Magyarország egyetlen nagy hungarikum

Kovács Zoltán közösségi oldalán röviden és visszafogottan fejezte ki örömét a legújabb büszkeség okán, mindössze annyit írt, hogy „A Hungarikum Bizottság döntése nyomán mától a lángos és a székelykapu is a hungarikumok gyűjteményét gazdagítja.” Ehhez képest az Agrárminisztérium egy bővebb közleményt tett közzé, amelyben nemcsak mindnyájunk közös örömének adott hangot, hanem egyben a székelykapuval és a lángossal kapcsolatos ismereteinket is gyarapította. A székelykapuról annyit írtak, hogy „egy jellegzetes ácstechnikával készült fedeles nagykapu típus, mely Székelyföld igazi látványosságává, kulturális relikviájává vált”, a lángosról pedig azt, hogy „hagyományosan reszelt sajttal, tejföllel, ízlés szerint fokhagymával fogyasztják, de mára számos édes és sós feltéttel is árulják.” A teljesség kedvéért azt is közölték, hogy „a tökéletes lángos közepes vastagságú, nem túl olajos, belül puha, kívül roppanós.”

Az idén júliusban Novák Katalin államfő, miután férjével, az öt hét alatt alezredessé kiképzett Veres Istvánnal együtt átúszták a Balatont, a magyar tenger átúszását is hungarikumnak nevezte. Ez persze nem tekinthető hivatalos bejelentésnek, de miután az első számú közjogi méltóság mondta, oda kell figyelni rá. Novák államfő akkor úgy fogalmazott, hogy ez a hungarikum „egyszerre szól a sportteljesítményről, a közösségről, az összetartozásról és a hazánkról, a magyar tengerről, a Balatonról is, és mindezt kifejezi a Balaton-átúszás.” Mindez azért is említésre méltó, mert bizonyára más országok közjogi méltóságai is megpróbálkoztak meghonosítani hazájukban a Balaton-átúszást, de ezidáig egytől egyig kudarcot vallottak: akárhogy is kutakodtak, egy fia Balatont sem találtak az országukban. (A svédeknél például – nem véletlenül szeretnének a NATO tagjai lenni – biztosan nincs Balaton-átúszás.)

A mostani közlés előtt utoljára az idén áprilisban örülhettünk hivatalos hungarikumoknak: akkor jelentette be az agrárminiszter, hogy a Hungarikum Bizottság döntése értelmében a höveji csipkével és a pozsonyi kiflivel bővült a Hungarikumok Gyűjteménye. Hogy miért jó nekünk, ha minél több a hungarikumunk? Nos, Nagy István szerint azért, mert a hungarikumok „az ország arculatának mindennapi és mindenütt jelen lévő építőkövei, amelyek szavak nélkül mesélnek a magyarokról, a hagyományaikról, a leleményességükről.”

Lehetne persze bővíteni a hungarikumok sorát, nem csupán kézzel fogható tárgyakkal, hanem olyan jelenségekkel is, amelyek a hivatalos leírás szerint „a magyarságra jellemző tulajdonságaikkal, egyediségükkel, különlegességükkel,” ugyancsak szükségesek a hungarikummá váláshoz. Ilyen például legújabban a kettős beszéd (magyarul: hadova), vagyis, az, amikor Orbán Viktor miniszterelnök Putyin jelenlétében katonai hadműveletnek nevezi az oroszok Ukrajna elleni agresszióját, miközben idehaza egyfolytában háborúról beszél. Szintén hungarikum lehet, hogy az '56-os forradalom ünnepén Magyarország miniszterelnöke legutóbb már nem a pesti, hanem a zalai srácok hősiességéről beszélt, miközben egyetlen szóval sem említette a forradalom leverésében jelentős szerepet játszó orosz – szovjet – katonák jelenlétét. (Az idei ünnepen feltehetőleg a veszprémi srácok helytállásáról hallunk.)

Talán egyik legismertebb hungarikumunk a pávatánc, mely tevékenység elsősorban a magyarok miniszterelnökének politikai mindennapjaihoz köthető. A pávatánc lényege, hogy Orbán Viktor többféle érdeknek próbál megfelelni, rendre megszavazza például az Oroszország ellen hozott uniós szankciókat, ám idehaza, híveinek, ennek az ellenkezőjét kommunikálja, ezért a lakosság jelentős hányada azt hiszi, hogy az országnak bátor vezetője van, aki ellenáll a magyarság számára károsnak mondott intézkedéseknek.

Ugyancsak érdemes volna hungarikummá nyilvánítani az Európában kimagaslóan magas magyar inflációt. Még akkor is, ha ez utóbbi a kormány ígérete szerint az év végére egy  számjegyűre csökken, ám azt már nem teszik hozzá, hogy rajtunk kívül az unió összes többi országában már most is egy számjegyű a pénzromlás, és Európában is csak a magyar és a török infláció két számjegyű.

Már régen a hungarikumok közé kellett volna sorolni, hogy ránk, magyarokra a végtelen türelem és béketűrés jellemző. Fát lehet vágni a hátunkon, mert jól viseljük, ha elveszik a magánnyugdíj-pénztárakban tartott 3000 milliárd forintos megtakarításainkat, korlátozzák a sztrájkhoz, a tisztességes tájékozódáshoz, vagy éppen a népszavazáshoz való jogunkat, beletörődünk, hogy hosszúak a várólisták, és van olyan műtéti beavatkozás, amelyre éveket kell várni. Nincs gondunk azzal, hogy a mi pénzünkön működtetett média a szemünkbe hazudik, vagy, finomabban fogalmazva, nem mindig bontja ki az igazság minden részletét.

Tulajdonképpen az egész mostani Magyarországot egyetlen nagy hungarikummá lehetne nyilvánítani. Mi vagyunk ugyanis az egyetlen olyan ország, amely nemrég még Ausztriát vette üldözőbe, de a legfrissebb adatok szerint már nem a sógorokat, hanem Romániát kell 2030-ig utolérnünk.