Határon túli halottak is szavazhatnak április 3-án

Nos, a választási iroda nem ül ölbe tett kézzel a babérjain, s közölte, hogy már beadtak egy törvényjavaslatot, mely szerint a több szavazáson át inakítv személyek nevét törölni kell a nyilvántartásból. Hadházy szerint a Fidesz ezt a módosítást kapásból elutasította. De amennyiben a kormányzó párt el is fogadta volna az NVI módosító javaslatát, az sem oldana meg semmit. Egyfelől, ha valaki több alkalommal nem szavazott, az még nem jelenti, hogy az illető halott volna. (A gyakorlat szerint ennek az ellenkezője sem igaz, vagyis, ha valakinek a nevében szavaztak, attól még nem biztos, hogy az illető él). Arról nem is szólva, hogy mindenkinek jogában áll nem szavazni, ezért még kár volna az illetőt törölni a névjegyzékből.

Márpedig a határon túli magyarok szavazata sokat nyomhat a latban. S bár elvileg „csak” két mandátum sorsáról dönthetnek, az általuk – többségében a Fideszre – leadott néhány százezer szavazat, kiegészítve a halott honfitársak voksaival, szoros esetben, a választás eredményét is eldöntheti.

Ott vagyunk tehát, ahol már évek óta. Hogy Erdélyben, a Felvidéken, a Vajdaságban jobb magyarok élnek, mint például Angliában. Utóbbiaknak, ha élni akarnak szavazati jogukkal, esetenként sok száz kilométert kell utazniuk a legközelebbi konzulátusig, órákig várakozniuk, míg a határon túl élőknek (és már nem élőknek) elég, ha megcímeznek és postán feladnak egy szavazólapot tartalmazó borítékot.

Mindezek a visszásságok persze nem most vetődtek fel először, ám e méltánytalan helyzet felszámolására az ebből hasznot húzó Fidesz-kormány – érthető, de nem menthető módon –, nem tesz semmit. Az már viszont nehezebben magyarázható, hogy az Alkotmánybíróság 2016-ban úgy ítélte meg, hogy ez a helyzet nem törvénytelen. Már e döntés is megérne egy misét, ám a határozat indoklása még magánál a döntésnél is különösebb.

Az AB akkori indoklása szerint ugyanis „nem ellenőrizhető, hogy a magát külföldön tartózkodónak nyilvánító választópolgár valóban külföldön tartózkodik-e a szavazás napján, így következmények nélkül tehetne akár olyan hamis tartalmú nyilatkozatot, mely szerint a szavazás napján külföldön tartózkodik, ez pedig veszélyeztetné a szavazás tisztaságát.”

Az Alkotmánybíróság ezek szerint az Angliában, Németországban, Ausztriában és más, többnyire nyugat-európai országokban élő magyaroktól félti a szavazás tisztaságát. Ők azok, akik miatt tartani kell attól, hogy sérül a demokrácia, a jogállam. Azok, akik a határon túl születtek, vagyis nem a NER elől menekültek külföldre mosogatni, takarítani, étteremben felszolgálni, hanem a szülőföldjükön élnek, szavazhatnak levélben. Megcímezhetnek egy borítékot, bélyeget nyalhatnak rá, beletehetik a szavazatukat, majd elballaghatnak a postára. Esetleg megkérhetnek egy hozzájuk hasonlóan erdélyi, csíkszeredai, vajdasági, vagy felvidéki magyar embert, hogy adja fel helyettük a levelet. Az Alkotmánybíróság biztos abban, hogy ebben az esetben nem lesz semmi hamisság, csalás még annyira sem. A fent említett tájakon ugyanis kizárólag becsületes magyar emberek élnek, ellentétben azokkal, akiket tőlünk nyugatra vetett a sors, és akikről ezek szerint azt feltételezi az Alkotmánybíróság, hogy ha módjukban áll, ott cselezik ki a törvényt, ahol csak tehetik.

Amikor az Alkotmánybíróság hat évvel ezelőtt szemet hunyt e méltánytalan helyzet felett, még nem volt 15 ezer halott határon túli magyar a névjegyzékben. Akiknek a nevében a buzgó aktivisták, a haza üdvét és a nemzet felemelkedését ily módon szolgálni kívánó családtagok, akár szavazhatnak is.