Mások szerszámával veri a csalánt a kormány
Nagyvonalú a kormány, amikor mások pénzének költéséről van szó. Mások rovására örömmel segíti a bajba jutottakat, a saját zsebébe azonban nem szívesen nyúl. Miközben Parragh László javaslatára felére csökkentették a helyi iparűzési adó mértékét, és ezzel egy sor önkormányzat működését tették kilátástalanná, a kabinet megtiltotta az önkormányzatoknak, hogy adót emeljenek. Az államra nem vonatkozik a tilalom, emelhet vígan, és meg is teszi.
Az állampolgár látszólag jól jár, hiszen ki az a bolond, aki ne szeretne kevesebb adót fizetni. Az egyszerű gondolkodásúak örülnek is ennek: lám, ennek a jóságos kormánynak még erre is kiterjed a figyelme, vigyáz arra, hogy a kapzsi önkormányzatok ne szedjenek be tőlünk tőbb pénzt, mint eddig.
A nagyszerű kormány óvó gondoskodása azonban csak a mások pénzére terjed ki. Ami a saját bevételeit illeti, már jóval kevésbé polgárbarát. Az autópályadíjak például emelkedtek az idén, amit azzal indokoltak, hogy ezek az összegek már évek óta nem nőttek. Megtilthatta volna a kormány, hogy az éves autópálya díjakat a pandémia idején 42 980 forintról 44 600-ra emeljék, ezzel is segítve azokat a vállalkozókat, akik autóval járnak dolgozni, és munkába menet több megyét is érintenek.
S ha már az autózás költségeinél tartunk: a kötelező, valamint a Casco díjak szintén emelkedtek. Ennek tilalmáról is rendelkezhetett volna a kormány, ha valóban a bajba jutott vállalkozókon és magánembereken szeretne segíteni. De csak az önkormányzati hatáskörbe tartozó, a települések normális működéséhez szükséges adókat jegelte, ami nem csak a fejlesztéseket gátolja, de már a napi feladatok elvégzését is megnehezíti. Mindeközben a kormánynak kedves önkormányzatokat, vagyis, ahol a Fidesz embere vezeti a települést, kisegítették: ezek a települések 1 milliárd 380 millió forintot kaptak a kiesett iparűzési adó ellensúlyozására. Az ellenzéki polgármesterek által vezetett városoknak nem jutott ilyen támogatás.
Ez már önmagában is erkölcstelen és gyakorlatilag nem más, mint az önkormányzatiság szűkítése, hosszú távon felszámolása. Lehet, hogy épp ez a cél, de akkor tisztességesebb ezt mondani, és nem azzal érvelni, hogy nehéz helyzetben mindenkinek ki kell vennie a részét a közös terhek viseléséből.
Spórolni kell, mondja a kormány, másfelől viszont mielőbb beindítani a gazdaságot. Kedvenc kabinetünk fordított Robin Hoodként viselkedik: amit elvesz a szegényektől, visszaadja a gazdagoknak. Ezért kellett a veszélyhelyzetre való hivatkozással 94,5 milliárd forintot adni a Mathias Corvinus Collegium vagyonát kezelő Tihanyi Alapítványnak, három milliárd forintot a Ferencvárosnak a hat évvel ezelőtt 15 milliárdért felépített Groupama stadion korszerűsítésére. 49 milliárd a külképviseleteknek is leesett, miközben a teljes összeg öt százaléka, 44,5 milliárd ment a járvánnyal egyenlőtlen küzdelmet vívó egészségügynek adósságrendezésre.
Ha valóban segítő szándék vezetné a kormányt, akkor nagyságrendekkel több jutna az egészségügyre, nem emelkednének az autópályadíjak, nem kellene többet fizetniük az autósoknak a biztosításért. Az autó ugyanis – ahogyan annak idején a Szovjetunióban népszerű kiváló szerzőpáros, Ilja Ilf és Jevgenyij Petrov megfogalmazta – nem luxuscikk, hanem a helyváltoztatás eszköze. (Ma úgy mondanánk, hogy munkaeszköz).
A kormány pedig – és ezt már nem Ilf és Petrov mondja, hanem mi tesszük hozzá –, nem azért van, hogy a neki nem tetsző településeket megfojtsa. Az ott élő emberek ugyanúgy magyar állampolgárok, mint azok, akik az önkormányzati választáson a Fidesz jelöltjeire szavaztak.
