A nyugdíj mint politikai termék

 Az aktuális költségvetési törvényben szereplő előirányzatok lehetőséget teremtenek arra, hogy ráirányítsák a figyelmet egyes területek politikai súlyára, az időközben bekövetkezett változások újólagos politikai mérlegelésére. Indokolt lehet a korábbi tervezési metóduson változtatni, amennyiben az érintett csoporttal kapcsolatosan új ismeretek, új megközelítési módok, új prioritások kerülnek az érdeklődés fókuszába.

A nyugdíjasoknál az utóbbi esetben, mind a három fenti területen új szempontok merültek fel, így indokolt a költségvetési törvény előkészítésekor korábbi tervezési rutint (bázis szemlélet) megváltoztatni és a döntéshozóknak a korábbi gyakorlatukat újragondolni (érték szemlélet).

1. A legfrissebb kutatások bemutatták, hogy az idősek – az önkéntes-, valamint a nem fizetett háztartási, illetve a gondozási munkájukkal nem csak a társadalmi együttműködési szövetét működtetik, és tartják fent, hanem – jelentős mértékben hozzájárulnak az ország nemzeti jövedelméhez is. Szintén növeli a költségvetés bevételi oldalát, hogy a korhatár feletti idősek növekvő számban vállalnak munkát, ezzel egyrészt a rájuk nehezedő megélhetési gondokon igyekeznek enyhíteni, másrészt gyarapítják az ország felosztható javainak nagyságát. A szakemberek számításai alapján a költségvetési törvényben szereplő, a nyugdíjkiadásokra szánt összeg, közel felét jelentik az így összeszámolt bevételek. (Korhatár feletti nyugdíjkiadások tervezett értéke 2023-ban 3.663 milliárd forint.) Utalhatnánk továbbá még arra is, hogy a nyugdíjasok számára folyósított havi ellátmány elköltésekor az áfa-tartalom rövid úton visszajut a költségvetésbe, vagy arra is, hogy a nyugdíjasok is számtalan jogcímen fizetik az adókat, járulékokat, illetékeket vagy egyéb néven kivetett közterheket. Megemlíthetnénk itt azt is, hogy az időseknek a nyugdíjba vonulásakor a részükre folyósított havi összeget az életkeresetük nettó értékéből állapították meg, ezzel havonta a költségvetés automatikusan levonja (nem tervezi be) tőlük a korábbi keresetük adójának összegét. A fentiek indokolttá teszik a nyugdíjakra betervezett költségvetési pozíció újragondolását.

2. Sokan törekednek arra, hogy – elkerülendő az évenkénti költségvetési vita bizonytalan kimenetelét – majdani jövedelmük kiszámíthatósága, a tervezhetősége és a bizonyossága miatt a kiadási oldalon lévő tételek bizonyos automatizmus alapján képződjenek meg. (például honvédelemre fordítandó összeg, szerencsejáték nyereményalapja, közalkalmazottak jövedelme, szociális juttatások stb.) Így van ez az időseknek kifizetett év elejei nyugdíjemelés esetében is. A hatályos jogszabályok alapján, a következő évre tervezett fogyasztói áremelkedés mértékében kell az esedékes nyugdíjemelést végrehajtani. (Költségvetési törvény 63. §-a alapján 5,2 százalék) Tudnunk kell, hogy a múltban nem mindenkor az infláció volt a viszonyítási alap. Korábban az egyik illetékes miniszter a parlamenti vitában emlékeztetett arra, hogy „… a nyugdíjemelési szabályok pedig – az évközi lépéseket is számítva – mintegy harmincféle emelési megoldást tartalmaztak.” (Kökény Mihály)

Ha azt keressük, hogy melyik megoldás lenne az optimális viszonyítási alap a nyugdíjasok év elejei nyugdíjnövelésének kiszámításakor, akkor a legeredményesebb érdekérvényesítő csoport által „kiharcolt” automatikus szabályt kellene alkalmazni. Ez a sikeres érdekérvényesítő csoport az országgyűlési képviselők együttese. Korábban az országgyűlési képviselők tiszteletdíja a helyettes államtitkárok illetményével megegyező összegű volt. Időközben rájöttek, hogy jobban járnak, ha a következőkben a köztisztviselők alapilletményének hatszorosát veszik alapul a saját képviselő tiszteletdíjuk megállapításakor. (2012-től) Néhány év elteltével (2018-tól) új, kedvezőbb viszonyítási alapot találtak a tiszteletdíjuk megállapítására „ ….. képviselői tiszteletdíj havonta a Központi Statisztikai Hivatal által hivatalosan közzétett, a tárgyévet megelőző évre vonatkozó nemzetgazdasági havi átlagos bruttó kereset háromszorosának megfelelő összeg”. Adott minta a „magasabb körökben” is támogatásra talált, hiszen e logika alapján számolják (természetesen nagyobb szorzóval) azóta a miniszterelnök illetményének és a köztársasági elnök javadalmazásának a nagyságát is. (További több magas rangú közszereplő keresetét is.) Időközben a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara is bevezette a tagdíjak kiszámításának új módját és azt jövőre már az előző évi bruttó átlagkereset mértékéhez köti.

3. A rendszerváltás óta eltel 32 évben az év elejei nyugdíjemelés módszerében szinte minden lehetséges variáció már kipróbálásra került. A kilencvenes években a prognosztizált nettó keresetnövekedéssel azonos mértékben növekedtek a nyugdíjak. Egyik évben január elsejével, míg máskor az év során két lépésben (március, szeptember) de volt olyan év is, amikor három lépésben (március, szeptember, november) Szinte minden évben változott az emelés mértéke. Volt amikor százalékos arányban mindenkinek emeltek, de az is előfordult, hogy százalékosan de minimum- maximum meghatározásával történt az emelés. Paradigmaváltás akkor következett be, amikor '97-ben átfogó nyugdíjreformra került sor az Országgyűlésben és a leköszönő kormány az új kabinetre jelentős változások elfogadását hagyta örökül. A témánk szempontjából most csak arra térünk ki, hogy a nyugdíjemelésre a nettó keresetnövekedés mértékének figyelembe vétele helyett, a fokozatosan bevezetésre kerülő „vegyes indexálás” hatályba tartását javasolta. Azt tartalmazta az elfogadott törvény, hogy továbbiakban a várható fogyasztói árak emelkedésére, a nemzeti jövedelem növekedésére, valamint a keresetek alakulására tekintettel alakítsák ki a jövő nyugdíjak emelkedésének mértékét. A kétezres években az indexálás kialakításánál dominánssá vált a fogyasztói áremelkedés beszámítása – a nettó keresetnövekedés figyelembe vétele mellett. Az újabb koncepcióváltás 2010-ben következett be, amikor, már csak a fogyasztói árnövekedést kellett a nyugdíjemeléskor figyelembe venni. (2009.évi CXXX. törvény: „(2) A 2010. januárjában esedékes nyugdíjemelés meghatározásánál a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény 62. §-a (1) bekezdésének a) pontja szerinti 4,1 százalékos fogyasztói árnövekedést kell figyelembe venni.”) Még egy évre 2011-ben „visszacsúszott” ugyan a fogyasztói árnövekedés és az országos nettó átlagkereset alakulásának a figyelembevétel az esedékes évre vonatkozó nyugdíjemelés mértékének meghatározásakor, de az óta – immáron tizenegy éve – az év elején már csak a prognosztizált árindex-szel megegyező mértékben emelik a nyugdíjat. Ha a tényleges fogyasztói árindex a valóságban a tervezettnél magasabb értékű lett, akkor az év során kiegészítő nyugdíjemelésre kerül sor. Megállapíthatjuk, hogy mind a három koncepció váltásakor a nyugdíjasok mindig hátrányosabb helyzetbe kerültek az azt megelőző számítási módszer „megreformálásának” következtében. Ha maradtunk volna a történelmileg örökölt számítási metódusnál, azaz a kilencvenes évek gyakorlatánál alkalmazott nettó bérindexálásnál, akkor most a havi átlagnyugdíj 240.588 forint lenne, a mai 167 ezer forinttal szemben. (1990-ben havi átlagnyugdíj 6.683 forint, míg a 1990-től 2022-ig a nettó keresetnövekedés 360 százalékos növekedést mutat)

A szakértők, illetve a nyugdíjasokat összefogó szervezetek számára a recept adott. Az országgyűlési képviselők érdekbeszámítási gyakorlatához hasonlóan, a jövőben az előző évi bruttó keresetnövekedés mértékében kellene a nyugdíjakat is évente emelni. 

Karácsony Mihály

nyugdíjszakértő