Megint van ok az örömre: Ferenc pápa megszentelte a Tokaji aszút

Föld S. Péter 2024. január 1. 15:40 2024. jan. 1. 15:40

Jó hírrel szolgálhatunk a magyaroknak: Ferenc pápa – számos bokros teendője mellett – szakított időt arra, hogy audiencián fogadja Rókusfalvy Pál nemzeti bormarketingért felelős kormánybiztost, és áldását adja a tokaji, sőt, mint az MTI közléséből kitűnik, „úgy általában a magyar borra.”

Nagy dicsőség ez nekünk, magyaroknak, öröm a köbön, bár, hogy konkrétan mi ebben a haszon, bormarketingért felelős kormánybiztos legyen a talpán, aki megmondja. Persze, nem kell mindenben a hasznosságot keresni, különösen, ha pápai áldásról és megszentelésről van szó. Feltehető ugyanis, hogy a magyar bor ezentúl még az eddiginél is kapósabb lesz, viszik majd, mint a cukrot, és még az az opció sem zárható ki, hogy finomabb lesz, mint amilyen eddig volt.

Mi, hétköznapi halandók nem tudhatjuk, hogy mitől jobb egy megszentelt bor egy meg nem szenteltnél, de hát ez nem is a mi dolgunk. Nem vagyunk szakmabeliek, vannak, akik jártasabbak nálunk, ők tudják, mire jó egy pápai áldás. 

Nem volt könnyű idáig eljutni, mint az MTI által közölt szövegből is kitűnik, Magyarország Szentszéki Nagykövetségén keresztül levélben fordult Ferenc pápához, és ebben kérte a magyar bor megszentelését. Ezt követően Rókusfalvy a Magyar Bormarketing Ügynökségen keresztül harminc tokaji borász összesen 180 palack aszúját küldte előőrsként a Vatikánba, de talán még ez sem lett volna elegendő a magyar borok megszenteléséhez. Kellett hozzá a magyar lelemény, jelesül, hogy Rókusfalvy a december 27-i Szent János-napi borszentelésre időzített római audienciára egy külön díszdobozos Tokaj esszenciát is vigyen magával. Ez lehetett a végső csepp a pohárban, ettől kezdve Ferenc pápa, ha akarta volna, sem hagyhatta volna megszenteletlenül a magyar borokat. De feltehetőleg nem is akarta, nem volt erre semmilyen oka: a magyar bor, számosan tanúsíthatjuk, igencsak kitűnő. (Igaz, a francia, a spanyol és a chilei borok is nagyon finomak.)

Az viszont nem véletlen, hogy Rókusfalvy kormánybiztos a többi között azért is kérte az apostoli áldást a Tokaji aszúra – ahogy ő fogalmazott: az istenfélő magyar borászok munkájára – mert a tokaji bort a magyar himnuszban is megemlítik. („Tokaj szőlővesszein nektárt csepegtettél”.) 

Rókusfalvy Pált tavaly július első napján nevezték ki nemzeti bormarketingért felelős kormánybiztossá. Nem kamu címet kapott az egykori rádiós, feladatot is rendeltek a sarzsihoz: attól a naptól kezdve neki kellett koordinálnia a „közösségi bormarketing és a magyar bor népszerűsítésére irányuló kommunikációval összefüggő feladatokat, valamint kidolgoznia, a 2023–2026-os időszakra szóló Nemzeti Bormarketing Stratégiát, egyben előkészíteni annak végrehajtását.” (Még megjegyezni is sok, nemhogy végrehajtani!)

A tavaly kormánybiztossá kinevezett Rókusfalvy nevét korábban a Danubius Rádióból ismerhették a hallgatók, ott volt sikeres és kedvelt műsorvezető, ám időközben érdeklődése a borok felé fordult. Mint annyi más híresség, ő is borászkodni kezdett, és – szemben más celebekkel – neki bejött az, ami sokak számára bukást hozott. 

Szerencse is kellett hozzá bizonyára, meg persze hozzáértés és szorgalom. És talán némi ismeretség sem volt hátrány az érvényesülésben, bár bizonyára csupán véletlen egybeesés, hogy sajtóértesülések szerint Orbán Viktor, amikor ideje engedi, péntekenként az etyeki Rókusfalvy fogadóban ebédel.

Mindezzel eszünkbe sem jut azt a látszatot kelteni, hogy Rókusfalvy bizonyos előnyök fejében eteti rendszeresen a miniszterelnököt. Nyilván nem ő hívja Orbánt, talán még különleges elbánásban sem részesítik a magas rangú vendéget, ugyanazt az ebédet és kiszolgálást kapja, mint a többiek. 

Vagyis, nem Rókusfalvyt kell hibáztatnunk, amiért ennyire közel került a tűzhöz, és előbb bormarketingért felelős kormánybiztossá nevezték ki, majd most, némiképp Orbán Viktor gyomrán keresztül, a pápához is eljutott.  

A recept ugyanis bármelyikünk számára adott: nem panaszkodni kell és sopánkodni, hanem keményen dolgozni a sikerért. Mindenki a tarsolyában hordja a marsallbotot, bármelyikünkkel előfordulhatott volna, hogy bormarketingért felelős kormánybiztossá nevezik ki, mert akár a mi éttermünkbe is betérhetett volna Orbán Viktor. És a miniszterelnök után már tényleg csak egy ugrás Ferenc pápa audienciája, valamint, hogy megszentelje a magyar borokat.

Végezetül egy fontos, kijózanító figyelmeztetés: a közlekedésben továbbra is érvényes marad a zéró tolerancia, azaz, ha a rendőr megszondáztat bennünket, nem hivatkozhatunk arra, hogy Ferenc pápa által megszentelt tokajit ittunk.