A trón és az oltár…
Kötve hinném, hogy a felvilágosodás óta nagyszerűnek számítana a felfogás, amely nem az állam és az egyházak különválasztását – szekularitását –, hanem a trón és az oltár összefonódását tűzi a zászlajára. Ámde itt a gyakorlatban…
Az istenkirályok kora már rég lejárt. Azóta az uralkodókat csak haláluk után avatták szentté az egyházak – ha tetteikkel kiérdemelték. A feudalizmus után, a modern polgári világ országai pedig (amelyek közül sok királymentes köztársaság, vagy ha van királya, akkor is csak parlamentáris monarchia) már köszönik, de nem kérnek se államvallásból, se hitelvek mentén szervezett államokból… Az iszlám, a keresztény, a zsidó fundamentalista állam épp úgy molyrágta, mint ahogy annak tekinthetnénk egy vallási tanokra épülő animista, sintoista, vudu, brahmanista, óegyiptomi vagy görög-római sokistenhitű, netán sámánista, avagy bálványimádó államot. Hisz’ a szekularitás lényege éppen a szent hitek egyházai és a nem épp szent evilági hatalmak szétválasztása, s nem ezek megsemmisítése. Indokolt a távolságtartás; az állam nem avatkozik a vallások dolgaiba, se előnyhöz nem juttatja, se hátrányosan meg nem különbözteti egyiket sem. Tiszteletben tartja minden állampolgára hitét (a vallástalanokét is), és garantálja minden egyház függetlenségét. Ahogyan a papság sem ártja bele magát bármit is követelve, diktálva az állam, a kormányzás ügyeibe. Ezt a többvallású, ám szekuláris Indiában az amúgy mélyen vallásos Gandhi is épp így gondolta és hirdette…
Mire fel e hosszas elmélkedés? Aktuális oka van. Mindjárt kettő is.
Az egyik, az oltár oldalán az, hogy a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, Veres András megyéspüspök nemcsak az egyház ismert abortuszellenes (ahogyan ő mondta: életellenes „lelkiismereten tett erőszak”) nézetének adott hangot, hanem annak is: a számára „nagyon fájdalmas” lombikprogramot
„…teljesen ki kéne iktatni a gyakorlatból, súlyos bűnöket követünk el vele! Az emberi élet továbbadása nem technológia kérdése, hanem két ember, egy férfi és egy nő szeretetkapcsolatát feltételezi, nagyon komoly lelki vonatkozásokkal a háttérben”
Amiről annyit: miért épp ő ne mondhatna véleményt, pláne, ha nem is kötelező ezt a politikának elfogadnia. De 32 évvel az első magyar lombikbébi megszületése után, hadd legyen ez a megyéspüspök úr magánvéleménye (egy a sokból) egy olyan országban, ahol manapság is mintegy 2-300 ezer pár keres megoldást meddőségi problémáira. S ahol egy évtized alatt 50 ezernél több művi megtermékenyítésre kerülhetett sor és ezekből több mint 10 ezer eredményes lehetett. (2010 és '18 között a 41.050 művi megtermékenyítésből 8895 bizonyult eredményesnek.) Azaz ennyi szeretetkapcsolatban, nagyon komoly lelki vonatkozásokkal kívánt gyermek született meg. Kétséges, hogy az államnak „önként” követnie kellene-e épp ez ügyben a magas egyházi személyiség óhajától függetlenül is követendőnek tartott keresztény értékrendet…
A másik a trón (az állam) oldalán az, hogy az említett kurzus mentén országló kormányfő szerint az egyházaknak juttatott állami pénz a legjobb helyre kerül, mert
„Minden egyes forintnak a sokszorosát kapja vissza az egész magyarság oktatásban, nevelésben, kultúrában, családok, elesettek, szegények, öregek, betegek gondozásában vagy éppen nemzetépítésben, határon túli magyar közösségek megsegítésében”.
Amivel mindössze annyi a bibi, hogy ezt ő szelektíven, csak bizonyos, néki kedves egyházakra érti. Másokra pedig – mint az Iványi Gábor vezette Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség – olyannyira nem, hogy még az sem zavarja, ha az egyházi státuszából 2012-ben kiakolbólított, egyébként meg mélyszegénységben élő és hajléktalan embereket, családokat segítő egyház ellen támad a kormánypárti média… S az is elgondolkodtató, hogy a miniszterelnök a Mazsihisz mindenfajta antiszemitizmustól elhatárolódó, a napi politikai ügyekkel foglalkozni nem kívánó elnöke, Heisler András elvi „általánosító határozatlanságát” hibáztatja, amiért az ellenzékiek egy valaha judapestező, tetűcsúszdázó, ám e szavai miatt már bocsánatot kért jobbikos jelöltet támogattak Borsodban… „A zsidók tehetnek róla”? Hmmm…
Persze, sebaj! Elvégre ha a kormányfő által elismerésre (és erős támogatásra) méltónak tartott – mondjuk így: kormányközeli – egyházak eme aprócska bibiket a keresztényi szeretet jegyében megbocsátják az országlónak, és azután cserébe, akár a magyar párok tízezreinek saját gyermekáldását is ellehetetleníthetik, akkor még közelebb kerülhet egymáshoz a trón és az oltár. Megbonthatatlan érdekszövetségbe forrhat.
És ha így megy tovább, idővel tán még istenkirálya is lehet Magyarországnak…
