Megbonthatatlan és örök albán-magyar barátság
Albániának már régen bent kellene lennie az Európai Unióban – közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Budapesten, az Edi Rama albán kormányfővel folytatott tárgyalása után adott sajtónyilatkozatában. (…) Most nekünk kell segítséget adnunk albán barátainknak, hiszen a Nyugat-Balkán országai átlagosan 15 éve várakoznak arra, hogy belépjenek az Európai Unióba, 2009 óta várakozik Albánia is – emlékeztetett. Hozzátette: van elég baj Európában – amiről beszélhetett a minap Strasbourgban is –, ezekre a bajokra pedig a legnyilvánvalóbb orvosság az volna, ha az EU végre befogadná a Nyugat-Balkán országait. (…) Magyarország szorgalmazza a felelős szomszédságpolitika jegyében, hogy a pénzügyi támogatásokat az EU minél hamarabb adja oda a Nyugat-Balkán országainak – közölte, hozzátéve, nem kell ezzel megvárni a tagságot. (MTI)
A strasbourgi kiütéses vereség után a magyar kormányfő egy EU-n kívüli ország vezetőjét fogadta Budapesten. Nem is lenne ezzel semmi baj, de a most kapott pofonzuhatag után legalábbis furcsa, hogy az albán kormányfővel a balkáni ország EU- csatlakozásáról tárgyal. Ország-világ megtudhatta szerdán, hogy Orbán szava már semmiben nem befolyásolja a kontinentális közösség döntéshozóit, ellenkezőleg: amit a magyar miniszterelnök javasol, az már – jobb esetben – mindenki számára gyanús. Orbán hiába „udvarol” Edi Rama kormányfőnek, hiába ígér neki segítséget a csatlakozáshoz. A magyar miniszterelnök az EU színpadján hiteltelenné vált: amit ő támogat, az biztosan nem kell az EU nagy családjának. Ha Edi Rama okos politikus, akkor nem Orbánnal konzultál országa jövendő EU-tagságáról, nem Orbánt kéri fel mentorának.
Számomra az is visszatetsző, hogy Orbán szerint az EU – valóban meglévő – problémáira a Nyugat-Balkán országainak csatlakozása lenne a gyógyír. Értem én a miniszterelnök logikáját. Ha be tudná görgetni a „balkáni lőporoshordó” -t az EU-ba, akkor aztán a bomlasztásról hírhedt magyar vezetőnek még jobb esélye lenne a nagy politikai közösség megzsarolására és fenyegetésére. Orbán tehát az albánokat (szerbeket, bosnyákokat) nem együttműködő partnerként képzeli az EU-ban, hanem kizárólag őt támogató és dezorganizáló szerepkört oszt rájuk. Az EU vezetése azonban végre felébredt; Orbán soros elnöksége alatt nem lehet téma a közösség bővítése!
Az már csak hab a tortán, hogy a magyar miniszterelnök „felelős szomszédságpolitikáról” az albán kormányfővel való találkozás kapcsán nyilatkozik (tudtommal nem vagyunk határosak Albániával). Komolyra fordítva a szót: van nekünk egy szomszédunk, amely az élet-halál harcot vív az orosz agresszorral. Ha Orbánnak van tennivalója a „felelős szomszédságpolitika” terén, nos azt nem az albán miniszterelnökkel kell megtárgyalnia, hanem az ukrán vezetéssel. Ehelyett a magyar kormányfő ott „tart be” a szabadságát és függetlenségét védő Ukrajnának, ahol csak tud. Lekezelően nyilatkozik a szomszédunkban élő nép elkeseredett védekezéséről, miközben vígan és önfeledten kvaterkázik balkáni vezetőkkel (Aleksandar Vučić /Szerbia elnöke/, Milorad Dodik /a boszniai Szerb Köztársaság elnöke/, Edi Rama /albán kormányfő/).
És mint a fenti idézetből kiderül, Orbán Viktor lelkesen támogatja a Nyugat-Balkán országainak pénzügyi támogatását is. Az elkeseredetten küzdő szomszédunktól – amelynek területén százezer nemzettársunk él – viszont sajnálja a financiális segítséget a magyar kormányfő. Ukrajnát pedig nem akarja látni az Európai Unióban, a balkáni békétlenkedőket viszont annál inkább.
