Novák Katalin és Magyarország pokoli évei
„Egy pokoli másfél év van mögöttem. Nagyon embert próbáló időszak volt ez a másfél év, úgyhogy nem mondom azt, hogy amikor a napi hálaadást mondtam el reggelente, akkor nem volt olyan nap, amikor egy picit ne gondolkodtam volna el rajta, hogy mi is az, amiért ma hálát tudok adni. De mindig volt olyan, amiért hálát tudtam adni. Ez az úristenbe vetett töretlen hit átsegített a legnehezebb pillanatokon is” – mondta Novák Katalin volt államfő Temesváron, a Közéleti Kávéház nevű értelmiségi klub vendégeként.
A kegyelmi botrányba tavaly év elején belebukott egykori államfőnek tehát Temesvárig kellett mennie, hogy megtudhassuk, hogyan élte meg a bukás óta eltelt időszakot, és mi segítette át a legnehezebb pillanatokon. Mindez azért is fontos, mert a legtöbb magyar nem olyan szerencsés, mint Novák Katalin. És nemcsak azért, mert egyre kevesebb közöttünk a hívő, akik, ha hibáznak, netán kifejezetten vétkeznek, akkor az úristent hívhatják segítségül, hogy semmivé legyen a gazemberség, amit elkövettek.
Novák volt államfő arról nem beszélt Temesváron, hogy az úristenbe vetett töretlen hite mellett az az átlagember számára elérhetetlen – az úristentől jelentős mértékben független – anyagi jólét is segítette, ami, mint volt államfőt, élete végéig megilleti. Mint ismeretes, a magyar állam nagyvonalúan bánik a volt államfőkkel, ebből kifolyólag Novák Katalinnak egész hátralévő életében jár a havi – jelenleg mintegy hatmilliós – fizetés, mindemellett szolgálati lakás, bejárónővel, titkársággal, sofőrrel, mert természetesen szolgálati gépkocsit is kap a teendői ellátásához.
E teendőkről ugyan eddig nem sokat tudtunk, így aztán azt gondoltuk, egy bukott államfőnek nincsenek a köz hasznát szolgáló, vagyis az adófizetők pénzéből fizetendő teendői. Most azonban kiderült, hogy a szöuli főpolgármester demográfiai ügyekért felelős tanácsadóját tisztelhetjük benne. Erre a posztra azért van szükség, mert – ezt is Novák volt államfő árulta el Temesváron – Dél-Koreában több babakocsit adnak el kutyák számára, mint amennyit a gyerekeknek.
Nekünk, többi magyaroknak, akik nem részesülünk az államtól a Novák Katalint – valamint a többi volt államfőt – életük végéig megillető juttatásokban, szintén pokoli másfél évünk volt. Sőt, számunkra az elmúlt 15 év sem sikerült túl jól, mert a legtöbben már akkor rosszul éreztük magunkat, amikor Novák, előbb családügyi államtitkárként, majd miniszterként, végül pedig Orbán Viktor kegyelméből államfőként valósította meg önmagát.
Az átlagmagyarok elmúlt másfél évtizede egyáltalán nem volt diadalmenet. Különösen az utóbbi néhány év volt nehéz, amikor nemcsak az elszegényedés és a kilátástalanság miatt szenvedtek sokan – a legújabb statisztikák szerint Orbán Viktor kormányának sikerült elérnie, hogy immár nem Bulgáriával holtversenyben, hanem Magyarország egyedül az uniós szegénységi lista éllovasa.
Az utóbbi években mindezt tetézte a kormányzat oldaláról egyre inkább csúcsra járatott hisztéria és gyűlöletkeltés. Soros után Brüsszel került a célkeresztbe, mintegy másfél éve pedig az ukránok elleni uszítás. Ami nem mellesleg már eddig is több tízmilliárd forintjába került a magyar adófizetőknek, egy olyan időszakban, amikor ezer más helye is lett volna a hergelésre kidobott pénznek.
Nem tudjuk irigyelni Novák Katalint, amiért pokolként élte meg a bukása óta eltelt másfél évet, mert biztosítva volt számára a gondtalan élet. Futotta volna bármire a jövedelemként kapott milliókból, ráadásul lakhatásra, gépkocsira, bejárónőre sem volt gondja. Az lehetett a baj, hogy kevés volt a reggelente elmormolt hálaima, kettő kellett volna belőle, vagy még annál is több. Nem biztos, hogy ez segített volna napjainak jobbá tételében, de egy olyan embernek, aki még államfőként képes volt azt nyilatkozni, hogy gyerekként az iskolában a magyar himnuszt csak csukott szájjal énekelhették, bukása után pedig nem bűnösként, hanem áldozatként tekint magára, ez az álságos szentfazék mentalitás is bőven belefér.
