A rendszer gyermeke

Attól, hogy valaki rossz sportriporter, az élet egyéb területein még megállhatná a helyét. Lehetne például jó politikus, akár államtitkár is. Bár az sokat elmond róla, hogy miután nem hagyott maga után kitölthetetlen űrt egykori munkahelyén, egy egészen más karriert kezdett. És a jelek szerint ott kifizetődő, hogy nincs szükség egyéni kvalitásokra, elég, ha beáll a sorba, és fújja azt, amit megkívánnak tőle. Ehhez elég némi rutin, különleges tehetséget nem igényel.

Aki nézte és hallgatta Menczer Tamás szerepléseit az utóbbi időben, igazolva láthatja mindezt. Igazán szép karrier az övé. A diploma megszerzése után a közszolgálatinak ma már aligha nevezhető médiában kezdett. Sporthíreket mondott, néha mérkőzéseket kommentált, s produkciója csak azért lehet emlékezetes, mert annyira rossz volt. Meglehet, maga is érezhette, hogy mást kellene csinálni, avagy a kapcsolatai segítették, mindenesetre majdnem tíz évi tévés munka után a Külgazdasági és Külügyminisztériumban bukkant fel. Előbb sajtófőnök lett, majd helyettes államtitkár, alig három év elteltével pedig már tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkár. Ezt a posztot most úgy hívják, hogy a kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkár. Közben győzött egyéni választókerületben, így már parlamenti képviselő is.

Egyúttal tipikus példája annak a politikusnak, aki az előre betanult és tőle (is) megkívánt szöveget képes csak előadni, bármit is kérdezzenek tőle. Amikor tehát az ATV Egyenes beszéd című műsorában arról igyekeznek faggatni, hogy miért csinál most mást a kormány, mint amit a parlamenti választás előtt ígért, csak a szabvány dumára képes. Feltehetik neki akárhányszor a kérdést, szembesíthetik a valósággal, ő csak hajtogatja a magáét. Nyilván meggyőződéssel teszi, hiszen láthatóan fel sem merül benne, hogy mást mondjon, mint amit már ezerszer hallhattunk a vezértől és a különböző megmondóembereitől.

Egy pillanatig nem érzi kínosan magát, bizonyára fel sem merül benne, hogy elgondolkozzon a kormány politikáját és propagandáját esetleg megkérdőjelező ellenérveken. Többször el is mondja a riporternek, Szöllősi Györgyinek, hogy nyilvánvalóan más malomban őrölnek. De ennél többre nem futja, hiszen megbízói azt a feladatot adták neki, hogy tűzön-vízen keresztül képviselje a hatalom álláspontját, ne hagyja magát megzavarni, vagy kizökkenteni. Többek között ezért kapja nemrég megemelt fizetését és ő minden szavával bizonyítja, hogy méltó is a bizalomra.

A jutalma pedig az, hogy alig 12 órával e kínos és sehová sem vezető interjú után végre találkozhat az akol melegével. Ekkor már a Kossuth Rádióban kérdezgetik ugyanarról, de – természetesen (?) – nem ugyanúgy. Végre nem kell igazi kérdésekre válaszolnia és az sem fenyegeti, hogy a riporter – a szintén nagyon megbízható Kakuk L. Tamás – megpróbálja kellemetlen helyzetbe hozni, netán ellentmondana, vagy közbekérdezne. Sőt, amikor a meghirdetett energia-veszélyhelyzet idején Szerbiának eladott gázról faggatja, azt szintén úgy teszi, hogy a kérdésben szinte benne a válasz is. Mintha Karinthy emlékezetes írása elevenedne meg a műsorban: A jó tanuló felel. Amikor tanár (riporter) és nebuló (államtitkár) egy hullámhosszon van, szinte kiegészítik egymás mondandóját.

Nem Menczer Tamást akarjuk pellengérre állítani. Ő olyan, amilyen. Mondhatni, a rendszer gyermeke, vagy terméke, akire – sok társával együtt – szüksége volt (és van) Orbán Viktornak, hogy a jelenlegi helyzetbe lavírozza az országot. Amikor már semmi sem számít, amikor a hazugságok tartják egyben a rendszert, amikor a népet már csak annyira érdemesítik, hogy viselje el azt a kormányzást, amely egyre mélyebbre taszítja az országot és lakóit. Menczer Tamás és az a csapat, amelynek ő is büszke tagja, építi, egyúttal pedig kiszolgálja ezt a hatalmat. Szemszögükből egyelőre úgy látszik, minden működik, minden rendben van.        

Egyszer azonban az ő idejük is lejár. Még nem tudjuk, mikor és hogyan, de a bukás be van kódolva. És akkor Menczer Tamás már nem mehet vissza sportriporternek.