Hosszú, forró nyárvége – augusztusi jegyzetek

Sikerek a gondok árnyékában 

E röviden felvázolt problématömeg mellett meglehetősen kevés örömteli pillanatot élhetnek meg a folyamatosan aggódni kényszerülő tömegek. A kormányhoz érzelmileg erősen kötődőknek azért könnyebb a dolguk, mert valamely vezetőjükkel mindig történik valami igazán szívderítő esemény. Őket például hatalmas büszkeséggel tölthette el a kormányfő amerikai látogatásának magas frekvenciára tekert hazai médiavisszhangja. Dagadhatott a honkebel, mert ilyen megtiszteltetés ritkán érhet messziről jött politikust. Az pedig roppantul kevés ember számára érdekes, hogy pontosan mivel és kik között lehetett kivívni ezt a páratlan figyelmet.

(További részletek itt, itt, itt, itt, itt)

És azután itt voltak a sportsikerek. A legnépszerűbb sportágak Európa- és világbajnokságain sorozatosan tapsolhattunk nemzetünk leányainak és fiainak az újabb és újabb győzelmekért. Az úszó EB éremesője például pillanatok alatt elfeledtethette a nemrégiben csalódást okozó VB kudarcait. De nemcsak a kiválasztottaknak volt okuk örömteli élményekre. Két, szomorú és kényszerű bezártsággal járó év után végre megint lehetett tömegrendezvényekre járni.  A Sziget újból több százezernyi fiatalnak adhatta meg a felejtés, a szórakozás és az együttlét együttes örömét. Nem beszélve az ugyanakkor megtartott Kurultájról. Az Alföld közepén hatalmas tömegek áldozhattak feledésbe merült régmúltunk újbóli átélhetőségének, legendák ködébe vesző szokásokat lehetett gyakorolni, meg lehetett idézni még a honfoglalás előtti őseink világát is. A bizonytalankodók pedig világos útmutatásokat kaphattak arról, hogy a nyugati civilizáció hanyatlása idején merrefelé érdemes keresni az eredeti és tartós morális/kulturális és közösségi értékeket.

(További részletek itt, itt, itt, itt, itt)

E felfokozott ünnepi hangulatnak értelemszerűen és hagyományosan is az augusztus huszadikai ünnepségek, ezen belül is a tűzijáték a megszokott csúcspontja. Ezúttal nem a járvány szólt közbe, hanem az időjárás mibenléte fölötti nézeteltérés tette az idei ünnepet nehezen feledhetővé. Ráadásul ezúttal minden idők legköltségesebb ünnepi show-ja még az ezerszáz éves történelemnek az égen megjeleníthető vizuális élményével is megajándékozta a történelmi leckékre vágyakozó ünneplőket. (A korábbi, az Andrássy úton gurítható Szent Istvánhoz képest ez már akár előre lépesnek is tekinthető.)

(További részletek itt, itt, itt)

 Aztán vissza a Földre

A felfokozott ünnepi és felejthetetlen közösségi élmények elmúltával augusztus utolsó napjai már megint a kikerülhetetlen realitások visszatérésével fenyegetnek. A nyaralás, a szabadság, a kikapcsolódás hetei után ismét elősettenkednek az elmúlt hónapban is kísértő, egyre kevésbé múlékony jelenségek. Augusztusban például olyan mélységet ért el a forint árfolyama, amire azelőtt nem volt példa, és az euróhoz képest gyakrabban van 400 felett, mint alatta. Ez sem tűnik pillanatnyi zavarforrásnak, miként az sem, hogy a rendre megjelenő inflációs adatok újabb és újabb rekordokat döntenek meg. A mögöttünk hagyott hónapban például már felsejlett az év végéig elérhető húsz százalékos szint is. Miközben a nyári bevásárlásain a vevőközönség már ennél is erőteljesebb áremelkedéseket érez – leginkább a mindennapos élelmiszer-vásárlások idején. Az említett folyamatok mellett az talán kevesebb figyelmet kapott, hogy a nyár közepén a jegybanki alapkamat meghaladta a tíz százalékot, amire régóta nem volt példa, és ez is meglehetősen kedvezőtlen hír azoknak, akiknek hiteleket kell törleszteniük.  Összességében e fenti három tényező egyáltalán nem a makroökonómiai távlatok messzeségéből megfigyelhető problémákra utal, hiszen mindegyikük közvetlenül is érinti az átlagemberek mindennapi életét. 

(További részletek itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt)

A makroszinten is van miért aggódni

 S igen, a makroszinttel is akadnak gondok. Bár a hónapban megjelent GDP-növekedési adat még azt mutatja, mintha minden a legjobb mederben történne, a részletek már az aggódók félelmeit erősítik meg. A külker mérleg hiánya most már tartósan az import fölényét mutatja a csökkenő erejű exportunkkal szemben, márpedig az árfolyam-romlás idején ez megint számottevő veszteségekre, kedvezőtlen tendenciára utal. A legnagyobb problémát azonban a gazdaság külső finanszírozási kényszereiben látják – egyelőre csak a szakértők. Égetően nagy szükségünk lenne az uniós forrásokra, amelyeknek az elmaradása komoly veszteségforrás, és a végtelenségig húzódó tárgyalások ebben a pillanatban sem látszanak biztatóan véget érni. 

(További részletek itt, itt, itt, itt)

Az viszont már most is látszik, hogy az ársapkák segítségével befagyasztott fogyasztói árak – különösen az üzemanyagoké–- nem sokáig tarthatók. A rezsiköltségek drasztikus emelkedésével szemben, Európa számos más kormánya is alig megoldható nehézségekkel találja szemben magát, nálunk azonban kitüntetett politikai ígéret és a választási bázist veszélyeztető lenne az, ha elengednék a piaci árakat. Egyelőre nem látni a megfelelő megoldást, de azt már igen, hogy a közszféra számos területe tartósan kerülhet olyan helyzetbe, ahol a csődök, bezárások előbb-utóbb mindennapos tömegjelenségekké válnak. Egy mondatban összefoglalva, egyelőre a gazdaság makro-szintjén jelentkező problémák a társadalom többsége számára ma még legfeljebb homályosan érzékelhető, konkrétumokra nehezen lefordítható gondokat jelentenek. Nem kell nagyon nagy jóstehetség annak előrejelzésére, hogy ez az elszigeteltség a következő hónapokban felszámolódik, és milliós tömegek számára jelenthet napi szintű, az ő életüket megkeserítő gondokat.

(További részletek itt, itt, itt, itt, itt, itt)

Amit ez ügyben a kormány augusztusban megtett, az fölöttébb ellentmondásos gyakorlatot mutat. Rettenetes elszánások, látványos és a hatékony vezetés látszatát egy-két napra megteremteni képes döntések mellett, rendre előbukkannak a szakmai előkészítetlenség, a kapkodás, a tűzoltás-szerű mentalitás jellegzetességei is. A megszólaló kormánytagok magabiztossága most már a legkevésbé sincs összhangban e döntések elfogadhatóságával. Mindennek az illusztrálására az augusztusi közéleti naplót úgy is meg lehetne írni, ha végigvennénk a rezsi-, valamint a fakivágási szabályok kényszerű módosítgatásainak történetét. 

(További részletek itt, itt, itt, itt)

Adott tehát egy cselekvési kényszerben élő kormány, amely folyamatosan igyekszik fenntartani mindenoldalú alkalmasságának látszatát. És adott egy olyan válsághelyzet is, amelyben minden pillanatban egyre több gátló tényezővel kellene számot vetni.

A bázis még megvan

A hónap végén jelent meg az a közvélemény-kutatási adat, amely a háború kapcsán elképesztő erővel mutatja meg a Fidesz táborának egységességét. Abban a kérdésben mindenképpen, miszerint e többmilliós táborban egyértelműen fogadják el még azt az álláspontot is, amelynek a hangoztatását a kormánytagok is legfeljebb csak házi használatra, az itthoni, zártabb közegben merik maguknak megengedni. Ez az álláspont lényegében megegyezik az orosz fél szempontjainak az elfogadásával. S aligha tévedünk nagyot akkor, amikor azt sejtjük, hogy ennek a „sikernek” a magyarázataként érdemes figyelembe venni az évek óta hangoztatott – és 2015 óta lényegében kormánypolitika rangjára emelt – Nyugat-ellenességnek a másodlagos hatásait. Külpolitikai kérdésekben úgy tűnik, hogy a kormányt – a maga támogatói körében – nem fenyegetheti legitimációs veszteség. Éppen ezért nem véletlen az sem, hogy Orbán Viktor még ezen a nyáron is megpróbálta valamennyi nehézségünket külső eredetű összetevőkkel magyarázni, elsősorban a háborúval.

(További részletek itt, itt, itt)

Nagy kérdés, hogy járható megoldás lesz-e mindez ősszel, amikor a gondok már egyértelműen a hazai terepeken fognak halmozódni. Tizenhatezer tanár hiányát a közoktatásból, hasonló nagyságrendű egészségügyi dolgozó távozását például nagyon nehéz lesz külső ármánykodók, Soros-féle ügynökök aknamunkájára hivatkozva elintézni. És hallgatni arról, hogy ez a kormány tizenharmadik éve felel a belső folyamatok alakulásáért.

Van mire hivatkozni, ez kétségtelen

Nem lehet kérdés, hogy ilyen méretű aszályra talán senki nem emlékezhet, és ezek után már az élelmiszerárak állandó emelkedése sem lehet meglepetés. Nem lehet kérdés az sem, hogy a háború számtalan, előre nem látott gazdasági, szociális, ellátási és nemzetközi konfliktussal jár. Az sem lehet kérdés, hogy az energiahordozók egekbe szökő áraival szemben szinte reménytelen nemzeti szinten felvenni a küzdelmet. (Az már lehetne kérdés, hogy tizenkét év alatt mi tettek és mit nem az egyoldalú energia-függés csökkentése érdekében…) Végül, az sem lehet vita tárgya, hogy a Covid két éve oly mértékben szaggatta szét a nemzetközi gazdasági kapcsolatokat, hogy mindennek a hosszabb távú következményeit még fel sem dolgozhattuk.

Mindezt figyelembe véve, mégis azt mondjuk, hogy a külső eredetű gondok csillapítása érdekében megtett kormányzati lépések a legtöbbször összhangban sem állnak a problémák valós természetével. Ez a nyár, de még az augusztus is időnként megdöbbentő arányérzékelési és társadalmi érzéketlenségi problémákat vetett fel. 

Ilyen fenyegető jelenségek közepette így kinyírni a katások – csaknem félmilliós táborának – megélhetését; ennyire átgondolatlanul bevezetni a rezsifizetés részletkérdéseit; ellentmondásosan szabályozni a fakitermelést; megvenni a Vodafone hazai cégét; Brüsszelre mutogatni az elmaradó pedagógus-fizetésemelések miatt; látványosan megemelni a saját kabinetünk fizetéseit; tétlenül nézni az árfolyam-romlást és feszíteni a húrt a brüsszeli alkukon; mindeközben eljátszani a kiemelkedően fontos nemzetközi tényező szerepét, és közben folyamatosan szembemenni a szövetségesi rendszerrel...nos, nem is érdemes folytatnunk e hosszú listát. Az alapvető probléma így is nagyon világos.