Az unió vigyázó szemei nem látják a lopást
Nincs még olyan messze az a vita, amely az új uniós jogszabály, a jogállami kritériumok betartásának megkövetelése körül zajlott. Volt, aki arról beszélt, hogy Orbán nagy győzelmet aratott, mások szerint viszont épp az ellenkezője az igaz. A helyzet megítélése nem feltétlenül attól függött, hogy ki tartozik a Fideszhez és ki az ellenzékhez. Persze a kormánypárt hívei mindannyian ünnepelték Orbán Viktort, a független, vagy – nevezzük így – a rezsimhez kritikusan viszonyulók jelentős része viszont bírálta az uniót.
Mindenkinek van persze némi igaza, hiszen csak ott van az uniós szabályok között – január 1-je óta –, hogy figyelik a pénzek elosztását, és hiába fordulnak a magyar állam vezetői az Európai Bírósághoz, a szabálytalanságokat szankcionálni fogják – visszamenőleg. Másik oldalról viszont az a tény, hogy Orbán időt nyert, számára egyenlő azzal, hogy nyugodtan folytathatja azokat a játékait, amelyeket eddig is, mire a vizsgálatok lezárulnak, és lesz belőlük bármi, addigra már rég elköltötték az uniós pénzeket, arra, és azokra, amire és akikre ők akarták.
Nos, egy hónap elteltével ez utóbbi látszik igazolódni. Az eddig érkezett segítség – értsd: pénz – elköltéséről semmilyen átlátható akció nem ismerhető a kormány részéről, és bár arról mostanság nem hallunk, hogy Brüsszelből nem érkezik semmilyen összeg, de arról sem, hogy érkezett. Pedig már jött eddig is, mi több, a napokban újabb „csomag” futott be. A kabinet, ha egyeztet is, nagy eséllyel csak olyanokkal, akik eddig is kedvezményezettjei voltak a rendszernek; ahogy szokták volt mondani, füstös szobákban dől el, kiknek juttatnak támogatást. A legrászorultabbak – valamilyen talányos oknál fogva – most is kimaradnak, kimaradtak. Olyannyira, hogy Gulyás miniszter kénytelen volt elismerni: húsz milliárd forint valahogy nem „osztódott” ki, de majd sürgősen pótolni fogják. Ez nagyjából hasonló, mint Kósa Lajos attitűdje: a magyarok márciusban is éhesek lesznek. Vagyis nem kell izgulni: ha most nincs segítség, előbb-utóbb lesz. Hogy közben az érintettek tönkremennek, és már soha többet nem tudják folytatni a vállalkozásukat? Kit érdekel. Ahogy az újpesti vendéglős is elmondta: ő ugyan kapott – a kérését méltányolva – állami segítséget (európai pénzből?), de azt azonnal elvitte tőle az adóhivatal. Jogosan, mondhatnánk, hiszen tartozása volt, de ha létezhet hitelmoratórium, miért nem létezhet adósság-moratórium? Miért az állam a legfontosabb szereplő az ilyen történetekben?
Költői a kérdés, nem is várunk rá választ. Azaz: ha jobban belegondolunk, nem is az állam a legfontosabb szereplő. Azokban az esetekben nem, amikor a Fideszhez köthető szereplőről van szó. Ott van például a friss házas Rogán Antal, illetve újdonsült felesége és családja: mesés összegű hitelhez jutottak az államivá vált Budapest Banktól, csak azért, hogy megvásárolhassanak egy Angyalföld nagyságú földterületet vidéken. De említhetnénk azt a vállalkozót is, akitől a Külügyminisztérium vett jelentős mennyiségű almát, krumplit, mondván, hogy az alkalmazottakat – a külügy alkalmazottait – segíteni kell karácsony előtt. A minisztérium – mily meglepő! – egyetlen embertől vásárolt, húszmilliós értékben, és az illető – mint most kiderült – húsz éve tagja a Fidesznek. Minderre csak most derült fény, mint ahogy arra is – ahogy erre a szerdai Népszava felhívta a figyelmet –, hogy a helyreállítási alap milliárdjait is titokban költené el a kabinet.
Vagyis a vita eldőlni látszik: az Orbán-kormányt semmiben sem zavarja a jogállamisági kötöttség. Sőt, a jelek arra utalnak – gondoljunk csak az egyetemi modellváltásra –, hogy még tovább erősítik egyfelől a centralizációt, ahol első lépésként erre van szükség – például a szakrendelők tervezett elzabrálását – másfelől a NER-hívek kistafírozását.
Mi meg csak higgyünk abban, hogy az unió vigyázó szemei rajtuk vannak... Ahogy én tudom, eddig is rajtuk voltak. És?
