Lánczi Tamás, a főszuverén

Föld S. Péter 2023. december 29. 15:20 2023. dec. 29. 15:20

December 12-én fogadta el az Országgyűlés a szuverenitásvédelmi törvényt, amely az új hivatal létesítéséről is intézkedik. Mostanra kiderült, hogy az intézmény élére Orbán Viktor Lánczi Tamást jelölte. A főszuverén kinevezése hat évre szól, havonta ötmillió forint lesz a fizetése, és őt is megilleti a képviselőkre érvényes mentelmi jog. Lánczi várhatóan január közepén teszi le hivatali esküjét Novák államfő jelenlétében a Sándor-palotában, működését pedig február elsejétől kezdheti meg.

Lánczi Tamás fiatal ember, de távolról sem nyeretlen kétéves. A politológus régi motoros a szakmában, volt már szinte minden: miniszteri kabinetfőnök, a Századvég igazgatója, a Figyelő főszerkesztője, a XXI. Század Intézet igazgatója, jelenleg pedig az MTVA online igazgatója és a 48 perc című elemző műsor házigazdája.  

Az általa vezetett Szuverenitásvédelmi Hivatal nevéből következően, a szuverenitásvédelmi törvény betartását fogja vizsgálni. Ez az a jogszabály, amely nemcsak a pártoknak, hanem a választáson induló, civil szervezetként működő jelölő szervezeteknek is megtiltja a külföldi támogatás elfogadását, és büntetőjogi szankciókat is rendel melléjük. A hivatal bármit és bárkit vizsgálhat, civil szervezeteket, pártokat, közjogi szervezeteket, de a figyelme cégekre, egyházakra és magánszemélyekre is kiterjedhet. Minden irathoz, minden adathoz hozzáférhet, igaz, a lehetőségei végesek: semmit nem foglalhat le, csupán másolatot kérhet, és adatszolgáltatásra szólíthatja fel az érintetteket.

Lánczi Tamás 2017-től 2019-ig volt a Schmidt Mária tulajdonában lévő Figyelő című hetilap főszerkesztője. Nevéhez fűződik a listázós botrány, amikoris 2018-ban az egykor szebb napokat látott gazdasági lap listát közölt a Soros György zsoldjában álló, tehát általuk megbízhatatlannak, mi több, hazaárulónak minősülő személyekről. Az ügyből nemzetközi botrány lett, az ELTE alkotmányjogi tanszéke mellett az amerikai nagykövetség is elítélte a lap listázását. Lánczi karrierjét azonban mindez nem törte derékba, mostanra pedig, úgy is, mint legfőbb szuverént, minden korábbinál fontosabb feladattal bízta meg Orbán Viktor. 

Ami egyébként a Figyelő öt évvel ezelőtti listáját illeti: van olyan lista, amelyen érdem rajta lenni. Végül ez ilyen lett. Ez még akkor is elmondható, ha nagyon nem jó, ha vannak emberek, akiknek eszükbe jut listázni a honfitársaikat. Kulákokat listáztak anno, imperialista ügynököket, a szocializmust építő dolgozó magyar nép ellenségeit.

Láncziék listája nem hirtelen felindulásból íródott, listát különben sem szokás meggondolatlanságból, hanyagságból összeállítani. (Más kérdés, hogy Lánczi és munkatársai a Figyelőnél fércmunkát végeztek, hiszen évek óta halott emberek is felkerültek a szerintük Soros zsoldosait tartalmazó listára.)

Mint az akkori lista megjelenésekor, most a szuverenitásunk fölött őrködő hivatal esetében is a szándék az, ami ijesztő. Aki listát készít embertársairól, hogy valamilyen szempont szerint osztályozza őket, az ennél nagyobb gazemberségekre is képes. Az nemcsak a szerintük Soros zsoldjában álló civileket és újságírókat listázza, hanem bármilyen más embercsoportot is képes ellenségnek kikiáltani.

Lánczi Tamás ez év júniusában a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában arról értekezett, hogy a „Soros-birodalom" örököse, Alexander Soros, „fokozhatja a politikai nyomást, mivel Magyarország iránt különösen érdeklődik, és vannak kapcsolatai az itteni ellenzékkel is”. Lánczi arról nem beszélt, hogy az általa különös érdeklődésnek nevezett jelenség nem kis részben annak köszönhető, hogy a most visszavonult Soros György nem csupán milliárdos, hanem magyar és amerikai is egyben, érthető, ha fiának is kötődése van apja szülőföldjéhez, Magyarországhoz. Nem mindegy neki, hogy mi történik abban az országban, ahol apja – a körülményeknek köszönhetően – túlélte a sokak pusztulását okozó vészkorszakot. 

Lánczi abból kiindulva, hogy Alexander Soros Soros György fia, arra a következtetésre jutott, hogy a birodalom örököse „bizonyára támogatni fogja az abortuszt, a drogliberalizációt és az azonos neműek házasságát, ezzel együtt össztűz alatt tartja majd a család intézményét is”. Szerinte abban is biztosak lehetünk, hogy Ukrajna támogatását szintén erősíteni kívánja, hiszen ahol háború van, ott pénz is van, mert a „Soros-hálózat" mindig fölbukkan, ha üzletet gyanít.

Az előjelek tehát nem túlságosan kedvezők, így csak remélni tudjuk, hogy a Szuverenitásvédelmi Hivatalnak nem lesznek nagy fekete autói, amelyek jellemzően a hajnali órákban jelennek meg az arra érdemesek lakásánál. Ami viszont biztos: eddigi munkássága alapján, Lánczi személye garancia lehet, hogy Magyarország függetlenségén nem esik csorba. Ráfázik, aki erre hajt, nem leszünk ugyanis gyarmat, és nem fogunk úgy táncolni, ahogyan ők fütyülnek. Sőt, ahogyan a Lánczit jelölő Orbán Viktor mondta: ha nem akarunk, akkor egyáltalán nem táncolunk.