Ókovács Szilveszternél a büfének van Operaháza
Elárasztották az internetet a Carmina Burana című operával kapcsolatos mémek és vicces szövegek. Az ügy előzménye, hogy az egyébként évek óta egyhuzamban játszott darabot a főigazgató, Ókovács Szilveszter utasítására kettévágták, és egy félórás szünetet rendeltek el, nem titkoltan azért, hogy ezzel is növeljék a büfé bevételét. Az utasításból botrány lett, Bogányi Tibor, a művet rendező és vezénylő karmester lemondta az előadást. Ókovács főigazgató szerint viszont nem támadni, hanem támogatni kellene az ilyesfajta kezdeményezést, az ügyet megszellőztető Indexet pedig lufifújónak nevezte.
„Ezért dolgozunk éjjel-nappal, erre tettük az életünket! A Carmina Burana sikere is az egységben, feltartóztathatatlan ívében rejlik – ezt söpri el a mostani döntés. Ebben a formában nem tudom tovább vállalni a produkció dirigálását, az előadás nem felel meg a rendezői koncepciómnak!” – írta Bogányi Tibor a Facebookon. A darab egyik szólistája, Miklósa Erika – nem mellesleg a lemondott államfő, Novák Katalin tanácsadó testületének egykori tagja – is hasonlóképpen nyilatkozott. „Végtelenül elszomorít a döntés, hogy a 70 perces Carmina Burana öt éve futó – sikeres, telt házas – előadását kettévágják egy szünettel a Magyar Állami Operaházban egy főigazgatói utasításra. Az nem szakmai indok, hogy a büfé bevételét növelni kell a szünetben. Nem a büfének van Operaháza” - nyilatkozta a Kossuth-díjas operaénekes.
Ókovács főigazgató kiállt a döntése mellett. A főigazgató úgy gondolja, hogy „75 perc egyben már sok lehet a közönségnek. A nézők szívesen nyújtóztatják ki magukat, szívesen sétálnak az Ybl-palotában, szívesen élnek társadalmi életet, és igen, szívesen vesszük, ha fogyasztanak is, mert ennek hasznait is a dolgozóink kapják Szép-kártyán, és mert a kulturált büfészolgáltatás hozzátartozik az operaélményhez”.
Ókovács az intézkedés gazdasági hátterét is megvilágította: „Egy-egy operaházi szünet többmilliós bevételt képes hozni az exkluzív környezetben. Ezért is látunk benne olyan forrást, amely segíthet a bérrendezésben, és általa az intézmény működőképességének fenntartásában, hisz' az állami támogatás az inflációs évek alatt egyáltalán nem emelkedett.” Vegyük észre, hogy kódolt kormánykritika is van ebben a megfogalmazásban, amikor inflációs évekről beszélt a főigazgató, valamint arról, hogy az állami támogatás évek óta nem emelkedett.
Az első hírek arról szóltak, hogy a meglehetősen borsos árakkal dolgozó büfét a Zsidai Gasztronómiai Csoporthoz tartozó Opera Gasztronómia Kft. üzemelteti, ám ez csak múlt időben igaz. A cég 2015-ben kötött szerződést a Magyar Állami Operaházzal, ám az eredetileg 2030-ig szóló megállapodást az Operaház tavaly októberben felmondta. A Zsidai csoport közleménye szerint a felmondás valódi oka, hogy „az Operaház korábbi döntését megváltoztatva, saját hatáskörben, saját maga akarta üzemeltetni a gasztronómiai egységeket.” Nehezményezik továbbá, hogy nem csupán felmondtak nekik, hanem ki is zárták őket az Operaház területéről, s „bírósági döntés bevárása nélkül átvették a kizárólagosan társaságunkat megillető területeket, ingóságainkat ott tartották, beruházásainkkal nem számoltak el.”
Ókovács Szilveszter nem először bizonyítja, hogy a legnehezebb időkben is képes kreatív módszerekkel irányítani az intézményt. 2022 szeptemberében például arról szóltak a hírek, hogy a Magyar Állami Operaház bezárja az egyik színházát. „Az Operaházra és az Erkel Színházra vonatkozóan olyan árakat kaptunk, amelyek kifizethetetlenek, ezért az Erkelt be is fogjuk zárni november 6-val, és majd a fűtési idény végén nyitjuk ki” – nyilatkozta akkor az InfoRádióban Ókovács Szilveszter főigazgató, aki úgy döntött, hogy az Operaházban is hideg lesz. Ókovács szerint ez nem feltétlenül baj „a 18 fokot meg remélem, hogy elviselik majd, úgyis hamar belehelik a nézőteret. Nem hiszem, hogy ott fázás lesz.”
Ókovács, ha úgy látja jónak, a viccelődéstől sem riad vissza. 2022 márciusában az 55,1 milliárd forintból felújított Operaház díszbemutatóján a teátrum vezetése vendégül látta az arra érdemeseket, köztük a miniszterelnököt és asszonyát, valamint a Fidesz szellemi holdudvarát. Országgyűlési választás előtt állt az ország, Orbán Viktor akkor épp 12 éve volt miniszterelnök, ezért volt áthallásos, amit Ókovács egy szellemesnek szánt szöveggel megengedett magának. A 12 évről ugyanis a következő jutott az eszébe: „Én csak tudom, mert lassan elérem azt a határt, ami még a magyar operaházi történetben nem volt. Tizenkét év! Ezután már tényleg mindenkinek mennie kellett. Nem akarok ötleteket adni, de ez tényleg lassan közeleg.”
A főigazgató nem akart rosszat, épp ellenkezőleg! Azt szerette volna, ha a magas rangú vendégek – Orbán Viktor és felesége, Lévai Anikó – értékelik a humorát, valamint azt a gesztust, amivel megköszönte a miniszterelnöknek, hogy szép lett az Operaház, ő pedig már 12 éve vezetheti az intézményt. A díszelőadást akkor a közmédia M5 csatornája közvetítette, és épp akkor mutatták közelről Orbánt és feleségét, amikor a főigazgató a fenti szavakat elővezette. Az addig kifejezéstelen arccal, maga elé meredő Lévai Anikó ekkor a mellette ülő férjére nézett, s a tekintetében kérdés bujkált. Azt kérdezte ez a tekintet, hogy hát „ez itt most szórakozik velünk?” Orbán csak egy mosollyal válaszolt, „tudja a fene, mi ütött ebbe a szerencsétlenbe”, mondta a megengedő miniszterelnöki mosoly.
Ez volt két évvel ezelőtt, most pedig az „ütött ebbe a szerencsétlenbe”, hogy a Carmina Buranát nem egy, hanem két részletben játsszák. Ha úgy tetszik, mindez gerilla marketingként is felfogható: a magyar lakosságnak egy nem elhanyagolható része eddig ugyanis nem tudta, hogy létezik egy Carmina Burana című opera, amelyet rendes körülmények között egyhuzamban játszanak, ám mostantól két részletben – főtt virsli és sonkás szendvics elfogyasztása után – kerül a közönség elé.