Miért kell Orbánnak egy rendőr-belügyminiszter?
Sok mindent elárul egy miniszterelnökről, ha a lényegében vett jobbkeze a belügyminiszter. Ráadásul egy olyan belügyminiszter, aki korábban rendőr volt, és úgy tartják róla, hogy ma is az. A rendszerváltás egyik terméke volt, hogy túllépve a pártállami berendezkedésen, civil ember kezébe adjuk a belügy – és az önkormányzati rendszer – irányítását, így is leszámolva a sötét múlttal, a diktatúrával. Boross Péter, Kuncze Gábor, vagy éppen Lamperth Mónika sem kötődött semmilyen módon, tehát lelkileg sem a rendőrséghez, szemben az Orbán által kiválasztott Pintér Sándorral, aki egész testében és lelkében rendőr volt és az is maradt.
Orbánnak tehát valamiért nagyon fontos, hogy az ORFK egykori vezetője mellette legyen, és az önmagában nem tűnik elégséges magyarázatnak, hogy Pintér mindent, vagy, ahogy mostanában szokták mondani, mindent is tud a miniszterelnökről. Simicska is mindent tudott, mégis leszámolt vele Orbán, az ilyesmi tehát nem jelent számára akadályt, megvannak a technikái, sőt, immár a praxisa is. Szóval ennél több kell a ragaszkodáshoz; valami olyan erő birtoklása, amely még Orbán számára is imponáló és parancsoló. Azt mondják egyébként Pintérről, hogy őt még az ellenzék is tiszteli, tart is tőle; bizonyára az előbb említett tudása nem csak Orbánig terjed. Ráadásul egy rendőrminiszter, aki sokat tud, ugyanakkor nem korrupt, azaz nem engedi meg magának, hogy fogást találjanak rajta, nyilván aranyat ér.
Ezzel együtt nyugodtan nevezhetjük furcsának, hogy egy ilyen rendőr legyen jobbkéz, és egy ilyen válságos helyzetben nála összpontosuljon a hatalom egy része. (Már, amit Orbán megenged. Pintér ebből a szempontból is hálás választás; szemben Simicskával, nem törekszik többre, mint ami jut neki. Fegyelmezett egyenruhásként, végrehajt és, ami még fontosabb: végrehajtat.) Ezzel együtt: most járvány van, és gazdasági krízis, gondolhatnánk, hogy a miniszterelnök legfőbb támasza ilyenkor az egészségügyi, és a gazdasági miniszter. Kásler Miklós és Varga Mihály azonban mellékszereplők maradtak, az előbbi a nevetségességig kiszorítva, az utóbbi legalább az arcát valamelyest megőrizve. Orbán hivatalos helyetteséből éjszakai besurranót kreált (Semjén), ő gyakorlatilag nem is létezik, mint ahogy a kormány többi tagja is alig-alig. Illetve nem: Szijjártó, külügy- és kereskedelmi miniszterként az égben járó üzletkötő – jelentsen ez a Covid idején bármit –, Novák Katalin a családcentrikus kormány fenntartójává és helytartójává avanzsált – ki tudja, milyen érdemek alapján –, Varga Judit pedig Kovács Zoltán női hangjaként szolgál. A többi miniszter neve hirtelenjében nem is jut eszembe. Lehet, hogy Orbánnak sem.
Sajátos panoptikum lett ebből a kormányból, igaz mi más is lehetne, ahol a Főnök gondolkodása kizárólag egy örökös harcmezőre terjed ki, és a fejében folyamatos rendőri-katonai struktúrák halmozódnak fel. És, ha így van, márpedig így van, nem is annyira meglepő, ha a korábban már visszavonulását fontolgató tábornokot tartja maga mellett; ő képes olyan rendszereket kidolgozni, amelyek egy fegyelmezett regulában képzelik el a működést. Mind Orbánnak, mind pedig Pintérnek az egyenruhás hierarchia adja a mintát; mindketten úgy gondolják, hogy ezek a minták átültethetőek a civil életbe is. Hogy az egészségügyben is lehetséges vezényszavak alapján működni, az alá-fölérendeltségi viszonyok megoldják a problémákat. Ezért jön létre mindenki fölött uralkodó főigazgatóság, ezért szállják meg parancsnokok a kórházakat, és ezért kapnak kinevezést olyanok, akiktől nem idegen az egyenruha. És – hiszi Orbán – ez az egyenruha mindenhol fegyelemre tanít; akár a kórházakban, akár a felsőoktatásban, ha netán – mint az SZFE esetében – elszabadul az önállóság, a „vad liberalizmus”, azaz a gondolkodás.
Onnan indultunk, hogy sok mindent elárul egy miniszterelnökről, ha jobbkeze a belügyminiszter, másként egy rendőrtábornok. Elsősorban azt, hogy nem tudja, és nem is akarja másként elképzelni az általa uralt országot, mint egy katonai tábort. Olyan tábort, ahol az emberek szabadsága addig tart, ameddig ő engedi, ha azon túlterjeszkednének, akkor lesújt rájuk a hatalom. Orbán úgy képzeli a demokráciát, hogy az az ő akaratával egyenlő, és ehhez a szisztémához keresett és talált magának megfelelő embereket. Hogy aztán egy valódi demokrácia meddig viseli el a pszeudo jelleget, azaz a társadalom jól elvan a látszólagos szabadsággal, és mikor veszi észre, hogy egy XXI. századi diktatúrában él, az nagy kérdés. A legvidámabb barakk is működött évtizedekig, igaz, akkoriban valóban könnyebb volt, ha a barakk többi országához hasonlítottuk magunkat. Úgy viszonylag elviselhető volt a bezártságunk, „a szomszédnak rosszabb" gőgje járhatott át bennünket. Most viszont, amikor már megtapasztalhattuk, hogy mit is jelent a valódi szabadság, újra be akarnak zárni bennünket, ráadásul úgy, hogy csak a barakk-jellegünk maradjon meg.
Ehhez kell a rendőr-belügyminiszter.
