Már több miniszteri biztos van, mint ahány biztosítótűm

Lendvai Ildikó 2018. november 11. 19:14 2018. nov. 11. 19:14

És én még az űrkutatási miniszteri biztoson köszörültem a nyelvem! A legfrissebb közlöny szerint az emberminiszter most egyszerre 10 új biztost nevezett ki. Már több biztosa van, mint ahány biztosítótűm nekem a varródobozban.

Tartok tőle, a zihereisztű lényegesen olcsóbb, igaz, egyiknek sincs olyan szép hosszú titulusa. Viszont velük legalább fel lehet tűzni a leszakadt szoknyaaljat, míg hogy mire jók a biztosok, az még kicsit homályos.

 Én pl. először azt hittem, a magyar-magyar kulturális kapcsolatokért felelős biztos a Kulturkampfban lesz békekövet a táborok között, afféle kulturális Osztyapenkó. (Bár neki is rossz vége lett szegénynek, még azon is vitatkoznak, voltaképpen honnan lőttek rá. Igaz, a kulturális háborúban is lőnek egymásra rendesen Fideszen belül is.) De gyorsan rájöttem, hogy a nem kormánypártiak nem is tekinthetők magyarnak, vagyis a magyar-magyar kapcsolatot valószínűleg a határon túliakkal kell a biztosnak erősítenie.

De korántsem vagyunk a végén. Tudok néhány fideszes képviselőt vagy fontos helyi embert, aki még mindig bizonytalan. Illetve nem biztos. De a mostani felsorolásban ott a jövő ígérete: van az "Egészséges Budapestért" felelő biztos is. Na most az országban 3000 település van. Az ottani emberek egészsége sem alábbvaló. Követeljük pl. az Egészséges Abádszalókért, Abaújszántóért és Acsalagért felelős miniszteri biztosok kinevezését! Aztán majd haladhatunk tovább az abc-ben..