosi Pázmány Péter sétányon kialakított versenyközponttól.

Forrás: MTI/Hírklikk


Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom