Kérdőjelek az orosz vakcina körül

Bánó András 2020. december 30. 08:43 2020. dec. 30. 08:43

Miközben a lakájmédia azzal vádolja a baloldalt, hogy az oltás ellen kampányol, maga a kormányoldal az, amely továbbra sem kezeli őszintén a vakcina-kérdést, és továbbra sem tekinti partnernek az állampolgárokat abban, hogy valós információkat osszon meg az emberekkel.

Állítólag a klinikai kutatás szabályai szerint, a hétfőn Magyarországra érkezett orosz vakcinát először 3000 önként jelentkezőnek fogják beadni, s ha a teszt után a beoltottaknál nem jelentkeznek súlyos mellékhatások, a magyar hatóságok engedélyezhetik a Szputnyik V általános használatát – értesült az ATV Híradója. A hír viszont arról nem szól, hogy állítólag az önkéntes „oltakozók” fele placebót kap majd, orvosi körökben ugyanis ez terjedt el.

Azt sem tudni, vajh kik azok az önkéntesek, akik ingyen(?) hajlandóak kísérleti alanyként szerepelni. Látni azonban, a kormányzati cél az, hogy bebizonyítsák, nincs semmi baj a Szputnyikkal, a gaz Európai Unió az, amely továbbra sem adott engedélyt a vakcina széles körű beadására. Hogy vajon az „önkéntesek” között hány ember van a miniszterelnök által emlegetett 133 bátorból, azt sem tudni. Pedig nincs semmi más, amely az orosz vakcina kitűnőségét bizonyíthatná, ha ismert emberek, kormánypárti politikusok, képviselők, művészek, tudósok kijelentenék: csatlakoztak a kísérleti csapathoz, és nem érzik, hogy bármilyen bajuk eshetne az orosz vakcinától.

Növeli persze a bizonytalanságot, és a „ránk akarják tukmálni az oroszok oltóanyagát” esélyét, amikor a külügyminiszter nem nagyon érti az idegenkedést, és azzal érvel egy nyilatkozatában, hogy a magyarok többségét gyermekkoruk óta orosz vakcinákkal oltották be. „Minden oltóanyagunk az oroszoktól származott” – jelentette ki Szijjártó Péter, aki legalább tájékozódott volna, mielőtt ezt a kijelentést megtette. Információim alapján, ugyanis egyrészt az elmúlt húsz évben nem érkezett vakcina a Szovjetunióból vagy Oroszországból, másrészt a gyermekkorukban a magyar kisfiúknak és kislányoknak beadott vakcinák közül egyedül a gyermekbénulás elleni Sabin-csepp jött a Szovjetunióból, a Salk vagy például a BCG és mások – nem. Ám ha esetleg az összes oltás a Szovjetunióból érkezett volna, akkor ezzel bármi is magyarázható lenne a mai viszonyok közepette?

Az következne ebből, hogy most is Zaporozseceknek, Volgáknak, Izs motoroknak kellene ellepni a magyar utakat? Junoszty tévéken kellene nézni az adásokat? Rakéta porszívóknak kellene felszippantani a lakásokban a porcicákat?

Ugye aligha.

Az orosz vakcina ügyében lobbizó miniszter a tirádák végén közölte: a kormány feladata annak biztosítása, hogy ha a világ bármely pontján biztonságos vakcinát fejlesztenek ki, akkor az minél gyorsabban a magyar emberek rendelkezésére álljon.

Jelenleg ezek között csak olyan van, amit a világ egyhatodán fejlesztettek ki.

Nem érdekes?