Ismét egy esély (írás március idusára)

Ádámék persze azt is elszúrták. És azóta szinte mindent. Ne fogjuk a kígyóra! Ha Éva nem dől be neki, sziszeghetett volna hátulról mellbe. Elszúrta, elszúrták, elszúrtuk az evolúciót, a kőbaltát, a tüzet, a papiruszt, Jézust, az állattenyésztést, a növénytermesztést, a könyvnyomtatást, a polgárosodást, az ipari forradalmat, a társadalmi forradalmat, a marxizmust, a demokráciát, a maghasadást, de még a rendszerváltást is… Kevés a hely a papíron, hogy részletezzem és magyarázzam. Könyvhalmokat írtak össze minderről.

Nem azt mondom, hogy teljesen elszúrtuk a kapott-szerzett esélyeket, de messze nem tudtuk kihasználni. Na, jó, a Paradicsomból megmaradt a szex, a kőbaltából az önvédelem, a tűzből a steak, a papiruszból meg a könyvnyomtatásból az irodalom, és a demokráciából is leesett egy kis előny (például még nem jön a fekete autó), de mindegyik esély sokkal többet ígért. Sokkal több lehetőséget kínált, mint egy jó anya a családi ebédnél. (Ó, ünnepi ebédek otthon, vendégekkel, a Búza téren!… Emlékeztek? A mindenkit halálra zabáltató szabolcsi anyánk!…)

Mindezen nyitány csak azért kellett, hogy bezengjem: megint itt egy esély. Nem a jövő évi választásra gondolok, ami csak egy lépés lefelé vagy felfelé kicsi népnek, kicsi táblán, hanem az MI hajnalából kibontakozó lehetőséget nevezem új esélynek. Sokan tartanak tőle, sőt, félnek, vagy piszkálgatják, mint ismeretlen ételt, amit felkínáltak. Mi ez? Milyen ízű? Emészthető vagy kihányom? Kötelező megenni?

Nem kisfiam, nem kötelező. De aki ebből kimarad, az végzetesen lemarad. Ez az utolsó nagy esélyünk, hogy elérjük, amit Isten is ígért, ha volt. A feltámadásra gondolok momentán. Az emberiség feltámadására, igazi létezésére, amit Petőfi megidézett. „Ha majd a bőség kosarából…, ha majd a jognak asztalánál…, ha majd a szellem napvilága…, akkor mondhatjuk, hogy… itt van már a Kánaán!”

Nógrádi Gábor

Petőfi Sándor írása