Marad nekünk Szerbia?
MTI/Belgrád: "Az önök elnöke és én hosszú éveket fektettünk a Szerbia és Magyarország közötti barátság felépítésébe. Ez egy teljesen új megközelítés, ami nehézségekkel jár, de azt hiszem, meggyőztük a magyarok és a szerbek többségét, hogy a jövő útja az együttműködés a két ország között" - jelentette ki a kormányfő. "Szerencsés ember vagyok, mivel ebben partnerem van, Szerbia elnöke, aki a sok beszéd helyett cselekszik. Összesen tizenhat évet töltöttem a hivatalomban, tudom, hogy sok ember csak beszél és beszél a barátságról és az együttműködésről, de semmit sem tesz. Most azonban itt egy elnök, aki nagyon pontos, nagyon eltökélt és cselekszik. Hálásak vagyunk neki" - mondta Orbán Viktor Aleksandar Vučićról.
MTI/Újvidék: A szerb államfő köszönetet mondott a magyar kormányfőnek azért a támogatásért, amelyet Budapest évek óta Belgrádnak nyújt. "Ebben a nehéz válságban egy dologról egyeztünk meg. Bármi, ami hiányzik Szerbiának, azt először Magyarország fogja felajánlani, és bármi, ami hiányzik Magyarországnak, azt először Szerbiától várhatja" - fogalmazott a szerb államfő. "Így kell barátságot építeni és erre a barátságra nagyon büszke is vagyok" - jelentette ki Aleksandar Vučić.
A találkozóra március 19-én, szombaton került sor, mikor is miniszterelnökünk elhagyta az észak-keleti határrégiót, ahol háromnapos kampánykörúton járt: végigtalpalta a vidéket, videók és fotók százai örökítették meg dolgos vezetőnket és azt is láthattuk, hogy debreceni kadétokkal költötte el szerény vacsoráját. Öltönyét zubbonyra cserélte, félcipőjét csizmára. A nemzet határőre laktanyában nem páváskodhat, még ha kedveli is a pávatáncot. Ezt követően – saját szóhasználata és közlése szerint – „eltávra” (laktanya-elhagyási engedély, eltávozás rövidítve; általában hétvégére adják, vasárnap takarodóig.) ment Szerbiába, kérdés, hogy ki adott engedélyt a miniszterelnöknek a hajdúsági helyőrség elhagyására?
Szerbiával tehát mostanság minden rendben (nem mindig volt így /!/), Orbán és Vučić puszipajtások, a közelgő április 3. mindkettőjük számára fontos dátum, mivel Szerbiában is, nálunk is általános választás lesz. Csak emlékeztetőül: 1941. április 3-án lett öngyilkos gróf Teleki Pál miniszterelnök, miután Magyarország - felrúgva az 1940. decemberében kötött jugoszláv-magyar örök békeszerződést – segítséget nyújtott a náci Németországnak déli szomszédunk lerohanásához. Teleki Horthyhoz intézett búcsúlevelének sorait minden magyar ismeri: „Főméltóságú Úr! Szószegők lettünk – gyávaságból – a mohácsi beszéden alapuló örökbéke szerződéssel szemben. A nemzet érzi, és mi odadobtuk becsületét. (….) Hullarablók leszünk! a legpocsékabb nemzet. (…) Ennyit a közös múlt egyik szomorú eseményéről, amit azért nem illik elfelejteni!
Vučić tapasztalt politikus: volt miniszter, miniszterelnök és most köztársasági elnök. Szerbiában a sajtószabadság szintén nem érvényesül maradéktalanul, vezetése tekintélyelvű, a rezsim – minden túlzás nélkül – illiberálisnak minősíthető, tehát az ország besorolása/minősítése a magyaréhoz hasonló, annyi eltéréssel, hogy az ottani szisztéma prezidenciális, azaz a köztársasági elnök a meghatározó, és nem a kormányfő.
Vučić és Orbán viszonyára nyugodtan kimondhatjuk: a zsák megtalálta foltját. Fontos különbség, hogy míg Magyarország „birtokon belül van” (1999. óta NATO, 2004 óta EU-tag), addig Szerbia csak vágyakozik a kontinentális közösséghez való tartozásra. A szerb elnök a csatlakozáshoz vár segítséget Orbántól, viszont kormányfőnk befolyása az EU-ban egyre gyengül, ezzel Szerbia esélyei bizonyára romlanak. Már csak azért is, mert déli szomszédunk – saját érdekeire hivatkozva - nem csatlakozott az Oroszország elleni szankciók bevezetéséhez. Az összezáró európai alakzat sokáig nem fogja megbocsátani déli szomszédunk „külön utasságát”, azaz Szerbia továbbra is csak toporoghat az Unió kapuja előtt. Megjegyzem: Orbán nehezen szánta rá magát büntetető intézkedések megszavazására, de NATO és EU tagország vezetőjeként nem tehetett mást.
Megbomlott a V4 egysége, Magyarország egyre inkább „kilóg” a csapatból. Orbán nem vett részt a szimbolikus jelentőségű kijevi találkozón, amelyen Lengyelország és Csehország (és Szlovénia) a legmagasabb szinten képviseltette magát. Szlovákia miniszterelnöke ugyan nem volt ott az ukrán fővárosban, viszont köztudott, hogy a NATO német és holland katonákkal erősítheti meg Szlovákia keleti határának védelmét, akik Patriot légvédelmi rendszert is hoznak magukkal. Északi szomszédunk NATO és EU elkötelezettsége megkérdőjelezhetetlen.
A Szerb Köztársasággal való kiegyensúlyozott viszony természetesen fontos és egyáltalán nem lebecsülendő. De óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy mi lesz a jövőben az atlanti kapcsolatainkkal, mivel ebben a relációban nagyon rosszul áll a szénánk. Továbbra is elsőrendű érdekünk, hogy az EU (és a NATO) egyenrangú és megbízható partnerként tekintsen ránk.
Olyan híreket is hallunk, hogy nem utazik Lengyelországba Áder János. Vélhetően a házigazdák törölték a programot, amelyre a magyar köztársasági elnök hivatalos volt. Áder János IV. Béla lányának, Szent Kingának a szobrát avatta volna fel március 23-án, a lengyel-magyar barátság napján Bochina városában. Az eseményen részt vett volna Andrzej Duda lengyel államfő, valamint a közjogi méltóságok házastársai, Herczegh Anita és Agata Kornhauser-Duda. Program tehát lefújva?!
Csehország és Szlovákia már korábban is érzékeltette velünk, hogy az ő „fő projektjük” nem a V4, hanem az európai integrációban való részvétel. Az orosz-ukrán háború kapcsán – Magyarország tétova viselkedése következtében – Lengyelország is megorrolhatott ránk, és a nép nyelvén is megénekelt „dwa bratanki/két jó barát” viszony lazulóban van. V4-ből hamarosan V1 lesz? A címben feltett kérdéssel zárom jegyzetemet: marad nekünk Szerbia?
