Elzavarni Orbánt nem kell félnetek, jó lesz
Elvileg nagyon jelentős felhívással fordult hat magyar ellenzéki párt az unióhoz, annak vezetőihez, és tulajdonképpen annak polgáraihoz. Beleértve természetesen a magyar választókat is. Azért írom, hogy elvileg jelentős, mert ez a hat párt nagyjából kétmillió magyar ember nevében szólalt meg – megkockáztatom: a józanabb fideszesek nevében is –, és üzente meg a következőket: „Szükségesnek tartjuk kinyilvánítani az Európai Unió valamennyi nemzete, állampolgára, s az Európai Unió vezetése számára, hogy Orbán Viktor és kormánya nem egyenlő Magyarországgal".
Azért írom, hogy elvileg, mert a gyakorlatban, a hazai médiaviszonyok közepette, méltatlanul kevés figyelmet kapott a szöveg. Meglehet, az ellenzéki oldalon sem tettek meg mindent annak érdekében, hogy részint a tartalom, részint pedig annak ténye, hogy az Orbán-rendszer közös leváltásában érdekelt hat párt közösen igyekszik lépni, eljusson a lehető legtöbb emberhez. És most érdemes egy kicsit túllépni a szokásos pártcsatározásokon; a magyar – és lengyel – miniszterelnök lépése, azaz az EU segítő kezének ellökése a kicsinyes hatalmi érdekeket szolgáló vétóval ötszázmillió ember biztonságát, jövőjét kockáztatja. Ezzel kapcsolatban, a felhívás így fogalmaz:„Ez a segítség nem a saját hatalmi érdekeit az ország gazdasági érdekei elé helyező Orbán-kormányt, hanem a magyar embereket illeti meg. Arra hívjuk tehát az Európai Unió intézményeit és tagállami kormányait, találjanak megoldást arra, hogy az Orbán-kormány önzése ne lehessen akadálya az európai és a magyar gazdasági válság megoldásának, és a biztonságukat, egzisztenciájukat féltő magyar polgárok és vállalkozások mielőbb hozzájuthassanak az Európai Unió által Magyarországnak szánt támogatáshoz" .
Igen, sajnos, a valóban rendkívül jelentős petíció, itthon nem tudta átütni a nyilvánosság falát; a jobboldali portálok egy része meg sem említette – naná, hogy nem –, más részük pedig a szokásos stílusban számolt be róla. A Demokrata például elővette a főpolgármesteri előválasztás idején használt jelzős szerkezetet, így írt: „a roncskoalíciós pártok közösen árulkodnak az uniós intézményeknél.”
Ennek a roncskoalíciónak még örülhetnénk is, hisz Karácsonyék esetében sem jött be, és nyilván most sem működne. De nem véletlen, hogy a kormánymédia többsége hallgatott, vagy inkább elhallgatta az eseményt; nyilván ez volt most a központi utasítás. De tényleg hajítsuk most félre a kormány által fizetett és kitartott orgánumokat, koncentráljunk arra, hogy mi is lenne az igazi magyar érdek. És aligha vitatható, hogy csakis az, ha minél hamarabb kilábalunk a koronavírus okozta egészségügyi és gazdasági válsághelyzetből, és ennek más útja nem lehet, mint az Európai Unió összefogása. Hogy pontosan mi jár a magyar miniszterelnök fejében, milyen zsarolási potenciálja van, nehéz megítélni. A közösség amúgy is sok sebből vérzik, az egész unió vékony jégen táncol, aligha hiányzik neki, hogy néhány autoriter vezető ugráljon ezen a vékony jégen. Ma úgy látszik: hiszi magát mégis olyan erősnek, hogy félrelökje a követelőzőket, azokat, akik otthon bátran tiporják lábbal a jogállami rendszert, de ezek most még csak szavak, ki tudja a tettek milyenek lesznek.
A hatpárti felhívásnak éppen abban van a jelentősége, hogy abból bátorságot merítsenek az uniós országok vezetői: Magyarországon teljes egység van az orbáni politikával szemben. Tudniuk kell, hogy Orbán Viktor most is a zavarosban halászik, legfeljebb csak saját hatalmi helyzetét igyekszik erősíteni, akár a magyar emberek hátrányára is. Ismétlem: nagyon fontos ez a levél, külföldön talán a helyén kezelik, ezzel együtt tudnunk kell: akárhogy is lép az EU, Orbánt nem képes elzavarni. Az mindenképpen a mi feladtunk marad. Másfél évünk van rá.
