Orbán – a Karmelitából a MOL-toronyba
„Letekint rád” – így köszönnek el egymástól – többek között – a Szolgálólány meséje című könyvben, illetve filmben, és letekintett ránk a magyar miniszterelnök is. A vallási áthallás indokolt, hiszen ezúttal Magyarország legmagasabb épületének tetejéről szemlélte meg a fővárost, az alattvalóit, hívőit.
Eddig a Karmelita kolostor magának építtetett erkélyéről tekintett le ránk, most magasabbra tört, mondhatni a legmagasabbra. A MOL-torony, a MOL campus – ahogy ők hívják, ki tudja miért – magasából, miután rövid időn belül kétszer is sikerült megaláznia az ország, sőt Közép-Európa egyik leghatalmasabb vállalatának vezetőjét. És tette ezt úgy, hogy eközben ez a vezető hálásnak mutatta magát, noha azok, akik értenek a metakommunikációs jelekből, láthatták: Hernádi Zsolt nem boldog.
Miért is lenne az, amikor a torony átadásának előestéjén a kormány a padlót törölte fel vele; látszólag nyertes csatát vívott meg, miközben nagy árat fizettettek érte vele. Az volt az az este, amikor odaállították őt a kormány kancelláriaminisztere mellé, hogy együttesen kihirdessék: vége a hatósági árnak – nálunk ezt ársapkának nevezik –, innen kezdve, azaz a bejelentéshez képest negyed-, félóra múlva, piaci árat kell fizetnie mindenkinek a benzinért és a gázolajért. Hernádi az intézkedést, már tudniillik a sapka bevezetését mindig is értelmetlennek tartotta, ezt egy konferencián külön is elmondta, alig két héttel a kormányinfón való fellépése előtt. De már korábban is leszögezte: az állami beavatkozás a piaci folyamatokba károkat fog okozni, meg kell szüntetni.
De hát akkor mi ebben a rossz Hernádi Zsoltnak. Mi abban a rossz, hogy ez végül bekövetkezett, a kormány visszalépett és szabad utat adott a piacnak. Hiszen Hernádi győzött…
Igen, látszólag igen. Csak hát… A nagyon figyelmesek, a későn fekvők, és a politika híreit éjszaka is követők azonban láthatták, hallhatták, mi is történt azon a kormányzati tájékoztatón, közel éjfélhez. A Gulyás Gergely melletti pulpitust elfoglaló MOL-vezér, afféle karinthys figuraként, a rossz tanuló felel mintájára igyekezett megfelelni az elvárásoknak; sűrűn ismételgette, hogy a szankciók okozta károk lökték az egekbe az üzemanyag árát; talán többször is mondta, mint az megkívánták tőle, nehogy baj legyen belőle. Azóta Orbán szorgalmasan használja is a jelenlegi ár eposzi jelzőjeként a szankciós benzinár kifejezést, hála Hernádinak.
És akkor ott még nem ért véget a MOL-óriás vesszőfutása; másnap megjelent az új budapesti épület – a Campus – átadása előtt a miniszterelnök, a fél kormány kísértében. Akkor és onnan tekintett le ránk, és gyötörte meg egy kissé az ünneplő olajcéget – közölték, hogy újabb extraprofit adót vetnek ki rájuk. Persze, tudom én, a MOL hatalmas nyereséggel zárja az évet, mondhatjuk, van mit a tejbe aprítania, de azért mégis: a mai magyar vezetés gyorsan bizonyította Brüsszelnek – és talán a magyar emberek egy részének is –, hogy mily igaz a Magyar Bálint-i megállapítás: itt nem a nagyvállalatok foglya a kormány, hanem a maffiaállam tartja kezében a teljes üzleti szektort. Még azon az áron is, hogy megkárosítja a részvényeseket, a MOL-pakettek egy részét kijátssza alapítványokba, értsd: magánkezekbe és zsebekbe.
Igazán nem ismerem az ilyen cégek működését, legfeljebb tájékozódni próbáltam: lehetséges-e, hogy például az Egyesült Államokban egy ilyen óriás első számú embere a kormánnyal együtt álljon ki sajtótájékoztatóra, és ott – ráadásul – alárendelt szerepbe kényszerüljön. Nem, ilyen nem képzelhető el – kaptam a választ, már csak azért sem, mert ott, a tengeren túl, nem csak egy ilyen vállalat-óriás van, de hogy közelebb lépjünk, még Lengyelországban is lehetetlen volna az ilyesmi. Magyarország azonban más, itt minden megtörténhet, és meg is történik.
Még az is, hogy Kocsis Máté megfenyegesse az egész sajtót. Történt pedig, hogy Varjú László DK-s képviselő sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy Matolcsy beszéde alapján az sem elképzelhetetlen, hogy a kormány hozzányúl a lakossági megtakarításokhoz. Rémhír – kiáltott Kocsis, és legott feljelentésről beszélt, no meg arról, hogy azokat a sajtóorgánumokat is bepereli, amelyek beszámoltak a tájékoztatóról. És lássuk be: ez megint egy új lépcsőfok, a magát mindenhatónak hívő kormány már a sajtótájékoztatókról híven beszámoló újságokat, médiumokat is bíróság elé citálná. Nyilván annak biztos tudatában, hogy már a bíróságok is a hatalom kezében vannak. De hát miért ne lennének? Miért ne lennének egy olyan országban, ahol a tanárokat nyugodtan meg lehet fosztani jogaiktól, ahol az orvosokat, mint afféle rendőröket összevissza lehet dobálni az országban, és ahol a kontinens egyik legnagyobb cégének vezetőjét többször is meg lehet alázni.
Ott, ahol a Vezér letekint ránk…
