A kormány azt akarja, utáljuk Párizst

Sértődött országként álltunk hozzá Párizshoz és ezt az érzést megpróbálta az egész jobboldal ráragasztani a magyar társadalomra.

Szóval a dolgok már jóval korábban elkezdődtek. A megalomániában szenvedő vezetés – értsd: Orbán Viktor – gigantikus olimpiát ábrándolt ide, miközben – meggyőződésem – a szíve mélyén mindig tudta és tudja ma is, olyan ábránd volt ez, amelybe belerokkant volna az ország. De most ez is mindegy: lényegében meghirdette, hogy utálni kell a francia fővárost; a verseny, pontosabban a rendezés rossz lesz, bűzlik majd a liberalizmustól, a francia politikától – mínusz Le Pen – és persze magától a Szajnától is… Ám erről később. A kiadott vezényszó csak erősebbé vált a megnyitó ünnepség után. Igaz: szokatlan volt, újszerű, és még azt is elfogadom, hogy megosztó. Egy történelmi pamflet volt, amely lehetőséget adott sokaknak, hogy félreértsék, félremagyarázzák, és erről az álláspontról akkor sem voltak hajlandók ellépni, amikor kiderült: saját műveletlenségük áldozataivá váltak. És alapvető ízlésbeli jeleneteket próbáltak átpolitizálni, kereszténység elleni támadásként értelmezni, és ezen a véleményen azóta sem voltak képesek változtatni. 

Kimondom tehát: a párizsi olimpia a magyar politikai jobboldal áldozatává vált. Függetlenül a látottaktól, a tapasztaltaktól. Folyamatos összevetésbe került egy sosem volt budapesti rendezvénnyel. A Magyar Olimpia Bizottság elnöke például úgy fogalmazott: mi százszor jobb olimpiát rendeztünk volna. Bornírt butaság, de nem ő szállította a legvadabb állításokat. Aki olvasta a jobboldali sajtót, érzékelhette: a politikai elfogultság, a megfelelni vágyás, a vakság – és az a hit, hogy mások is vakok – naponta tetten érhető volt a jobbos nyilvánosságban. És – hogy ne lehessek azzal vádolva, hogy üres vádakat fogalmazok meg, bizonyítékok nélkül – álljon itt két illusztráció a Magyar Nemzetből. Két egymás követő nap két publicisztikából. „Fuldoklunk a woke-Szajnában”, áll a címben, alcímében pedig a következő: „Egy egész civilizáció, a Nyugat rothadásának képeit látjuk a párizsi olimpián”. Aztán a másik: „Genderpropaganda az olimpián” főcímmel, „A botrányos párizsi események is megmutatták: a valóság minket igazol” alcímmel jelent meg. A cikk maga aztán az új főellenség, Magyar Péter ellen fogalmazódik meg, fényes bizonyítékát adva annak, hogy minden mindennel és mindenkivel összefügg.  Itt például úgy, hogy az írás szerint Magyar Péter hallgat, hallgat a megnyitó ünnepség botrányáról, valamint az algériai bokszoló ügyéről. 

Nem mondom, hogy ne lehetne vitatkozni mindkettőről, ne lehetne azt állítani, hogy a megnyitó helyenként ízléstelen volt, szerintem nem volt az, de ez is csak egy vélemény, nem ítélet. És ne lehetne vitatkozni Helif nemi hovatartozásán, indulásának jogos, vagy jogtalan voltán. De ez a kérdés sem politikai szintre való, nem bizonyítja egy társadalom romlottságát, hanyatlását, még kevésbé egy nemzet alkalmatlanságát, pusztán azért, mert nem a szélsőjobb került hatalomra… A párizsi olimpia akkor is ilyen lett volna, ha a francia választások második fordulóját megnyeri Le Pen. Mert hát innen is fúj a szél, meg hát ugye onnan, hogy nekünk kellett volna rendezni…

Ám mielőtt végképp elsüllyednék én is a politika világában, beszéljünk egy picit a valóságról. Illetve arról, tetszhetett-e ez a rendezés az embereknek. És itt újra meg kell erősítenem: amit mondok, írok, az is csak egy vélemény. Megengedem, hogy mások mást lássanak, másként értékeljenek, csak egyet nem szabadna: a kormányzati elfogultságnak megfelelni.

Természetesen nincs reprezentatív felmérésem arról, hogy milyennek látták a sportszeretők, vagy csak az olimpiáért nézőkké váló tévézők ezt a bő két hetet. Csak azt tudom állítani: a beszélgető partnereim kivétel nélkül el voltak ámulva a látottaktól. Ahogy ezt a versenyszorzatot beépítették Párizsba, ahogy behozták a lakásokba a történelmet, a francia főváros legendás, és senki által meg nem kérdőjelezhető értékeit, a francia emberek, szurkolók felszabadultságát, lelkesedését, az mindenkit megérintett. Ott voltunk Párizsban, láttuk minden híres épületét, mert látnunk kellett, hisz odavitték a versenyeket. Részese lett az olimpiának az Eiffel-torony, a Mars-mező, a Kulturális Palota, Párizs utcái, háztetői, mindaz, amiért Párizs Párizs, és amiért a világ egyik legrajongottabb városa. 

Nem tudom, mi milyen olimpiát rendeztünk volna, de van ennek bármi jelentősége? A franciák, számomra, az eddig látottak közül a legemberibb körülményeket teremtették meg, fantasztikus szurkolókkal. És bizonyára volt közöttük Le Pen hívő, meg Macron-szavazó, de egy se, aki woke-Szajnáról vagy a Nyugat rothadásáról beszélt volna. És egy se, aki úgy érezte volna, ez az olimpia csak az övék volt; ez mindannyiunk olimpiája volt. A Szajnával és Heliffel együtt.