A tökéletlen katona
„Készen állok a harcra, győzni fogunk!” – ezzel fejezte be beszédét Orbán Viktor a Fidesz–KNDP esztergomi, kihelyezett frakcióülésén, majd odahagyta övéit, hogy még aznap este Berlinbe utazzon, ahol Olaf Scholz német kancellárral az EU balkáni bővítéséről tárgyalt.
Előtte még a gazdaság helyzetéről és kilátásairól beszélt a miniszterelnök, de a végszó az volt, hogy ő harcolni fog, ők pedig győzni fognak. Mármint a Fidesz, ezért is nem foglalkoznak a Tisza Párt előretörésével, nekik ugyanis a magyar gazdaság helyzete a fontos. Ezzel a munícióval szerelte fel a miniszterelnök az Esztergomban maradt Fidesz-frakció tagjait, akik aztán rágódhattak a miniszterelnöktől helyzetértékelésként kapott csonton.
Kocsis Máté, a Fidesz-frakcióvezetője legújabb Facebook-bejegyzésében megpróbálta értelmezni a hallottakat. „Ha Magyarország semleges gazdaságpolitikát folytat, akkor az uniós átlag felett növekedhet a gazdaság. Ez jó alapot ad a kormánynak arra, hogy emelje a béreket, beindítsa a vállalkozásokat és új lakhatási intézkedéseket vezessen be.”
Az, hogy Orbán készen áll a harcra, örömhír lehetett a megjelenteknek, és annak az ígéretnek is biztosan nagyon örültek, hogy győzni fognak. Igaz, ez utóbbi nem is lehetett kérdés, régóta köztudott, hogy mi akkor is győzünk, amikor nem, mert a mérkőzés addig tart, ameddig nem győzünk.
Ismerjük a sok harcias mantrát, pedig egy kormánynak - nevéből következően - kormányozni kellene. Ám erre, úgy tűnik, Orbánék csak most jöttek rá, amikor kiigazításokra van szükség, átcsoportosításokra, ha úgy tetszik. A megszorítás szó kerülendő, azt meg kell hagyni a háborúpárti baloldali kormányoknak. Pedig volna teendő a gazdasággal, a vasúti káosszal éppúgy, mint a hosszú kórházi várólistákkal, az iskolákban krónikussá vált tanárhiánnyal, valamint azzal a nem túlságosan dicséretes ténnyel, hogy az Európai Unió országai közül már csak a bolgárok élnek rosszabbul nálunk, magyaroknál.
Ám Orbán nem kormányoz, hanem - mint ahogyan most Esztergomban is ígérte - harcol. Miközben nem győzi hangsúlyozni békepártiságát, Brüsszelbe már emberemlékezet óta nem tárgyalni jár, hanem küzdeni. Nem megegyezni akar, hanem ellenállni. Nem véletlenül: túl azon, amiről mostanság sokat beszélnek, jelesül, hogy mivel zsarolhatják őt az oroszok, egész lényéből a harciasság, a békétlenség árad. 2022 októberében, az önkéntes katonák eskütételén például nem is rejtette véka alá, hogy mit gondol a világról és benne a magyarokról: „Minket magyarokat olyan fából faragtak, hogy ha nincsen közvetlen fenyegetés, akkor ügyes-bajos dolgainkban felaprózzuk az erőnket... Mi magyarok akkor tudunk igazán jól teljesíteni, ha van leküzdendő akadály, ha az országban körbe viszik a véres kardot.” Azon most ne nyissunk vitát, hogy talán mégsem minden magyar ilyen, és vannak közöttünk olyanok is, akik egyszerűen csak normálisan szeretnének élni.
Tavaly novemberben, a Fidesz kongresszusán azt sem titkolta el a nyilvánosság elől, hogy ők valójában nem kormányzásra, hanem harcra szerveződtek. „A mi kormányunk nindzsa-kormány, úgy tervezzük, hogy a bevetés után az ellenségeink maradnak a földön, mi pedig épen és egészségesen visszatérünk a bázisra.”
Nem ma kezdődött ez a kormányzásnak hazudott, nemzeti mázba csomagolt ámokfutás. 2002. május 7-én, az elveszített választások után, a Budai Várban százezer ember hallgatta a vesztes hadvezért, aki magát akkor harci paripához hasonlította. Olyan csatalóhoz, aki orrában érzi a puskapor szagát.
A csatalóból időközben Vezénylő Tábornok lett. (Bencsik András nevezte el így Magyarország miniszterelnökét.) Olyan katona, aki háborúban úgy-ahogy megfelel, de békében biztosan alkalmatlan.
