A Fidesz szellemi verőlegényei

Vásárhelyi Mária 2017. május 8. 16:14 2017. máj. 8. 16:14

Az LMP feljelentette Bayer Zsoltot a civil szervezetek aktivistáira tett ember- és emberiségellenes, uszító, erőszakra felhívó kijelentései miatt. Én mélyen egyetértek a feljelentéssel, csak azt nem értem, hogy miért kellett erre másfél évtizedig várni (nem az LMP-nek, hanem a liberális politikusoknak és közszereplőknek).

Bayer és társai - a Fidesz szellemi verőlegényei - 1998 óta nem tesznek mást, mint uszítanak, gyűlöletet keltenek, mások emberi méltóságába gázolnak, erőszakra szólítanak fel. Ám túlságosan is hosszú ideig úgy vélekedtek liberális barátaim, hogy a gyűlöletkeltés, az erőszakra való felhívás beletartozik a véleménynyilvánítás szabadságának fogalmába.

Én meg egyre reménytelenebbül kérdezgettem tőlük, hogy ennek mi köze a véleménynyilvánítás szabadságához.

A gyűlölködés, az erőszakra felhívás mások emberi méltóságának meggyalázása miért tartozna a véleménynyilvánítás szabadsága által védett tárgyak közé? Elméletileg minden demokrata tudja, hogy minden a szavakkal kezdődik és azután ez vezet a bántalmazáshoz, fizikai erőszakhoz és végül embercsoportok kiirtásához.

Nemcsak a holokausztra gondolok hanem például a ruandai népirtásra is. Ott az indulatokat bizonyíthatóan egy rádióadó folyamatos gyűlöletkeltése szította és ez több százezer tuszi kiirtásához vezetett.

De fontos szerepe volt a médiának a gyűlöletkeltésben a milosevicsi Szerbiában is. Minek kell még történnie ahhoz, hogy komolyan vegyük a szavak közéletet mérgező, gyilkosságra felbujtó hatását?

Abban, hogy ma Magyarországon sistereg a levegőben a gyűlölet és napról-napra nő a fizikai atrocitások veszélye oroszlán része van annak, ahogyan a Fideszes média 1998 óta lezüllesztette a közbeszédet és ezáltal a közmentalitást. És sajnos súlyos felelősség terheli azokat, akik bár tehették volna, nem parancsoltak megálljt ennek.

Ez a szellem már régen kiszabadult a palackból és most már aligha lehet visszagyömöszölni oda.