Milyen kormány kell nekünk?
Október 23-án nemcsak Orbán Viktor, hanem a Fideszt megközelítő, sőt, két közvélemény-kutatónál meg is előző Tisza párt elnöke is beszélt a nemzeti ünnepen. Magyar Péter csupa jót ígért a majdan rá szavazó, s győzelmében már most is reménykedő magyaroknak: 2026 után, ha ők nyernek, igazságos lesz az adózás, tagjai leszünk az Európai Ügyészségnek, törvény lesz rá, hogy csak két ciklusig lehet valaki miniszterelnök, megszüntetik a hazug propagandát, visszaállítják az önkormányzatok függetlenségét.
Tiszteletre méltó és helyénvaló, amiről Magyar beszélt. Rogán Antal ettől ugyan még nem izzította be a repülőgépe motorját, hogy – a szónok korábbi ígéretének megfelelve - olyan országba meneküljön, amelynek nincs kiadatási egyezménye Magyarországgal, de a hatalomnak már ennyi is elég volt, hogy reszketni méltóztasson.
Tiszteletre méltó és helyénvaló, amit Magyar ígért a magyaroknak, bár valljuk be, nincs benne semmi új. Minden politikus és politikai párt azt mondja, hogy a nemzetet fogja szolgálni. Felvirágoztatja az országot, lakóinak életét jobbá teszi. Soha senki nem állt még elő olyan programmal, hogy szavazzanak rá, mert ő majd tönkre teszi az országot. Lebontja a jogállamot, növeli a korrupciót, padlóra küldi az egészségügyet, az oktatást.
Senki sem azt ígéri, hogy megválasztása esetén lopni fog és csalni. Helyzetbe hozza családtagjait, rokonait és üzletfeleit, és a nemzet javait szétosztja a csókosok között. Nemzetközi téren elszigeteli az országot, a korábbi barátokat, szövetségeseket ellenségeknek nevezi, Nyugat helyett pedig Kelet felé kormányozza Kompország törékeny kis lélekvesztőjét.
És mindig lesznek elegen, akik elhiszik, hogy a jelölt tényleg a nemzetet fogja szolgálni. Felvirágoztatja az országot, lakóinak életét jobbá teszi. Eszükbe sem jut, hogy akire szavaznak, esetleg ugyanúgy tönkre teheti az országot, mint elődei. Lebontja a jogállamot, növeli a korrupciót, padlóra küldi az egészségügyet, az oktatást. Lopni fog és csalni, családtagjait, rokonait és üzletfeleit hozza helyzetbe, az ország javait pedig szétosztja a csókosok között. Nemzetközi téren elszigeteli az országot, a korábbi barátokat, szövetségeseket ellenségeknek nevezi, Nyugat helyett pedig kelet felé kormányozza Kompország törékeny kis lélekvesztőjét.
Volt már ilyen, s – Cseh Tamással szólva – lesz ilyen még.
Úgyhogy: kerestetik egy párt, amelyre jó szívvel szavazhatunk. Lelkifurdalás nélkül, és nem azért, mert az a kisebbik rossz. Kevésbé rohadtak, mérsékeltebben korruptak, mint azok, akiket már ismerünk. Egy olyan párt, amelyre nem csak azért szavazhatunk, mert másképp lopnak, mint a többiek. Amelyre, jobb meggyőződésünk ellenére, nem azért adjuk a voksunkat, mert számunkra vállalhatóbban, korszerűbben, szimpatikusabban hazudnak, mint azok, akikkel már tele van az összes hócipőnk. Mi, magyar polgárok, szeretnénk látni egy pártot, amelynek vezetői tényleg tiszták és valóban becsületesek. Nem szedték meg magukat az előző rendben, és nem halásznak most a zavarosban, nem rajtunk gazdagodnának a jövőben.
Jó lenne egy párt, amelynek a politikusai tényleg a javunkat akarják, és nem a javainkat. Akikre nemcsak azért szavazunk, kénytelenségből és befogott orral, hogy ne ezek legyenek, akik most vannak. Jó volna látni egy pártot, akiket nem azért választunk, mert azokról, akik most vannak, tudjuk, hogy milyenek. Pökhendiek, arrogánsak, vállalhatatlanok. Félelmet keltenek és - éppen ezért - nevetségesek. Árvalányhajasan szenteskedők és áporodottan álságosak.
Jó volna nem azt érezni, amit már annyiszor az elmúlt években: hogy csak azért húzzuk melléjük az ikszet, mert ők a kisebbik rossz.
Mi, magyarok, hányszor választottuk már a kisebbik rosszat! Egyszer már jó lenne a nagyobb jót választani!
